Túlterhelt nővérek, hatalmas költség: ezt hozza magával a kórházi széf?

A Szent Imre Kórház igazgatója szerint február 15-éig, a rendelet életbe lépéséig nem lehet felszerelni a kórházi széfeket. Az igazgatónak azonban nem ez az egyetlen kifogása a biztonsági dobozokkal kapcsolatban.

"Kétlem, hogy február 15-éig, a rendelet életbe lépéséig fel lehetne szerelni a kórházi széfeket" - mondta László Imre, a Szent Imre Kórház igazgatója. Mint mondta, bár hétvégén az összes széf megérkezik a kórházba, azonban három hét alatt nem tudják felszerelni mind a 680 biztonsági dobozt.

A széfek egyébként - felszereléssel együtt - 7200 forintba kerülnek darabonként.
"A széfek 2 db ceruzaelemmel működnek, ami további hatalmas kiadást jelent a kórházaknak" - mondta el az igazgató. A költségeken túl azt is nehezményezi az igazgató, hogy a "kellően le nem terhelt" nővéreknek újabb feladatot adnak, mivel ha elromlik a széf, vagy - főleg az idősebb - páciensek elfelejtik a széfjük kódját, akkor kizárólag egy nővérekből álló bizottság nyithatja ki a dobozt és jegyzőkönyvet is kell írniuk az esetről. "Ilyen helyzet azonban naponta előfordulhat" - tette hozzá.

Karátsonyi Annamária, a kórház gazdasági igazgatója elmondta: valóban naponta több lopás történik a kórházban, elsősorban pénzt és mobilt visznek el a rablók. A gazdasági igazgató szerint főleg azért könnyű lopni a kórtermekből, mert azok egy-kétágyasak, könnyen maradnak üresen.

A széfekre fordítandó összeget az igazgató szerint a kórháznak kell kigazdálkodni, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Minisztérium kórházanként 600 ezer forintot biztosított a kiadásokra. Az igazgató szerint tulajdonképpen azt a pénzt adja vissza a minisztérium, amit a kórházaktól elvett kasszamaradványként. Igazságtalannak tartják, hogy egy 2007-es maradványt 2008-as újabb feladatokra kell felhasználniuk.

Hírszerző
2008-01-22 11:08


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?