Nem áprilisi tréfa: megrohamozhatják a rendelőket

Rohamra számítanak a doktorok április első napjaiban.

Az általunk megkérdezett doktorok úgy kalkulálnak, hogy a vizitdíj eltörlését követően ugrásszerűen megnő a betegek száma, majd ezután folyamatos visszarendeződés jöhet. A "betegboom" átmenetileg akár meg is haladhatja azt a 20 százalékos forgalomkiesést, amit a 300 forintos fizetési kötelezettség okozott az elmúlt egy évben.

Több háziorvos is elképzelhetőnek tartja, hogy a vizitdíj-korszakban kialakult napi betegszám akár 50 százalékkal is emelkedni fog április 1. után, hiszen sok krónikus beteg - a referendum, majd a parlamenti döntés ismeretében - úgy osztotta be a gyógyszerét, hogy kitartson a hó végéig. Ráadásul vélhetően ismét meglátogatják orvosukat azok is, akiket a 300 forintos fizetési kötelezettség tartott távol a rendelőktől.

A háziorvosok tervezett új finanszírozási rendszere kapcsán név nélkül nyilatkozó doktorok egybehangzóan állították: aligha tudják úgy átalakítani a struktúrát, hogy az több és jobb munkára sarkallja a szolgáltatókat. A zárt rendszerű finanszírozás ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a kormányzat által elvárt plusz tevékenységeket külön kifizessék.

További gondokat jelenthet, hogy a szakmai protokollok alapján megállapított fix ellátási idővel számolva a rendelési időben csak egy meghatározott számú beteggel foglalkozhatnak, ami a finanszírozást a kórházaknál bevezetett (volumenkorlátok közé szorított) hasonló keretekbe tereli. Ez pedig csak újabb szabálytalanságokhoz vezethet a háziorvosok körében - vélekednek maguk az érintettek.

Szigeti Ildikó

WebDoki 2008. március 23. 07:25, vasárnap
http://www.webdoki.hu/cikk.php?cid=44396


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?