Horváth Ágnes vs. kórházi szarkák: "másra kellene inkább a pénzt költeni"

Mindenképpen kötelező lesz február 15-ig minden kórházi ágy mellé széfet beszerelni az egészségügyi intézményekben, bár a kórházigazgatók szerint teljesen felesleges az intézkedés. Horváth Ágnes viszont úgy véli, csak akkor állítható meg az évi 1400 lopás, ha betegek széfben tárolhatják mobiljaikat és ékszereiket.

Nem megoldás a kórházi széf?

Nincs mese, február 15-ig be kell szerezniük, és fel kell szerelniük a kórházaknak a széfeket. Az egészségügyi miniszter szerint ugyanis a betegek érdekeit kell nézni, évente ugyanis 1400 lopás történik az egészségügyi intézményekben. Mint arról Simon Tamás, az ORFK bűnügyi főosztályvezetője Horváth Ágnessel tartott közös sajtótájékoztatóján beszámolt: tavaly összesen 1596 lopásról kaptak bejelentést, a kár pedig 132 millió forint volt. A legtöbb lopás egyébként kórházakban volt, összesen 1235 esetben lopták el olyan betegektől az értékeiket, akik több napot feküdtek az intézményben.

Nincs értelme?

Ennek ellenére több általunk megkérdezett kórházi igazgató mondta azt, hogy felesleges a kórházi széfek beszerelése, másra kellene inkább a pénzt költeni. Mint az egyik kórházigazgató lapunknak elmondta, valóban fontos, hogy biztonságban érezzék magukat a betegek, de ez csak az utolsó. "A betegeknek még mindig magukkal kell hozniuk a gyógyszereiket, ráadásul sok intézmény csődközelben van" - hangsúlyozta az egyik kórház vezetője. Többen egyébként azt is kiemelték, hogy megoldott a betegek értékeinek biztonsága, hiszen a nővérszobákban van széf, a legtöbb súlyponti kórházban pedig van biztonsági őr.


Betegbarát reform?

"A központi trezor nem feltétlenül jelent eredményes megoldás, hiszen a betegek a személyes tárgyaikat, a mobiltelefont, az ékszereket maguknál tartják" - reagált a kórházi véleményekre Horváth Ágnes. A biztonsági őrök pedig nem tudják megfelelően ellenőrizni, hogy a kórházból kilépőknél lévő telefon, ékszer, készpénz kinek a tulajdona. A tárcavezető szerint az sem elfogadható, hogy a látogatási időt korlátozzák, hiszen így a betegek és a látogatók alapvető jogai sérülnek.

Korábban egyébként a Kórházszövetség elnöke azt a kritikát is megfogalmazta, hogy a személyes széfek használata gondot fog okozni azoknál a betegeknél, akik a baleseti sebészeten, vagy agyi érkatasztrófával fekszenek, hiszen nekik mások segítségét kell kérniük a széfek használatához, ezért azok nem jelentenek biztonságos megoldást. Horváth egyébként erre utalva közölte, hogy az egyeztetések során arra az álláspontra jutottak, hogy nem kell majd széfet szerelni a csecsemő-, pszichiátriai, vagy intenzív osztályokon található ágyak mellé.

Akciós széfekkel ügynökölnek

Az elmúlt hetekben egyébként több intézmény vezetője jelezte, hogy nem tudják beszerezni egy hónapon belül a széfeket, hiszen azt sem tudják, hogy milyet ír elő a rendelet, illetve hova fogják azt helyezni. A kórházszövetség elnöke jelezte, hogy egyelőre teljes káoszt lát a rendelet körül, számára ugyanis még nem tisztázott, hogy az éjjeli szekrény tetejére, vagy mellé kell kötelezően kitenni a biztonsági rekeszeket.

Az egészségügyi miniszter szerint azonban ez teljesen mindegy, erről maguknak a kórháznak kell dönteniük. Mint mondta, az erre vonatkozó rendelet csak a kóddal és biztonsági kulccsal nyitható személyes széfek kötelező beszerzését írja elő. A sajtótájékoztatón egyébként Horváth Ágnes bemutatta az általa olcsónak és jó elhelyezésűnek minősített széfet. Szerinte a legjobb, ha az éjjeli szekrény polcára teszik, majd két csavarral azt a falba fúrják. Az általa bemutatott széf egyébként kilencezer forintba került, számításai szerint így 4-5 millió forintból megoldható a kórházak biztonságossá tétele. Az összköltséget mintegy 5-600 millió forintra becsülte, amely összeg már a kórházaknál van.

A Hírszerző gyors kutatása szerint azonban ennél olcsóbban, 7800 forintért is lehet kórházi széfhez jutni. Az erre szakosodott cégek ugyanis már decemberben, a rendelet bejelentését követően akciósan kezdték árusítani a biztonsági szekrényeket. Több kórházigazgatót pedig ajánlataikkal már meg is kerestek.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?