Járulékfizetés: egyre kevésbé érdemes bliccelni

Kórházban, patikában, rendelőben és gyógyfürdőben egyaránt ellenőrzik januártól a jogviszony meglétét.


 

Az állampolgárok egészségbiztosítási jogviszonyának tisztázása érdekében, tavasszal kezdett akció utolsó fázisában 600 ezer levelet postázott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Az érintettek közül 237 ezren válaszoltak, s közülük 40 ezren ismerték el, hogy semmiféle egészségbiztosítási jogviszonnyal nem rendelkeznek. A több mint fél éves „rendcsinálás" eredményeként nagyjából 400 ezer ember jogviszonya vár tisztázásra, miközben 9 millió 631 ezerré ma már rendezett, közölte Székely Tamás. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója azt is elmondta, hogy a tisztázatlan jogviszonyúak a megyei egészségbiztosítási pénztáraknál okirattal – például munka- esetleg megbízási szerződéssel – igazolhatják magukat, s ebben az esetben náluk is zöldre váltják a rendezett jogviszonyt jelző lámpát.

Erre annál is inkább szükség van, mivel idén január elsejétől már a gyógyfürdőkben, a patikákban illetve a gyógyászati segédeszközöket értékesítő helyeken is ellenőrzik a jogviszony meglétét, vagyis azt, van-e az illető „mögött" járulékfizetés.

Az ellenőrzés 2007 áprilisban kezdődött, amikor a fekvő- és járóbeteg intézményekben illetve a háziorvosoknál rendelték el a jogviszony meglétének vizsgálatát. Az utóbbiak azonban akkor még annyi kedvezményt kaptak, hogy e munkát nem voltak kötelesek on-line elvégezni, az OEP papíron is biztosította számukra az ellenőrzéshez szükséges adatokat. A háziorvosok elektronikus „átállítására" tavaly december elsejével került sor.

Ma még meglehetősen nagy a zűrzavar e témában, feltehetően a nagyközönség – sőt, sok esetben a szakma – számára is tisztázatlan fogalmak miatt. Mivel kötelező egészségbiztosítás van, így a magyar állampolgárok mindegyike jogosult az ellátásra, mint ahogy mindenki rendelkezik valamiféle jogviszonnyal – tanuló, nyugdíjas, munkanélküli, alkalmazott, vállalkozó stb. -, amely meghatározott járulék fizetését teszi kötelezővé. Az egészségügyi intézményekben ez utóbbi, tehát a jogviszony, lényegében a járulékfizetés tényét ellenőrzik. Ám hiába jelez pirosat ellenőrzéskor a lámpa, a jogosultság okán mégis mindenkinek ingyenesen jár az ellátás, mint ahogy a patikában is ki kell adni például a támogatott gyógyszereket.

Akiknél pirosat mutat a lámpa, három dolgot tehetnek. Egyrészt megfelelő okmányokkal felszerelkezve felkereshetik a területileg illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárat, ahol a megfelelő dokumentumok ismeretében azonnal zöldre állítják a lámpát. Így a jövőben őket már nem érheti kellemetlen meglepetés, legfeljebb a munkáltatójukat, ha nem fizette utánuk a járulékot.

Azok, akik ténylegesen nem rendelkeznek semmiféle jogviszonnyal – például az a fiatalember, aki ugyan már leérettségizett, de mivel első nekifutásra nem vették fel az egyetemre, egy évig otthon marad és tanul a következő felvételire -, az adóhatóságnál jelentkezhetnek be, ahol idén januártól havi 4350 forintért megvásárolható a természetbeni egészségügyi ellátáshoz való jogviszony. Más kérdés persze, hogy az adóhatóság nyilván kíváncsi arra, hogy az illetőnek mikor szűnt meg az előző jogviszonya, s visszamenőleges hatállyal bekaszírozhatja az elmaradt járulékot.

Az sem kizárt, hogy valaki széles ívben elkerüli mindkét szervezetet, mondván, jogosultsága okán úgy is megkap mindent. Csakhogy 2008. január elsejétől az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatokat szolgáltathat az adóhatóságnak azokról, akik semmiféle jogviszonnyal nem rendelkeznek. Ettől kezdve pedig az APEH már rákérdezhet a járulékfizetés elmaradásának okára.

2008-01-04 15:22 Forrás: Weborvos - H.J.

 

Szitkozódás és megértés a jogviszony-ellenőrzésnél



Megértő és kevésbé megértő betegekkel is találkoznak a háziorvosok a biztosítotti jogviszony ellenőrzésekor.

Vannak, akik szó nélkül tudomásul veszik, hogy a visszajelzések alapján nincs mögöttük igazolható biztosítás, míg mások dühükben a miniszterelnököt és a tb-t szidják.

A biztosítási jogviszony híján lévők egy része a háziorvos tájékoztatása nyomán meggyőzhető arról is, hogy rendeznie kell a jogviszonyát, ha pedig egyéb módon nem jogosult, akkor be kell fizetnie az ellátást garantáló havi néhány ezer forint járulékot. Vannak azonban olyanok is, akik miután szembesültek a jogosulatlansággal, többé nem jelentkeznek orvosuknál – tájékoztatott dr. Gáti Krisztina, a magas munkanélküliséggel sújtott somogyi település, Inke háziorvosa.

Az orvosi vizsgálatot maguktól megtagadók további sorsa egyelőre nehezen követhető nyomon. Nem tudni, hogy kiskapukat keresnek-e, avagy a halasztott probléma miatt a későbbiekben már csak sürgősségi esetként találkoznak vele az egészségügyi rendszerben.

Abban az esetben, ha a beteg biztosítás nélkül veszi igénybe az orvosi vizsgálatot, az egészségügyi szolgáltató az OEP rendszerében köteles ellenőrizni a jogosultságát. Ha nincs az egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonya, akkor az OEP köteles az adatait átadni az APEH-nek, amely vizsgálatot kezdeményezhet és behajthatja az elmaradt járulékot.

Dr. Gáti Krisztina szerint a jogosultság ellenőrzése a jó, naprakész számítógépes programmal a beteg adatainak rögzítésével, pillanatok alatt megtörténik, ezért nem okoz fennakadást a rendelési időben. Kevésbé gördülékeny ugyanakkor a OEP jogviszonyt igazoló visszajelzése még azokban az esetekben is, amikor – a doktornő szerint – köztudomású, hogy az illető után fizetik a járulékot.

A mintegy 1300 taj-kártyával rendelkező körzet háziorvosa utoljára az év végén, 130-140 igazolatlan jogviszonyú ellátottról kapott papíron visszajezést a MEP-től. Ezeknek a pacienseknek a feléről derült ki azóta, hogy valójában biztosítottak, csak adminisztratív hiba csúszott a gépezetbe.

Az emberek tájékozottságával kapcsolatban elmondta: annyit tudnak a rendszer változásairól, amennyit ő maga, és amennyiről tájékoztatja őket.

Megértőnek és együttműködőnek bizonyultak az újév első munkanapján a kaposvári Cukorgyár-köz háziorvosi körzetének betegei. Dr. Makk Anikó háziorvos elmondta: a MEP-től havonta magkapják a potyautasok taj-számát, s a listák alapján pillanatok alatt elvégzik az ellenőrzést. A mintegy 1700 taj-kártyát számláló körzetében 60-70 potyautast, illetve adminisztratív hiba miatt tisztázatlan jogviszonyú pacienst igazolt vissza a MEP. Ezeket a betegeket minden esetben ellátják ugyan, de azonnal visszairányítják a MEP-hez , hogy személyesen vagy Interneten keresztül ellenőriztessék a jogviszonyukat.

Január 1-jétől a nem igazolt jogviszonnyal rendelkező betegekkel aláíratnak egy dokumentumot is arról, hogy az ellátás – vizsgálat, receptírás – előtt tájékoztatták őket a helyzetükről. Háziorvosként ennyit tehetnek a beteg érdekében, további hatáskörük nincs – hangsúlyozta dr. Makk Anikó.

Ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sajtófőosztálya arról tájékoztatta a Weborvost, hogy 2007 december 1-jétől nem kell aláíratni papírt a beteggel, csak egy értesítést kell átnyújtani, mely letölthető az OEP honlapjáról. Off-line módon, azaz papíron januártól már nem kapnak a háziorvosok tájékoztatást.

Amennyiben az OEP jogviszony-adatbázisában a beteg nem szerepel jogosultként, úgy a szolgáltató köteles tájékoztatni a jogviszony hiányának következményeiről. De akár sürgősségi az eset, akár nem, a betegnek az ellátást a jogviszony hiánya esetén is meg kell kapnia. Ebben az esetben azonban az OEP átadja az adatait az adóhatóságnak, mely Apeh-vizsgálatot kezdeményezhet és intézkedik az elmaradt járulék megfizetése érdekében. A jogosan igénybe vett sürgősségi ellátás esetén tehát csak a vizitdíj megfizetésétől tekint el a szolgáltató.

Szerettük volna megtudni, hogy Somogyban hány személynek nem tisztázott a biztosítotti jogviszonya, ám – az OEP sajtófőosztályának tájékoztatása szerint - a nem lakóhely szerinti szolgáltatás igénybevétele okán erre vonatkozóan csak becsült adatok vannak. Eszerint, a december elején rögzített mintegy 4070 000 országos eset átlagosan egytizenkilenced része számolható egy megyére.

Mint ismeretes, az egészségügyi szolgáltatók – háziorvosok, szakrendelők, kórházak - április óta kötelesek ellenőrizni a beteg jogviszonyát. A kórházakban és szakrendelőkben ez már on-line módon történik, míg a háziorvosok csak 2007 decemberétől kötelesek on-line módon végezni. Január 1-jétől mindezeken túl a gyógyszertárakkal, gyógyászati segédeszköz-forgalmazókkal és gyógyfürdőkkel egyetemben is így kell eljárniuk.

Fontos, hogy a beteg mindettől függetlenül valamennyi szükséges esetben megkapja a megfelelő – OEP finanszírozott – ellátást, ezért tőle az ellátás költségét nem kérheti el a szolgáltató.

Annak érdekében pedig, hogy a foglalkoztatók esetleges mulasztásától függetlenül mielőbb rendezhesse az ellátásra szoruló a jogviszonyát, ugyancsak 1-jétől egy rendelet lehetővé teszi az úgynevezett okirati bizonyítást. Ennek lényege, hogy azonnali zöld utat biztosíthat a szolgáltatónak. A paciens akár egy munkavállalói szerződéssel igazolhatja a MEP-nek a jogosultságát, amit később az egészségbiztosítási pénztár illetve az APEH felszólítására a munkáltató bejelentésének kell követnie. Az okirat igazolás praktikusan azt jelenti, hogy a MEP az okirat alapján előzetesen „zöldre állítja a lámpát“, azaz az egészségügyi szolgáltató az ellenőrzés során már azt látja: a beteg jogviszonya rendezett.

2008-01-02 18:54 Forrás: Weborvos - Várnai Ágnes


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?