Halálra dolgozzák magukat a háziorvosok

Az átalakulás – ha a háziorvosok felismerik is érdekeiket, – nem megy egyik napról a másikra.

Az alapellátást nem megerősíteni kell, hanem rendszerbe állítani – mondta a Weborvosnak az Alapellátási Intézet főigazgatója.
Balogh Sándor úgy véli: az utóbbi egy-másfél évtized bebizonyította, hogy nehezen működtethetők a magányos háziorvosi praxisok. A kollégák halálra dolgozzák magukat, úgy érzik, mindig gyógyításra készen kell állniuk, pedig a magányos praxis gyönge, a jövő kívánatos útja a szolgáltatási rendszer irányába való elmozdulás – fejtegette.

A főigazgató szerint 10-15 egymással összefogó praxis már képes hatékonyan működni, jobban megszervezhetik a betegellátást, ügyeletet is. Kistérségekben összefoghatnak a szakellátással, és alkalmazhatják azokat a szakorvos kollégákat, akik munkahelye a kórházi struktúra átalakítása miatt szűnik meg.

Az átalakulás, korszerűsödés – még ha a háziorvosok felismerik is, mi az érdekük – nem megy egyik napról a másikra – tette hozzá a főigazgató, aki az átállás idejét hat-nyolc évre becsüli. Ösztönzőkre is szükség van, például jól használható informatikai rendszerre.

Balogh Sándor minderről a VI. Háziorvosi Napok apropóján beszélt a Weborvosnak. A pontszerző rendezvényre péntektől vasárnapig várják az érdeklődőket Balatonfüredre. A Háziorvosi Napok a közép-európai Visegrádi Együttműködés keretein belül szerveződött, így a magyar mellett cseh, szlovák, román és szerb előadások is elhangzanak.

Az OALI főigazgatója hozzátette: közös akcióterv végrehajtásán is gondolkodnak a külföldi kollégákkal, hiszen a gondok (amelyeket a Népegészségügyi Program is felsorol) közösek. A program keretében 2002 óta több mint 200 ezer beteg szív- és érrendszeri rizikójáról sikerült adatokat nyerni, így az egészségügyi szerkezetátalakítás után ismét érdemes lesz visszatérni a Népegészségügyi Programhoz. Ennek rendkívül fontos eleme a prevenció és a felvilágosítás – hangsúlyozta Balogh Sándor – hiszen a túlsúlyról, a mozgáshiányról és a dohányzásról elsősorban a lakosság tehet.

Változtatni kell tehát a lakosság hozzáállásán, ezzel párhuzamosan, vagy még előbb, hozzá kell látni azonban az alapellátás átalakításához is – véli a főigazgató.

2007-05-15 08:25 Forrás: Weborvos K.L.O.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?