Egészségügyi Bizottság: nem változik a háziorvosi rendszer


A háziorvosi finanszírozás elvén az egészségügyi tárca nem kíván változtatni, megmarad a tételes jelentéskötelezettség, amelynek dokumentációját a körvonalazódó biztosítási rendszerben egy helyre kell küldeni. Erről az egészségügyi államtitkár beszélt a parlament szakbizottságának szerdai ülésén Budapesten.

Kincses Gyula elmondta: a normatív teljesítmény-finanszírozás megmarad az alapellátásban, az elvárt tevékenység elvégzését tételesen fizetik majd ki, a jelentési dokumentációt pedig egyszerűsíteni szeretnék. Hozzátette: a betöltetlen háziorvosi körzetek orvos-ellátottságán úgy lehetne segíteni, hogy gyakornokokat küldenének egy-egy körzetbe. Több képviselő - többek között Mikola István (Fidesz) is - szóvá tette, hogy a tartósan betöltetlen álláshelyek nagy problémát jelentenek, egyes körzetekben - ahol például a roma lakosság többségben van - nem egyszer azért nincs orvos, mert félnek. Az ellenzéki képviselő szerint erről akkor is beszélni kell, ha a téma kellemetlen.

Kincses Gyula osztotta a képviselő véleményét, mint mondta, vannak olyan problémák, amelyek túlmutatnak pusztán ellátás-szervezési kérdéseken. Az államtitkár beszélt a háziorvosok internet-ellátottságáról. Mint mondta, a tárca tisztában van azzal, hogy ha ez kötelezettségként jelenik meg, akkor ahhoz forrást kell biztosítani.

Még nem döntötték el, központilag segítenek-e pénzzel annak az orvosnak, akinek még nincs internet-hozzáférése, vagy minden orvosnál megemelik a fix díjat, amelyből kikalkulálhatja az internet kiépítését. Mint elhangzott, a tárca létszámgondok miatt nem tudja önálló rendszerben megoldani a gyermekügyeletet. Az államtitkár azt mondta, az alapvető ellátásokat az általános ügyelet el tudja látni, súlyosabb esetben pedig a kórházi gyermekügyeletek érhetők el.

Forrás: MTI
2007. október 10. 17:10, szerda - Krasznai Éva


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?