A megelőzés drága, de hosszú távon kifizetődő

Az elmúlt csaknem másfél évtized bebizonyította, hogy a magányos háziorvosi praxisok nehezen működtethetőek, mert az azokban tevékenykedő háziorvosok rendkívül sokat dolgoznak és helyzetüknél fogva, folyamatos készenlétben vannak. A magányos praxis gyenge, helyette a szolgáltatási rendszeré a jövő - mondja sok egyéb között Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója.

- A 10-15 egymással összefogó praxis várhatóan hatékonyabban működik majd, hiszen abban a jelenleginél jobban megszervezhető lesz a betegellátás és az ügyelet is. A kollégák az úgynevezett kistérségi szisztémában a járóbeteg szakellátással összefoghatnak és alkalmazhatják azokat a szakorvosokat, akiknek a kórházi struktúra átalakítása miatt a munkahelye megszűnt, vagy megszűnik. Természetesen tudjuk, minden változtatás az érdekfelismerés ellenére sem megy máról holnapra, emberi számítás szerint, megfelelő ösztönzők mellett is legalább 6-8 évre lesz szükség ehhez. Magyarországon ma 6840 praxis létezne, közöttük 70-80 a betölthető üres, 30 pedig a több mint egy éve betöltetlen hely. Tény, ezek közül több, úgynevezett alvó praxis, ami megfelelő szervezéssel "elfelejthető" lehetne.

- Az utóbbi minimum másfél évtizedben mind több feladat rakódik a háziorvosi rendszerre, miközben egyre nagyobb az elvárás az alapellátásban dolgozó orvosokkal szemben.

- Csak az utóbbi egy esztendőben nagyon fájdalmas adminisztrációs hullám söpör végig a háziorvosi rendszeren. Gondolok itt a betegforgalmi jelentés, a vizitdíj-elszámolás és jelentés, a gyógyszerfelírás, a gazdaságossági elképzelések rögzítése óriási tehertételére. És akkor még nem is panaszoltam fel, a helyzeten mit sem könnyít, hogy 1990-2007 között a 35 évnél fiatalabb kollégák aránya a 60 év felettiekhez képest a hetedére zsugorodott. A háziorvosi rendszerben, ha optimális cserélődés lenne, akkor mintegy 200-350 háziorvosnak kellene évente képződnie, ehelyett csak 80 rezidens tanul, dolgozik. A más szakmákból átjöttekről pedig annyit, hogy 1996 óta kétezren tettek olyan vizsgát, amellyel háziorvosként is tevékenykedhetnének, ám közülük csupán ezeregyszázan helyezkedtek el az alapellátásban.

Nem magyar sajátosság

- Bár Önök próbálkoznak, tény, hogy nemcsak anyagi okok miatt nem képződik elég háziorvos.

- Az orvosok sem nálunk, sem másutt nem szívesen választják munkaterületüknek az alapellátást, ahol a doktorokkal szemben egyre nő az elvárás. Sok az idős kolléga, az üres körzetekben a lakosság ellátása óriási munkaterhelést jelent. Ami pedig a nyugaton lévő orvoshiányt illeti, ott egyszerűen megoldják a problémát, a miénktől sokkal nagyobb jövedelemmel a munkaerőt elszívják. Magyarországon nem lehet tétlenül nézni, hogy a fiatalabb, mozgékonyabb kollégák máshol helyezkedjenek el. Megoldásokat kell találni arra, hogy a háziorvosok élete a jelenleginél könnyebb legyen, sok egyéb mellett például az adminisztrációs terhek csökkenjenek.

Drámai statisztika a lakosság egészségi állapotáról

- A beszélgetésünkből nem maradhat ki, hogy az Egészségügyi Minisztérium támogatásával és az Önök közreműködésével 320 kistelepülésen új típusú szív -, érrendszeri szűrőprogram zajlik….

- ... 2006 óta több, mint 200 ezer beteg szív- és érrendszeri rizikójáról sikerült adatokat gyűjteni. Mit mondjak, megdöbbentő, lehangoló eredményeket kapnak a kollégák. Ezek alapján még egyértelműbb annak fontossága, hogy a megelőzés a településeken dolgozó háziorvosok mindennapi munkájának részévé kell váljon. Tíz kistérség adatait összegezve rendkívül elkeserítő adatokat kaptunk. Az egészségnapokon 6428 lakos vett részt, a nők és férfiak kétharmad-egyharmad arányban jelentek meg. A bevont kistérségek népességének átlaga 41 111 fő (17 308 és 121 560 közötti lakos), az egyes településeké pedig 4400. A részvételi arány a kisebb lélekszámú kistérségekben nagyobb volt. A vizsgált populáció 70,6 százaléka 40-70 év közötti, jelezve a kitűzött prioritást, a kardiovaszkuláris rizikószemélyek elérését. Kiderült, hogy a vizsgált népesség 22,6 százaléka dohányzik, 73,6 százaléka túlsúlyos (testtömegindex > 25 kg/m2), 64,1 százaléka abdominális típusú elhízott, a nők derék-körfogata 88 cm, a férfiaké > 102 cm. A vérnyomás 140/90 Hgmm határértékének figyelembevételével - a cukorbetegek alacsonyabb határértékét nem vettük ide -, a szisztolés érték 67,5 százalékban volt magasabb, míg a diasztolés érték 31,5 százalékban haladta meg a 90 Hgmm-t. A vizsgáltak 46,6 százalékánál volt mérhető 5,1 mmol/l-nél magasabb koleszterinszint és 22,6 százalékánál 6 mmol/l-nél magasabb a vércukorérték. Az ellenőrzött lakosságcsoport 50,1 százaléka nagy kardiovaszkuláris rizikóval él, vagyis 5 százalékánál nagyobb esélye van arra, hogy 10 éven belül fatális kardiovaszkuláris eseménye lesz. Egyébként az egyes rizikófaktorok kistérségek közötti szórása a derékkörfogat, a koleszterin- és a vércukorszint esetén a legmagasabb, kisebb szórás tapasztalható a testtömegindex, a dohányzás, a szisztolés- és diasztolés vérnyomásértékeknél. Miután az emelkedett szisztolés vérnyomásértékek erősebb korrelációt mutatnak a kardiovaszkuláris események előfordulásával, mint a magas diasztolés értékek, a magasvérnyomás betegség gondozása során ennek figyelembevétele és a célérték elérése éppúgy szükséges, mint a magas koleszterin- és vércukorszintek célértékre valós csökkentése. A magas vércukorszinteknél külön figyelmet kell fordítani a szövődmények, főként a neuropathia megelőzésére, hiszen a cukorbetegség önmagában kifejezett rizikót jelent a manifeszt érbetegség kialakulásában. Bár a megelőzés sokba kerül, hosszú távon mégis érdemesebb a prevencióba fektetni, hiszen a súlyos betegek kevés reménnyel kecsegtető kezelése rendkívül költséges. Emellett tudni kell, hogy a megelőzésbe való invesztíció 15-20 év múlva ugyan, de megtérül és mindenképpen olcsóbb a felvilágosítás, az életmódváltás, mint a megromlott egészség korrigálása. A lakossággal végre valahára meg kell értetni, hogy a túlsúlyról, a mozgáshiányról, a dohányzásról, az alkoholizálásról ők tehetnek, a betegségek 50 százaléka az életmódjukra vezethető vissza, az egészségi állapotukért az egészségügyi rendszer csupán 15-25 százalékban felelős. Másként fogalmazva, elengedhetetlen szemléletváltoztatás kell, amivel párhuzamosan, vagy még előbb nem maradhat el az alapellátás átalakítása. Az pedig, hogy az állam mennyit fektet a népegészségügybe és a prevencióba, az indirekt módon kiszámítható, direkten azonban nagyon nehezen meghatározható. Az viszont tudni való, hogy gyógyításra és megelőzésre több ezermilliárd forint van, a két terület költségvetése élesen nem szétválasztott.

A Háziorvostan Szakmai Kollégium minisztériumnak küldött munkaanyaga

- A miniszterelnök kérésére a Háziorvostan Szakmai Kollégium rövid összefoglaló munkaanyagot készített, abban a szakma szerint elvégzendő feladatokat és határidőket tematikusan felsorolta, majd az anyagot megküldték az egészségügyi miniszternek is.

- Több teljesítendő dolgot rögzítettünk, ezek valóra váltását szükségesnek ítéljük. Sok egyéb között például ilyen az adminisztráció racionalizálása. Első lépésben egyes jelentési elemek törlését - lásd beutalón napló sorszám, továbbküldési célszolgáltató OEP kódja, ÁNTSZ kábítószer havi nemleges jelentés -, a közgyógyellátási igazolvány kiadási folyamatának egyszerűsítését, havi jelentés egyszeri küldését ajánlottuk. A háziorvosi rendelőkben az Internet elérési lehetőségeinek praxis által történő kötelező biztosítását, az egységes jelentésküldés feltételeinek kidolgozását, a költség-hatékony gyógyszerrendelést segítő további informatikai tájékoztatási lehetőségek kimunkálását és a jelenlegi szabályozás áttekintését, szükség szerint felfüggesztését javasoltuk. A teendők közé soroltuk a strukturális átalakítás előkészítését, a működő program kiszélesítését, a tartósan betöltetlen körzetek és a háziorvosi ellátás humánerőforrás problémájának megoldását, a tartósan üres kritériumként a mostani 12 hónap helyett a 6 hónapos szabály kimondását írtuk le, mindezt kistérségi szinten tartjuk fontosnak kezdeni, mert ott nagy a 60 év feletti háziorvosok és a betöltetlen körzetek aránya.

- Mit tartalmaz még a citált munkaanyag?

- Egyebek között olyat is, ami a jelenlegi jogszabályi keretek között megoldható. Például, hogy a "felszabadult" szakorvosoknak számára szülessenek átképzési programok. Az OALI keretében helyettesítésre, ügyeleti feladatok ellátására a kistérségekben mentor-kistérségi szakorvos koordinátor vezetésével történjen a szakorvosi-központi gyakornokok képzése. Tudjuk, ezekhez jogszabály-, rendeletmódosítás szükséges. Mindemellett a szakmai kollégium egy Alapellátási Törvény kidolgozását is proponálta. Ami pedig a szakmai tevékenységgel kapcsolatos javaslatainkat illeti, az alapellátás körébe tartozó szakterületek áttekintését éppúgy fontosnak tartjuk, mint az alap- és a járóbeteg szakellátás közötti határterületek helyzetének szakmai szempontú rendezését - lásd foglalkozás-egészségügy, fegyveres erők testületei, MÁV dolgozók alapellátása stb. Igencsak aktuális a háziorvosi szakmai kompetenciák összeállítása és egyeztetése, a leggyakrabban előforduló megbetegedések alapellátási szakmai protokolljainak előkészítése. Az alapellátási kompetencia körébe tartozó egészségügyi szolgáltatások finanszírozási protokolljára történő javaslatok kidolgozása, ezzel párhuzamosan a finanszírozási protokollokban nem szereplő, de a szakmai kompetenciába tartozó beavatkozások feltételrendszerére, díjazására vonatkozó javaslatok összeállítása sem odázható tovább.

- A munkaanyag többek között a működtetési jog változtatásaira szintén tartalmaz tennivalókat.

- A szakmai kollégium leírta, hogy a jövőben vállalkozás is vásárolhasson működtetési jogot akkor is, ha ez jogszabály módosítást igényel éppúgy, mint az alapellátásban térítési díj fejében történő ellátások díjazása rendezésének kérdése, ami a háziorvosok és a betegek részéről egyaránt kedvező fogadtatást kapna.

2008. január 24. 19:45, csütörtök - Dr. Palla Sándor

Krasznai Éva (Forrás: MOTESZ Magazin)

http://www.webdoki.hu/cikk.php?cid=42848


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?