A szakdolgozók levelet írtak Horváth Ágnesnek

Csokorba foglalt követeléseiket mai nagygyűlésükön adták át miniszterüknek a szakdolgozók.

A magyar társadalom részét alkotó közel százezer szakdolgozó is küzd azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a mindennapokban kerül szembe. Az egészségügy már nem tekinthető biztos jövőt, megélhetést, kiszámíthatóságot nyújtó ágazatnak, ennek ellenére nap, mint nap állnak a betegágyak mellett, hivatástudattal végezve munkájukat.

Nem érezzük a hatékony intézkedéseket az ápolók és asszisztensek utánpótlása kapcsán kialakult kritikus helyzetben. Mind a fővárosban, mind pedig a megyékben eltűntek a szakképző helyek, sőt a főiskolai (BSc) nappali (teljes idejű) képzéseken tanulók száma is rohamosan csökken. A szakdolgozói hivatás mind inkább elveszítette vonzását a fiatalok körében. Hiányoznak azok a támogatási rendszerek, mellyel a pálya iránti elkötelezettséget, s később a pályán való tartást erősíteni lehetne. Az egészségügyi szakdolgozók életpálya modellje nélkül nem garantálható a biztonságos betegellátás!

Nem érezzük a hatékony intézkedéseket a fizetési előremenetel financiális hátterének biztosítására. Ennek eredménye, hogy egyre nő a leszakadás a munkabérek tekintetében más ágazatokhoz képest, s a kötelező fizetésemelést a munkáltatók a már meglévő bérösszeg belső átcsoportosításával kényszerülnek jelentős részben megoldani, a fizetésen felül adható juttatások köre és mértéke szinte teljes egészében eltűnt. A finanszírozási rendszer átalakítása és azon belül a megfelelő színvonalú szakdolgozói bérezés megjelenítése nélkül nem lehet az ágazatban lévő problémákat megoldani!

Nem érezzük a hatékony intézkedéseket a munkaterhek enyhítésére, évek óta nincs szervezett megelőzés és segítségnyújtás a pályán lévők fizikai és szellemi kiégésének csökkentésére. Hiányoznak azok a szabályzók, melyekkel egyértelművé lehetne tenni a szakdolgozók munkaterhelésének mértékét. Az ellátás során jelentkező fizikai tényezők mellett mind gyakrabban jelennek meg a pszichés tényezők is. Ugyanakkor a kiégés másik problémájának tartjuk, hogy tisztázatlanok a szakdolgozók által végezhető feladatok, kompetenciák, különösen akkor, amikor a hatályos egészségügyi rendtartás következtében bizonytalan a megbízások lehetősége. Elfogadhatatlan, hogy egy ápoló, asszisztens egy adott osztályon egy műszakban 40-60 beteget lásson el egyedül, vagy másodmagával, számos esetben nem megfelelő szakképzettséggel!

Nem érezzük a hatékony intézkedéseket akkor, amikor a biztonságos betegellátás mind személyi, mind pedig tárgyi feltételei hiányoznak az egészségügyi ellátó rendszerből. A betegellátás biztonságát, a betegek elégedettségét az is növeli, ha az étkezés és a beteg értékeinek őrzése mellett a szakdolgozó esztétikus, tiszta, cserélhető, ugyanakkor kórház által biztosított és mosatott egyenruhában, védőöltözetben tudja a betegellátást szolgálni. Noha a hiányzó ápolási eszközök pótlására voltak már központi intézkedések, ennek ellenére a területen a szűkülő finanszírozási feltételek, a forráselvonás miatt mind gyakrabban észleljük a lemaradást az eszközpark tekintetében. Az Európai Unió ezen részén tevékenykedő szakdolgozó más munkakörülmények közé kényszerül, mint nyugatabbra élő társa. Tarthatatlan, hogy a már rendelkezésre álló, az ellátó személyzet terheit csökkentő, egészségét megőrző, biztonságát szavatoló eszközök már-már luxuscikknek, elérhetetlen vágyálomnak tűnnek!

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara mielőbbi megoldást sürget az ágazat egyes szintjeihez igazodó emberi erőforrás stratégia kialakításában! Ennek az akciótervnek része kell, hogy legyen a jelenlegi szabályzó környezet áttekintése, valamint a rendeletek szakmai alapon nyugvó azonnali módosítása!

Az ágazat személyi és tárgyi feltételeit meghatározó minimumfeltételeket azonnali hatállyal új alapokra kell helyezni, különös tekintettel az egészségügyi dolgozók, ezen belül is a szakdolgozók létszámának a betegek számához, az ellátottak súlyossági fokához, az intézmény szakmai progressziójához, építészeti adottságaihoz stb. igazodó kialakítására!

A jelenlegi rendszerben lehetetlen a minimumfeltételek teljesítése pénzügyi fedezet hiányában, ezért a szolgáltatások költségeivel értékarányos finanszírozási rendszerre van szükség.

Visszautasítjuk az ellenőrzések során mesterségesen gerjesztett problémákat, amelyek további intézmények bezárást és létszámleépítéseket vonnak maguk után!

Elodázhatatlan az egyes munkaterületen dolgozók szakmai kompetencia körének tisztázása, konkrét meghatározása!
Ki kell alakítani az egyes területeken szükséges kompetencia-növelő továbbképzések és vizsgák rendszerét!

Ágazati szinten, helyi és kistérségi keretek között kell megteremteni a pályán lévők szakmai fejlődésének, valamint a közelmúltban elbocsátott kollégák átképzésének és reintegrációjának támogatását!

Adminisztratív intézkedésekkel ne akadályokat gördítsenek az egészségügyi pályát választó és ott dolgozók elé, hanem szakmailag és anyagilag is támogassák fejlődésüket!

Kérjük, sőt követeljük a tisztességes lehetőségét annak, hogy a szakma szabályai szerint betölthessük hivatásunkat!
Kormányzati garanciát várunk arra vonatkozóan, hogy a fent említett legsürgetőbb problémák jogszabályi szinten kerüljenek még ebben az évben megoldásra!

Mi, egészségügyi szakdolgozók a professzionális betegellátás egyik legfontosabb alappillérei vagyunk, NÉLKÜLÜNK NEM MEGY!

Budapest, 2008. január 26. Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

2008-01-26 12:54 Forrás: Weborvos

 A nagygyűlésről szóló tudósítás itt olvasható:

Minden kórházzal szerződnének

Nyílt levelet adtak át az egészségügyi miniszternek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlésén, ahol Horváth Ágnes azt mondta minden ma működő kórházzal kötelező lesz szerződést kötni.

Jelenleg 15-20 ezerrel kevesebb egészségügyi szakdolgozó van a rendszerben, mint amennyi szükséges lenne, és kritikusan csekély az ápolók és szakasszisztensek utánpótlása is - mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának elnöke, az egészségügyi miniszter részvételével rendezett nagygyűlésen.

A Nemzeti Sportcsarnokban nyílt levelet is átadtak Horváth Ágnes szakminiszternek. Ebben a levélben kérik, hogy a szolgáltatások költségével arányos finanszírozási rendszert teremtsen meg az egészségügyi kormányzat és megfelelő életpálya-modellel, tisztességes bérrel tegyék lehetővé az ápolói létszám növelését és az utánpótlást, ugyanis a betegek rövidesen a saját bőrükön fogják érezni a létszámhiányt.

Horváth Ágnes, akinek szavait -a Kossuth Krónika tudósítása szerint - elégedetlen moraj fogadta a sportcsarnokban, így válaszolt:
- Nemcsak az egészségügyi szakdolgozó érték, a rendszer egészét kell fenntarthatóvá tenni és 2006-ban nem volt az. Ezért kellettek a tavalyi változtatások, és ezek alátámasztására felhozta, hogy tavaly nem következhetett be egyetlen kórházcsőd sem.
A miniszter kérdésére, hány dolgozó van jelen, aki nem kapta meg a bérét, felháborodott bekiabálásokkal válaszoltak a sportcsarnokban összegyűlt egészségügyi szakdolgozók.

Horváth Ágnes szerint minden ma működő kórházzal kötelező lesz a szerződéskötés. A bérek akkor lesznek rendezhetőek, ha mindenki azt a munkát végzi, amire képesítése van és az elvégzett munka mennyiségét is megfelelően mérni kell. 2008-ban könnyebb lesz mint tavaly - ígérte Horváth Ágnes, de hozzátette, további változtatásokra van szükség az egészségügyben és ehhez kérte a szakdolgozók támogatását is, amire hol taps, hol éles fütty volt a válasz.

2008-01-26 12:40 Forrás: MR Online


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?