Nap-kelte: Kinn, padon Horváth Ágnes

A tegnapi nap is azt, vagy tegnapi napot is az a várakozás vette körül, hogy újra összeülnek a koalíciós partnerek. Most még a biztosítók szakembereit is meghívták maguk közé, és végre eldöntik, hogy akkor most ilyen vagy olyan, vagy amolyan biztosítási rendszer lesz Magyarországon. Aztán a tegnapi tanácskozás után is azzal jöttek ki, hogy hát szakmailag itten beszélgettünk, döntés meg nincsen.


http://napkelte.wildom.hu/naptv/naptv.visszanezo.page?visszanezomusor=kinnpadon#

Mv.: - Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Jó reggelt kívánok!

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Jó reggelt kívánok!

Mv.: - A tegnapi nap is azt, vagy tegnapi napot is az a várakozás vette körül, hogy újra összeülnek a koalíciós partnerek. Most még a biztosítók szakembereit is meghívták maguk közé, és végre eldöntik, hogy akkor most ilyen vagy olyan, vagy amolyan biztosítási rendszer lesz Magyarországon. Aztán a tegnapi tanácskozás után is azzal jöttek ki, hogy hát szakmailag itten beszélgettünk, döntés meg nincsen. Szándékosan gerjesztik a várakozást, vagy mindig így alakul véletlenül, hogy nem tudnak megállapodni?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Hát azt gondolom, hogy inkább a várakozás gerjesztődik, amiben sokkal kevesebb szerep jut a kormányra, mint számos más szereplőjére a közéletnek. Nem. Az volt a célunk tegnap, hogy a biztosítókkal konzultáljunk. Egy konzultációra került sor. Rengeteg kérdést tettünk föl, tényleg mind a két oldal egymásnak. És olyan kérdéseket, amelyek továbbgondolásra még mindig érdemesek. Itt egy rendkívül nagy rendszer átalakításáról van szó.

Mv.: - Különféle konferenciákon, meg egyéb ilyen bilateláris találkozókon a biztosítók képviselőivel jó néhány alkalommal találkoztak már.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Pontosan.

Mv.: - Annyi volt a különlegesség, hogy most ott voltak a szocialisták és ott voltak Önök is, és úgy találkoztak a biztosítókkal. Ráadásul azt nyilatkozták a biztosító képviselői, hogy ők semmi újat nem mondtak. akkor mi értelme volt a dolognak.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Ezzel szemben azért azt gondolom, amiben mégiscsak talán más volt, mint az eddigi találkozók, hogy most egy ilyen nagyon fókuszált találkozó tudott lenni, ami nagyon hasznos volt és szükséges volt. Ahogy egyre jobban haladtunk előre a nyár folyamán az elkészítésben, ahogy láttunk egyre több kérdést, akkor bizony érződik, hogy vannak olyan kérdések, és kiderül, hogy vannak olyan kérdések, amit a koalíciós szerződés érthető módon nem tudott tárgyalni. Nagy rendszert alakítunk át. Itt nem lehet ötletszerűen átalakítani, nem lehet megoldásokat kitalálni, és akkor azt gondolni, hogy működik. Tehát mindenre csak olyan megoldás fogadható el, amiről tudjuk, hisszük, garantált, hogy működik. Amikor tudjuk azt, hogy a biztosítók képesek és kívánnak belépni. Amikor tudjuk azt, hogy jobb lesz a rendszer a jelenleginél. Amikor tudjuk azt, hogy például megállja az alkotmányosság próbáját. Csak, hogy egy párat említsek a kötelező feltételek közül.

Mv.: - Mit tanult tegnap? Mi az, amit tegnapelőtt még nem tudott?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Tegnap számomra ami tanulás volt, hogy végignéztük egybe, hogy mik azok a körülmények, amiknek meg kell felelni, és ezekre kell most választ adnunk, és hát folytatódik az egyeztetés.

Mv.: - Mit mondtak a biztosítók?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Folytatódik az egyeztetés hétfőn, mint ezt elmondtam. A biztosítók, ők nagyon pontosan nyilatkoztak Önöknek, a sajtónak arról, amit, amit elmondtak bent nekünk. Én azt gondolom, hogy fontos az, hogy mi leülünk hétfőn a koalíciós partnerrel és megkeressük, hogy mi az a pont, amiben a két párt meg tud állapodni, ahol tud, van, tud-e lépést tenni. Itt az a kérdés, hogy hogyan legyen jó egészségügyi reform, és én azt gondolom, hogy ez a helyes kérdés, ezt kell feltenni.

Mv.: - Mennyi esélye van annak, hogy a koalíciós partnerek - politikai pártokról van szó - a politika szabályainak megfelelően kimunkálnak egy mindkét fél számára elfogadható, és a saját táborában vállalható programot, aztán ez a program nem fog működni?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Nézze, ha ez a szándék élne egyik pártban is...

Mv.: - Én nem a szándékról, én a lehetőségről beszélek.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Én azért, én a szándékról is. Mert ha ez a szándék élne, akkor itt nem beszélnénk semmiféle-fajta gerjesztett vagy akármilyen várakozásokról. Itt tényleg nagyon komoly a szándék mind a két félben, nagyon egyértelműen. Ez egy nagyon felelős, nagyon nagy felelősséggel járó döntés. Itt, itt nem lehet rosszul dönteni. Nem lehet jelentkezni, hogy meggondoltuk, tévedtünk. Itt az a cél, hogy működő rendszer legyen. Tudjuk, hogy hogy, mit akarunk, milyen körülményeket akarunk. Hát meg kell keresni a legkisebb közös többszöröst, és a legkisebb közös többszörös az bizony a koalíció pártjai...

Mv.: - Mindezen feltételek ismeretében kérdezem újra...

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - ... az bizony a biztosítottak és a biztosítók...

Mv.: - ... Öntől, hogy mekkora esélye van annak, hogy olyan konstrukciót fognak kitalálni, ami a gyakorlatban a szakma próbáját nem állja ki?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Az SZDSZ ebben nagyon világosan nyilatkozott. Az SZDSZ csak olyan megállapodáshoz adja a nevét - és azt gondolom, hogy ezt a szocialista partnereink ugyanígy gondolják, ugyanez az ő elvárásuk - amely működőképes. Senkinek nem a, nem a, nem az a cél, hogy mi holnap megállapodásra jussunk vagy holnapután. Az a cél, hogyha megállapodásra jutunk, akkor működő rendszer legyen. Egy picit megfordult, illetve nagyon megfordult a sorrend.

Mv.: - Ezt azért kérdezem, bocsásson meg, mert ugye elindult egy vita itt arról, hogy egy biztosító, több biztosító. Abban viszonylag gyorsan megállapodtak, hogy több biztosító. No, nézzük, hogy működik a több biztosító! Önök eltervezték azt, hogy lesz, nem tudom, öt, hat, hét, nyolc biztosító. Megállapítjuk a szabályokat, a biztosítók üzenettel fordulnak az ország lakosságához, összegyűjtik a kuncsaftjaikat, elkezdenek dolgozni. Jöttek a szocialisták, ők mást akartak. Most ebből lett egy olyan szisztéma, hogy hét biztosító, állami többséggel, privát biztosítók kisebbségében, egy csomó kérdés tisztázatlan benne. Miközben én a világon ilyen működő rendszerről még nem is hallottam. Van, ahol állami rendszer van, ahol egybiztosítós rendszer van, van ahol sokbiztosítós rendszer, de hét állami biztosító 51 százalékos többséggel, szerintem ilyen Közép-Afrikában sem működik.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Nézze!

Mv.: - Akkor mi a garancia arra, hogy nálunk működni fog?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - A garancia az egy, az egy alapos kidolgozottság, a másik garancia pedig az a fajta garancia, amit a, azok, akiket szakmai befektetőként várunk, azok tudnak adni vagy nem adni, megismerve a rendszer összes körülményeit. Itt tényleg rendkívül fontos a szakmaiság, és nem győzöm azt hangsúlyozni, jó rendszer kell. Ez a kulcsmondatunk. Rosszat nem érdemes csinálni, nem szabad csinálni. A mostaninál csak jobb lehet. Az, hogy hibrid a rendszer. Igen. Mutasson nekem még egy országot, akinek ilyen az alkotmánya, ilyenek a kétharmados törvényei, ilyen a kultúrája és ilyenek a hagyományai. Ha tud nekem még egyet, jól működő egészségüggyel, én megígérem, hogy lemásoljuk.

Mv.: - Én az összes körülményeiket igen mélyen megértem otthon, mikor magánemberként erre gondolok. De állampolgárként mégiscsak kell kérni valami garanciát, hogy tessék mondani, egy soha nem látott rendszer, amely ráadásul a konstrukciója folytán rengeteg ellentmondást tartalmaz, az tud-e egyáltalán működni? Ön a szándékokról beszél. Biztosan tudom, hogy annak idején, amikor ezt a Challanger nevű amerikai űrhajót föllőtték, akkor ott éveken keresztül rengeteg jószándékú ember dolgozott az előkészítésén. Egy ilyen pici kis tömítést figyelmen kívül hagytak, hét ember meghalt.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Hát itt pont... Látja, erről szólnak ezek a napok, erről szól ez a, ez az időszak, hogy melyik az a kis csavar, ami még szükséges. Ezt a kis csavart keressük. Hol van az a pici csavar és hogyan kell becsarni? Mennyire kell becsavarva lennie? Itt tartunk jelenleg.

Mv.: - Van arról valami konkrét elképzelés például, hogy az állam, mint tulajdonos ugyanazon a piacon tartani fog többségi tulajdonosként hét céget. Ez a hét cég hogy fog egymással versenyezni?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Itt nagyon fontosak az összeférhetetlenségi szabályok, hogy nagyon tiszta, nagyon világos összeférhetetlenség és titoktartási szabályok legyenek. Egyébként van olyan, van példa. Tehát nem a világtól távol lévő az, hogy működik olyan cég, ahol az állam tulajdonos vagy akár többségi tulajdonos. Keressük azt, hogy, tehát azt, azt az egyensúlyt igyekezett a minisztérium felvázolni, hogy hogyan tud ez működni. Hát ebben mindenképpen kell további finomításokat végezni.

Mv.: - Az lenne a kérdésem, hogy hét állami többségi tulajdonban lévő cég...

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - A számban még nem állapodtunk meg. Öt-nyolc.

Mv.: - Jó. Kettő és húsz közötti állami tulajdonban, többségi tulajdonban lévő cég ugyanazon a piacon, ugyanazon a szakterületen állítólag versenyez egymással. Érdekében lesz-e az állami többségi tulajdonosnak, hogy mondjuk az egyik, a leggyengébben teljesítő cége a piac szabályai szerint csődbe menjen, bedőljön?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Nem, merthogy ugye ő is bent van tulajdonosként. Tehát egy csődbe menetel...

Mv.: - Ez a kérdés.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Egy csődbe menetel esetén ha nem működik hatékonyan, akkor bizony mind a két félt terhel a pótlási kötelezettség.

Mv.: - A mind a két fél az kicsoda?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Hát az állam is, és a befektető is az adott cégben.

Mv.: - Hát meg az állampolgár, aki az ügyben ugye leginkább vesztes lesz majd.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Pontosan. Tehát itt azért kifejezetten az az érdek, hogy ezek jól működjenek. Mind a két félnek. Annak a félnek, aki befektetőként van, és ugyanígy az államnak is. Nagyon sok és nagyon speciális szabályozás kell ide.

Mv.: - Ezeknek a biztosítóknak a menedzsmentjeit ki fogja kiválasztani?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - A menedzsment...

Mv.: - Ki dönt arról, hogy ki ott a vezérigazgató, gazdasági igazgató és egyéb?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Hát azt gondolom értelemszerűen, hogy egy ilyen rendszert én el nem tudom képzelni másként működve, minthogy a két fél együtt és bizony a beruházónak, annak, aki belép, a biztosítónak kell szerepet kapnia és jelentős szerepet.

Mv.: - A privát szférában az 51 százalék többségi tulajdonos eldönti a dolgokat. Az 51 százalékos többségi tulajdonosnak van módja arra, hogy ő állítsa ki a menedzsmentet.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Ez így azért teljesen nem igaz, hiszen a privát szférában attól függ, hogy hogyan érkezett be az a 49 százalék, milyen feltételekkel. Sőt, dolgoztam én 50-50 százalékos cégben is, ahol szintén elég izgalmas volt a helyzet.

Mv.: - Annál rosszabb nincs, igen.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Hát nem volt könnyű. Lényeg a lényeg, olyan feltételeket, arról kell beszélni, arról beszéltem, hogy alapvető az, hogy belépjenek a biztosítók. Ez például egy olyan kérdés, hogy a belépéshez mi az, ami szükséges és elégséges feltétel a menedzsmentben.

Mv.: - Hol tartanak ennek a megvitatásában? Hol tart az SZDSZ és mit gondol ugyanerről az MSZP?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Hát az MSZP nevében nem én vagyok a legilletékesebb, aki nyilatkozzon, azt megteszik az MSZP-s egészségpolitikusok. Ami mindenképpen fontos és mindenképpen egyértelmű: mind a két párt számára világos, hogy itt most nem az idővel rohanunk, nem az a cél, hogy holnap meg tudjunk állapodni. Az a cél, hogy rendes legyen a rendszer és az utolsó szögig minden a helyén legyen, meg minden csavart becsavarjunk.

Mv.: - Miért lesz ez jó a betegeknek?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - A betegnek attól lesz jobb, hogy egyszercsak megindul a verseny őérte.

Mv.: - Miért?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Gondoljon bele, hogy most...

Mv.: - Miért indulna meg a verseny értem?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Azt várjuk, és ebben keressük a területi megoldást...

Mv.: - Van hét biztosító, elosztják egymás között ilyen-olyan arányban a betegeket. Ül mindenki szépen a babérjain, kiszolgálják, ahogy kiszolgálják.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Ebből meg semmi sem igaz....

Mv.: - Zalaegerszegről nem fogok elmenni Nyíregyházára mandulát műttetni.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Miért kéne elmennie?

Mv.: - Azért, mert...

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Dehogy kell!

Mv.: - ... adott esetben ott jobb biztosító dolgozik.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Ez az! Dehogy kell elmenni! Pont erről szól a rendszer. Ha Ön zalaegerszegi és mondjuk éppen nyíregyházi biztosítóhoz tartozik, akkor bizony a nyíregyházi biztosító meg fogja szervezni magának ugyanúgy Zalaegerszegen vagy Nagykanizsán, vagy nem tudom én, hogy hol a mandulaműtétjét. Pont erről szól a biztosítási rendszer. De arról szól, hogyha Ön azt érzi, hogy Ön dolgozik, hogy él Zalaegerszegen és az a biztosító, aki ott az Ön ellátásáért felelős, az nem működik jól, mert nem tudom én, nem bánt magával méltányosan a várólistánál, vagy azt érzékelte, hogy bizony nem ad többlet szolgáltatást, miközben azt hallja a nyíregyházi rokonaitól, hogy, hogy ott ők bizony még plusz szűrést is kapnak és arra behívót, akkor Ön értelemszerűen át fog menni.

Mv.: - Na, csak az ember...

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Önért fog folyni a verseny...

Mv.: - ... ezzel úgy találkozik alapvetően, hogy koszos az orvosi rendelő, modortalan az orvos, hónapokig kell valamire várnom és közben fizetem a pénzemet.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Pont éreztük mi is, hogy bizony az orvosi rendelők állapota - és ne csak a rendelőről beszéljünk, hanem mondjuk a kórházi étkezésről, és az bizony nagyon sanyarú - pont erről szólt most a vizitdíjnak és valamennyi átalakításnak köszönhető 25 millirádból a 3 milliárd, hogy javítsuk végre a higiénis körülményeket. Szó szerint erről beszélünk, amit, amit maga mondott, hogy bizony nincs elég tisztaság...

Mv.: - A kórházszövetség elnöke ki is bukott emiatt a 3 milliárd miatt. Azt mondta, hogy ők is gondoskodnak erről, adják oda nekik a pénzt.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Én azt gondolom, hogy érdemes lenne, érdemes lenne megnézni az állapotokat, és azt gondolom, hogy egy egészségügyi miniszternek kutya kötelessége, hogy erre is figyeljen. Érdemes megnézni a körülményeket. Van olyan kórház, ahol 300 forint jut egynapi étkezésre. 300 forint. El tudja azt maga képzelni?

Mv.: - El. Már láttam kórházi ebédet.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Javítanunk kell. És elfogadható ez? Nem fogadható el. Javítanunk kell rajta.

Mv.: - Mikor lesz megállapodás a két párt között a biztosítókkal?

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Remélem, hogy minél előbb és az utolsó csavarig. De azt, arra kérem, hogy annyiban várjanak türelemmel, hogy hagy csavarjuk be az utolsó csavart is.

Mv.: - Türelmet már ne kérjen! Azt már elhasználták. Köszönöm szépen!

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter: - Én kitartóan kérek. Köszönöm!

Forrás: MTV1/Observer
2007. szeptember 14. 15:24, péntek - Krasznai Éva


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?