Orvoshiány világszerte

A külföldi doktorok becsalogatása érdekében a szakorvosok jövedelmét folyamatosan emelik a nyugati államok. Eközben Magyarországon nemcsak abszolút értelemben, hanem a gazdaság teljesítményéhez képest is nagyon alacsony az orvosok fizetése.

Az OECD szakértői csupán a jövedelem "hivatalos" részét vették ugyan figyelembe (tehát a paraszolvenciát nem), ám így is feltűnő, hogy miközben Magyarországon a szak- és a háziorvosok az egy főre jutó GDP 170 százalékát keresik, Nyugat-Európában az előbbiek esetében 300-400-szoros, az utóbbiaknál pedig ennél is magasabb szorzók jellemzőek.

Világszerte az orvoshiány fokozódására lehet számítani a közeljövőben, hiszen akkor vonulnak nyugdíjba a második világháború utáni bébiboom-generációhoz tartozó doktorok - állapítja meg az OECD. A párizsi székhelyű agytröszt szakértői szerint nagyrészt ezzel magyarázható, hogy a fejlett országokban egyre több külföldi orvosra van szükség: ezek aránya az angolszász államokban ma már egyharmad és egynegyed között mozog.

2007. július 19. 12:10, csütörtök - Dr. Palla Sándor
(Forrás: Világgazdaság)

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

"Amikor kisfiamat néhány hónapja egy indiai származású orvos vizsgálta meg a fül-orr-gégészeti ügyeleten, azt gondoltam, ez csak véletlen. Aztán pár héttel később nagymamám az egyik kiemelt pesti kórházban olyan osztályra került, ahol a bejáratnál elhelyezett névsor alapján az orvosoknak körülbelül a fele nagy valószínűséggel külföldön születhetett. Akkor jöttem rá, hogy ami Nagy-Britanniában már legalább egy-két évtizede megszokott, begyűrűzött hozzánk is."

A globalizáció, az egészséggel kapcsolatos igények növekedése, az egészségbiztosítási rendszerek világszerte jellemző folyamatos átalakítása és az orvosképzés sok helyütt tudatos elsorvasztása együttesen termelte ki azt a sajátos keveredést, amely ma a gyógyítás világát jellemzi. A magyar doktorok tömegesen mennek Nyugatra, helyüket a nálunk kevésbé fejlett országok szakemberei töltik ki - ha kitöltik egyáltalán. Ha nem, akkor nyilván fokozódik az orvoshiány.

Magyarország egyébként még mindig viszonylag jó helyzetben van ebből a szempontból a térség vagy akár Nyugat-Európa néhány más országához képest. Az OECD szerint az ezer lakosra jutó praktizáló orvosok száma hazánkban a legutóbbi évekig emelkedett, 2004-ben például 10 ezer lakosra 33 jutott. (Nagy-Britanniában például csak 23.) A helyzet azonban a következő években nyilvánvalóan romlani fog.

A problémát súlyosbítja, hogy az orvosi hivatás megbecsültsége anyagi és erkölcsi értelemben is tragikus. A jelenlegi juttatási rendszer finoman szólva nem ösztönöz arra, hogy a végzős medikusok ne orvoslátogatónak menjenek valamelyik gyógyszercéghez. A háziorvosok átlagos életkora közelít a hatvan évhez, és a praxisok alig forgalomképesek. Hová fog ez vezetni?

(Forrás: Világgazdaság)

WebDoki
http://www.webdoki.hu/cikk.php?cid=39427


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?