A minisztérium is tudja, hogy életszerűtlen a szabály, mégis hatályba lépett

Január 1-jétől a háziorvosoknak is elszámolási nyilatkozatot kell kitölteniük az ellátott betegekről, a járóbeteg-szakellátásban dolgozókhozhoz hasonlóan. A szabályozás az egészségügyi tárca államtitkára szerint is életszerűtlen, ennek ellenére hatályba lépett.


Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a kormányban megvan a szándék arra, hogy egy törvénymódosítással "mentesítse" a háziorvosokat a januártól hatályos elszámolási nyilatkozatadás kötelezettsége alól.

Januártól a járóbeteg-ellátásban dolgozó gyógyítóknak és a háziorvosoknak is elszámolási nyilatkozatot kell kitölteniük. Ez tartalmazza, hogy mennyibe került a beteg kezelése a diagnózis alapján. A kórházaknak már tavaly megvolt ez a kötelezettségük.

Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a háziorvosok esetében életszerűtlen a szabályozás, a tárca ezért szeretné a következő parlamenti ciklusban módosítani azt.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a tárcában megvolt a módosítási készség ebben az ügyben. Az egészségbiztosítási törvény lett volna az, amely a háziorvosi kört kivette volna a szabályozási körből.

A törvény azonban nem lépett hatályba, mivel a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte azt az Országgyűlésnek. Kincses Gyula hozzátette: a jogszabály újbóli megtárgyalásakor rendezni fogják a kérdést.

Hanganyag: Gál Ildikó
Forrás: Inforadio.hu
2008. január 04. 06:25, péntek - Krasznai Éva

 




Életbe lépett az orvosok kötelező számlaadásáról szóló törvény
2008. január 03. 07:30, csütörtök - Krasznai Éva

 

Életbe lépett az orvosok kötelező számlaadásáról szóló törvény, pedig most senki nem akarta. 2006-ban döntött róla a Parlament, de az orvosok halasztást kértek, mert azt mondták, hogy rengeteg adminisztrációval jár. A kormány ezt akceptálta és a halasztást belevette a decemberben elfogadott egészségügyi törvénybe. Amit, tudjuk, néhány napja a köztársasági elnök, persze nem ezért, visszaküldött a Parlamentnek. Vagyis a korábbi törvény van érvényben, és hiába szívja mindenki a fogát, az orvosoknak számlát kell adniuk. Különben megbüntetik őket.

Név nélkül: - Azt mondtunk, hogy orrfolyásod van..

R.: - Ezért a vizsgálatért tegnaptól már számlát kell adnia az orvosnak. Nem olyat, mint a boltban, hiszen kifizetni nem kell, csak tájékoztat arról, hogy mennyibe került volna a vizsgálat vagy kezelés. Ha valaki például csuklóröntgenre megy, a számlán rajta lesz a vizsgálat neve, és hogy hány pontot ér, amit átszámítanak forintra. Vagyis rajta lesz, hogy mennyibe került a vizsgálat. A csuklóröntgen példáuzl 1006 forintba.

Kincses Gyula (SZDSZ), államtitkár, Egészségügyi Minisztérium: - Nem lehet megúszni, hogy ne fogjuk fel, hogy az ellátás nem ingyenes. Csak nem ott helyben fizetünk, hanem járulék és adó formájában fizetjük.

R.: - Az, hogy januártól számlát kell adni, már 2006-ban eldőlt. Később, azért, mert háziorvosok nincsenek rá felkészülve, el akarták halasztani a bevezetését. A halasztásról szóló paragrafus bele is került az új egészségbiztosítási törvénybe.

Sólyom László köztársasági elnök: - A törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá. Nem hirdetem ki.

R.: - Ezt azonban teljesen más okból nem írta alá és nem hirdette ki a köztársasági elnök. Így viszont a halasztás sem lépett hatályba, azaz kötelező számlát adni. Viszont erről külön senkit sem tájékoztattak.

Kókai Gabriella háziorvos: - Ilyet én nem tudok, tehát hogy énnekem számlaadási kötelezettségem lenne, azt se tudom, hogy mennyibe kerül igazán a TB-nek, merthogy erről sincs semmi információm.

R.: - Mint ahogy a legtöbb háziorvosnak sincs. Az általunk megkérdezett orvosok közül ma senki sem adott számlát.

Név nélkül: - Most kezdem a rendelést, de nem fogunk adni, mert..

R.: - Ez a debreceni háziorvos azt mondja: ő azt sem tudja, mit kéne ráírni a számlára. égy tudjuk, ha valaki például torokfájással megy a háziorvoshoz, a számlán nem lesz rajta, hogy milyen vizsgálatokat végeztek el rajta, csak a diagnózis. Például az, hogy influenza.

- Az EKG-laboros...

R.: - Az az orvos aki nem ad számlát, akár 10 százalékkal kevesebb pénzt kaphat az OEP-től. A bizonylatokat pedig öt évig meg kell őriznie. A Parlament februárban szavazhat újra az egészségbiztosítási törvényről, és ha megint elfogadják, akkor másfél hónap után újra nem kell majd számlát adniuk az orvosoknak.

Forrás: TV2-Tények/Observer.hu

 


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?