A megegyezést keresi az új államtitkár

Kovács Attila igyekszik az egészségügyi rendszer mind több szereplőjét bevonni a reform következő lépéseinek tárgyalásába.

Az egészségügyi minisztérium leendő államtitkára erről a szakminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Mint Kovács Attila elmondta, lehetőséget akar mindenki számára adni a konzultációra, hogy megoldják a rendszer szereplőinek problémáit.

A vasárnapi lovasberényi koalíciós egyeztető tárgyalásokról az egészségügyi miniszter azt mondta: ott még nem dől el semmi. Május végéig kell dönteni - szögezte le újra Horváh Ágnes. Igaz, tette hozzá, akár meg is születhetne a döntés, hiszen elkészültek a szakmai anyagok, a tanulmányokban megadták a válaszokat.

Kovács Attila ezután kijelentette: a több biztosítós modell önmagában nem megoldás, hiszen lehet éppoly rossz egy rosszul felépített több biztosítóra épülő modell is, mint az egybiztosítós.

A kormányfő egyébként pénteken aláírta a Dr. Kovács Attila államtitkári kinevezésére vonatkozó kezdeményezést - tájékoztatta a Weborvost a Kormányszóvivői Iroda. Ezzel Kovács Attila hivatalosan is az államtitkári poszt várományosa lett.

2007-05-04 16:14 Forrás: Weborvos K.L.O.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?