Sztrájkkészültség a klinikákon

Az orvosegyetemeken nem csak a vezetők elégelték meg az egészségügyi reform következményeit, a szakszervezetnél is betelt a pohár.

A négy orvosegyetemmel szembeni, mintegy 20 százalékos, 11 milliárd forintot meghaladó finanszírozás-elvonás, már nem csak a betegellátást érinti, hanem az egészségügyi munkavállalókat is. Ezért döntött úgy az érdekképviselet, hogy az ügyben lépéseket tesz - mondta portálunk érdeklődésére Illés József, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetségének alelnöke.

Nem lehet tovább dolgozók ezreit olyan bizonytalan helyzetben tartani, hogy nem tudják, ki, mikor kerül utcára, miközben az anyagi megszorítások miatt sorra fosztják meg őket korábbi szociális juttatásaiktól. Ezért döntöttünk úgy, hogy sztrájkkészültséget hirdetünk. Azt szeretnénk elérni, hogy a finanszírozási rend visszaálljon – közölte a pécsi szakszervezeti vezető.

Illés József kijelentette: bár jól tudják, hogy a kilátásba helyezett esetleges sztrájkkal szembemennek saját egyetemük (munkaadójuk) érdekével, hiszen egy munkabeszüntetéssel tovább rontják az intézmények amúgy is mélyponton lévő gazdasági helyzetét. De a munkavállalók érdekében kénytelenek ilyen áron is érvényre juttatni követeléseiket. Emellett erősíteni szeretnék az egyetemi vezetők tárgyalási pozícióit a kormánnyal való tárgyalásban. Ez a döntés tehát egy fajta megerősítési szándékot jelent részükről – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

A baj már hetekkel ezelőtt világosan látszott az ország valamennyi egyetemi klinikáján, így Pécsett is. Mint azt Dr. Kovács L. Gábor professzor, akadémikus is korábbi megkeresésünkkor elmondta: a kis kórházak struktúra-váltása, kórházi osztályok megszüntetése miatt jelentősen megnőtt a betegforgalom a pécsi egyetem klinikáin. Történik ez annak ellenére, hogy a védettnek számító klinikákon is jelentős ágyszám-leépítést kellett végrehajtani, és a finanszírozás is jóval kevesebb lett. Tehát a plusz feladatokat jóval kevesebb pénzből kell megoldaniuk, ami csak növeli a meglévő tetemes hiányt. (A pécsi egyetem deficitje már milliárdos nagyságrendű, melynek jelentős részét a klinikák halmozták fel.)

Az egyik pécsi klinika orvosa - aki most éppen azt sem tudja, mikor "teszik lapátra" - név nélkül elmondta: a munkahelyi napi megbeszélések már nem a betegekről, hanem arról szólnak, mit nem szabad csinálniuk. A szakmai tanácskozásokon csak a szankciókról, meg a pénzelvonásról folyik a szó, miközben nem tudják, hogy közülük holnap kit rúgnak ki. Azt ugyanis már több hete pontosan ismerik, hogy melyik gyógyító egységből, hány főt kell leépíteni. Emellett viszont hallanak olyanokat, hogy egy-egy távozó vezetőnek több tízmilliós végkielégítést fizettek ki.

Az egzisztenciális bizonytalansággal küzdő kétgyermekes orvos elmondta azt is: a várólistákon már augusztusi, szeptemberi előjegyzéssel szerepelnek a nevek, miközben felkészült orvosi teamek, akik korábban reggeltől estig operáltak, tévét néznek, számítógép előtt ülnek, tétlenségre ítélve várakoznak, a műtők viszont üresek. A betegek pedig nem értik, vagy nem is akarják megérteni a helyzetet, ezért egyre többször fordul elő konfliktus.

Az orvos szerint ki kell mondaniuk végre azt is, amiről csak sutyorognak a vezetőik: az egyetemi klinikák egyfajta beteg „lerakatként" is funkcionáltak. Hiszen ha a vidéki kórházakban próbálták a betegeket megoperálni, de nem sikerült vagy szövődménnyel járt a beavatkozás, hívtak az ottani kollégák egy mentőt, s egyszerűen beküldték az „elkezelt" pácienst Pécsre.

Ez sajnos a „reform" után sincs másként. Azzal a különbséggel, hogy amíg korábban a mentő rögtön hozzájuk vitte a beteget, addig most a területi kijelölések miatt előfordult, hogy csak harmadik helyként értek be vele a klinikára, mert mindenki továbbküldte őket. Ilyenkor pedig annak is örülni lehet, ha a páciens még idejében meg is érkezik.

Az elhangzott problémák a szakszervezeti alelnök előtt sem ismeretlenek. Illés József szerint a szakszervezet annyit tehet, hogy kiáll a munkavállalói érdekek mellett, ezért a hétvégétől már sztrájkkészültség van a klinikákon. Az egyeztetések a jövő hét elején kezdődnek, s ha a kormánnyal való tárgyalások nem hoznak eredményt, az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége kénytelen lesz a sztrájk eszközéhez nyúlni.

2007-05-19 12:02 Forrás: Weborvos Erdei Éva


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?