Idős korban másképp néz ki az influenza?

Miért érintettek viszonylag alacsony arányban a hatvan éven felüliek az idei járványban.

Bár az idei járvány-szezonban zömmel az influenza A vírus új, H1N1-es variánsa fertőz, mégis - szerencsére - a hatvan év felettiek korcsoportjában a korábbi járványokban megszokottnál alacsonyabb a megbetegedettek aránya. Míg a 4. héten a betegek zöme gyerek és fiatal felnőtt volt, az idősek aránya mindössze 3,3 százalék. A jelenségre magyarázat lehet a térítésmentes vakcina léte is, mert ebből a korcsoportból csaknem 900 ezren megkapták a védőoltást, azaz mintegy 40 százalékuk védett.


A jelenségre további magyarázatot is kaptunk dr. Szolnoki István főorvostól, az OTH osztályvezető helyettesétől. A főorvos szerint erre többféle magyarázat lehet, s bizonnyal mindegyik szerepet játszik a megbetegedési mutatók alakulásában. A mostani járványban is jóval több a beteg, mint amennyi az orvosnál megjelenve bekerül az influenza-statisztikába, így vélhetőleg a hatvan felettiek is nagyobb számban betegek, ám az eltelt évek alatt az emberek már megtanulták: vírusfertőzésre nincs gyógyszer, a feladat a tünetek (láz, fájdalom) csillapítása, erre pedig már mindeninek meg van a bevált, recept nélkül kapható gyógyszere vagy házilagos (régi/népi) megoldása.

Feltétezésem - és saját tapasztalatom szerint - itt is érvényes az orvos -beteg találkozás csökkenése a vizitdíj bevezetése után, az idősek gyakran nem hívják házhoz az orvost, mert nincsenek tisztában azzal, a vizitdíj bevezetése óta mikor és mennyit kell fizetni az otthoni vizitért. Míg korábban természetes volt, hogy néhány száz forintot kapott az orvos, a bevezetésekor jellemző bizonytalanság után még ma sem tudják, három- hatszáz-, vagy ezer a tarifa.- tette hozzá.

(Nos, a tisztánlátás érdekében rákerestünk: a törvény emelt összegű (600 Ft-os) vizitdíj fizetési kötelezettségeit ír elő abban az esetben, ha az ellátásra a beteg kezdeményezésére nem a rendelőben kerül sor. Ugyanakkor, ha orvosilag, szakmailag indokoltan történik az ellátás háznál, akkor a hatályos rendelkezések alapján 300 Ft a vizitdíj összege. Akkor is ennyi viszont, ha az orvos folyamatos házi látogatás keretében kezeli, és maga dönt arról, hogy kimegy a beteghez - írja erről a Doktorinfo.)

Keveset beszélünk arról, hogy az influenza tünetei idős korban nem olyan hevesek, mint a gyerekeknél vagy középkorúaknál, a maximum 38 fokos láz, esetleg a nem túl erőteljes köhögés jelentkezésekor sokszor nem gondolnak a vírusra, ezért sem hívnak orvost - folytatja a főorvos. Az idősek fertőzéseiről inkább a szövődmények statisztikáiból, a járvány második felében kapunk képet, mert az immunrendszer gyengébb volta miatt a körükben gyakoribb a bakteriális felülfertőződés vagy az, hogy más vírusok támadják az influenza miatt legyengült szervezetet. Éppen ezért a hozzátartozóknak járványban érdemes nagyobb figyelmet fordítani az idős rokon „náthájára".

2008-02-05 11:33
 Forrás: Weborvos - Komornik Vera


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?