Az orvosi titoktartás kötelezettségei

Az orvosi titoktartás kérdését sokan a hippokratészi eskü betartásával azonosítják, pedig ma már ennél sokkal többet követel a jog. A beteggel való kapcsolattartásban, tájékoztatásának módjában az egészségügyben dolgozók közül még sokan táplálnak tévhitet. Dr. Kelényi Zoltán titok- és adatvédelmi szakértőtől a titoktartás és tájékoztatási kötelezettség aktuális jogi kérdéseiről érdeklődtünk.

2006. november 28. 13:00, kedd - Dr. Palla Sándor

- A hazai orvosi titoktartás szabályozása hasonló az Unió más országaiban alkalmazottakhoz?

- Törvényi szabályozásunk adatvédelmi szempontból helyenként szigorúbb annál. Noha a közfelfogásban az orvosi titoktartás és a betegek adatainak kezelése két különböző fogalomként jelenik meg, amelyre más-más szabályok érvényesek. Ezek gyakorlatilag azonos fogalmakat jelölnek. A törvényben orvosi titoktartás címen megfogalmazott szabályrendszer valójában az egészségügyi személyes adatok kezelésének egyes szabályairól szól. A személyes adatok kezelését alapvetően az adatvédelmi törvény szabályozza. Ez a törvény általános szabályokat fogalmaz meg az adatkezeléssel kapcsolatban, és nem tér ki az egészségügyre, mint speciális területre. Van azonban egy lényeges momentuma, tudniillik az egészségügyi adatokat az úgynevezett különleges adatok közé sorolja, melyek az általánosnál szigorúbb védelmet élveznek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egészségügyi ellátásban keletkező valamennyi adat kezelését a törvényalkotók is különlegesen érzékeny területnek tekintették. Ugyanakkor figyelemmel voltak arra is, hogy a jogalkalmazásnak ezen a területén nem elegendő az adatvédelmi törvény általános szabályozása. Hiszen az ellátásban az orvos és betege, illetve az ellátó személyzet között olyan speciális kapcsolat jön létre, melynek kezelésére külön szabályokat kell alkotni. Ezért e területet külön szabályozó, speciális törvény is született, mely kifejezetten az egészségügyi személyes adatok kezeléséhez ad eligazítást. Az ellátás minden területén e törvény előírásait kellene alkalmazni, vagyis az ellátó személyzetnek azt alaposan ismerni kellene.

- Ezek szerint az orvosok, az intézmények dolgozói nincsenek tisztában a törvény előírásaival?

- Hiányosan és esetlegesen. Kevesen tudják, hogy a törvényben előírt adatkezelési kötelezettségek nemcsak az orvosokra érvényesek, hanem az intézmények teljes személyzetére, a portástól az igazgatóig. A jog az orvosi titoktartás kötelezettségét kiterjeszti minden adatkezelésben részt vevő személyre. Vagyis mindenkit, aki az ellátórendszerben találkozik a beteg egészségügyi személyes adataival, orvosi titoktartás kötelez. Az esetek egy részében sajnos ezt a szabályozást nemcsak az orvos, az ellátó személyzet, de még az adatkezelésért felelős intézményvezető sem ismeri. Nem egy megyei kórházban találkoztam olyan adatkezelési gyakorlattal, amely szöges ellentmondásban áll a törvény előírásaival.

A szigorú előírások az egészségügy mai állapotában természetesen csak nehezen tarthatók be, sőt olykor lehetetlen maradéktalanul eleget tenni azoknak, mert olyan elvárásokat fogalmaznak meg a betegellátókkal szemben, melyeket a gyakorlatban lehetetlen betartani. Tény, hogy a jogszabály alapjaiban változtatta meg a több évtizedes adatkezelési tradíciókat, így idő kell az új szabályok napi gyakorlatba való beépüléséhez. Sokan nem tudják például, hogy a hatályos jogszabály az egészségügyi ellátásban keletkező valamennyi adatot a beteg tulajdonának tekinti, ő rendelkezik felette. Az intézmény, az orvos csak adatkezelő, vagyis - bizonyos ritka kivételtől eltekintve - az orvosnak, az ellátónak nincs joga azok felett rendelkezni. Régi gyakorlat és naponta tapasztalható, hogy a kórházaktól, rendelőktől a beteg hiába kéri a saját egészségügyi adatait, dokumentációját, nem adják ki neki. Holott a törvény szerint ezek felett rendelkezni elsődlegesen a beteg joga, az orvosnak csak másodlagos a szerepe, és sok esetben betege felhatalmazásához kötődik. A törvény ez alól csak ritkán tesz kivételt, járványügyi, bűnügyi és nemzetbiztonsági ügyekben.

- Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos a napokban hozta nyilvánosságra vizsgálata eredményét. Eszerint jogos volt a háziorvosok aggodalma az OEP által megkövetelt részletes adatszolgáltatás ügyében. Az adatvédelmi biztos milyen jogi háttérre alapozott?

- Az adatkezelés felelőse a háziorvos, így nyilvánvaló, hogy megalapozott volt az aggodalom. A jelenleg hatályos törvény erre egyértelmű választ ad. A betegről megkövetelt részletes adatszolgáltatás több ponton is ellentmond az adatvédelmi alapelveknek. Ráadásul ilyen típusú adatközlést csak törvényi szinten lehetne előírni, de ahhoz is szükséges lenne a betegek beleegyezése. Adatszolgáltatás esetén a beteg, törvénysértő adatkezelésre hivatkozva, akár pert is indíthatna. A jogszabály szerint az egészségbiztosítónál is csak orvosok kezelhetnék a beérkezett egészségügyi személyes adatokat. Valószínű, hogy praktikus okokból a gyakorlatban ez nem mindig teljesülne.

- Véleménye szerint az ellátás szereplőinek hiányosak az ismeretei az adatvédelmi és titoktartási jogszabályok tartalmáról. Feltételezhető, hogy a betegek még náluk is tájékozatlanabbak, ezért nem élnek a jogaikkal?

- Érdekes, de mostanában sokszor találkozom "tudatos" beteggel, aki inkább tisztában van a jogaival, mint az adatvédelmi kötelezettséggel bíró ellátók. Pedig a betegnek nincs törvényi kötelezettsége, csupán a saját jól felfogott érdeke miatt informálódik. Főleg a fekvőbeteg-ellátásban dolgozóknál széles körű, jogellenes napi gyakorlat az, hogy betegeikről, megfelelő engedély nélkül, személyes adatokat közölnek illetéktelenekkel. Jogellenes például a beteg aktuális egészségi állapotáról információt szolgáltatni az érdeklődő hozzátartozóknak. Az esetek kilencven százalékában azt tapasztalom, hogy az orvos minden fenntartás nélkül részletesen tájékoztatja a rokonokat, holott ez teljes mértékben jogellenes. Ilyen információt csak a beteg által írásban megjelölt személynek adhatna, kivéve a törvényes képviselőt (pl. szülőt, gyámot). Ebben a kérdésben a törvény még az engedély tartalmát is szigorúan meghatározza. Amennyiben a beteg a kezelés befejeztével eltávozik az intézményből és hozzátartozóját küldi maga helyett az esetleg ott maradt dokumentumokért, vagy ekkor kér információkat rokona egészségi állapotáról, a törvény szerint csak úgy kaphatja meg, ha az engedélyét teljes, bizonyító erejű magánokirat formájában mutatja be az orvosnak. Az engedélyben nevesített személynek pedig igazolnia kell személyazonosságát.

- Számos beteg fájlalja, hogy kezelőorvosa nemhogy rokonait, de még őt magát sem tájékoztatja megfelelő módon a saját állapotáról.

- A köztudatban összemosódik e kétféle tájékoztatási kötelezettség. Míg a korábban említett területet az egészségügyi személyes adatokat védő törvény szabályozza, az utóbbira, vagyis a beteg tájékoztatására az egészségügyi törvény kötelezi az orvost. Mivel az adatvédelmi törvény szerint a beteg rendelkezik saját adatai felett, az orvosnak ezzel kapcsolatban is vannak tájékoztatási kötelezettségei. Betegét informálni köteles például arról, hogy egészségügyi adatait további kezelések vagy különböző beavatkozások végrehajtása végett más osztályra, intézménybe, orvoshoz továbbítja. Ez ellen sok esetben a betegnek jogában áll tiltakozni. Adott esetben például megtilthatja, hogy adatait a háziorvosával közöljék, vagy neki azokat továbbítsák. Az egészségügyi törvény előírja az orvos részletes betegtájékoztatási kötelezettségét, és nem említ olyan körülményt, amikor az orvos ezt megtagadhatná. Előírja többek között, hogy tájékoztatást kell adni a beteg állapotáról, a terápiás és alternatív kezelési lehetőségekről, azok kimeneteléről és esetleges veszélyeiről. Ezt a beteg számára világos, érthető, egyénre szabott formában kell előadni. Az orvosnak kötelessége arról is meggyőződni, hogy páciense megértette az általa elmondottakat. A törvény indoklása arra is kitér, hogy az előre nyomtatott tájékoztatók nem helyettesíthetik az élőszóban előadott információt. Az orvosok körében még ma is él az a tévhit, miszerint egy súlyos, halállal végződő betegség diagnózisát nem kell feltétlenül a beteg tudomására hozni, mert ezzel ronthatják az állapotát. Ilyen kitételt a törvény nem tartalmaz. A betegtájékoztatás törvényesen csak egyes pszichiátriai intézetben kezelt pácienseknél korlátozható, ám akkor is csak időlegesen, addig, amíg a tájékoztatás bizonyíthatóan és súlyosan veszélyeztetné az állapotát.

- A törvény ezek szerint világosan rendelkezik a beteg tökéletesen érthető, szóbeli információhoz való jutásának jogairól. A kórházi zárójelentésre, vagy halál esetén a hozzátartozóknak átadott boncolási jegyzőkönyv közérthető tartalmára ez nem vonatkozik?

- A zárójelentés elsősorban szakmai dokumentum, melyet az orvos az érvényes protokoll szabályai alapján állít ki. Így annak tartalmát a beteg természetesen nem értheti minden részletében, ám ha igényli, szóban erről is tájékoztatni kell. Halálesetkor a beteg hozzátartozóinak, illetve örököseinek, ha ezt írásban kérik az intézménytől, a halál okával, az ahhoz vezető betegség lefolyásával és az alkalmazott terápiával kapcsolatos egészségügyi dokumentációt ki kell adni.

- A jogszabály szerint az orvosi titoktartás szakmán belül is érvényes?

- Igen, bár ezt nagyon kevesen tudják, és a gyakorlatban is nehezen tartható be. A törvény szerint az az orvos (akár ugyanannak az intézménynek a falain belül is), aki nem vesz részt a beteg kezelésében, nem jogosult az információra, vagyis vele szemben ugyanúgy érvényesülnie kell az orvosi titoktartás szabályainak, mint egy magánembernél. Ez az elvárás az orvosi konzíliumra is érvényes. A törvényt szabályszerűen betartók a beteget kötelességszerűen tájékoztatják arról, hogy esetét más orvossal is megvitatják, illetve kezelésének vitás kérdéseit eldöntendő, konzíliumot tartanak. Egyben kérik ehhez a beteg beleegyező nyilatkozatát. E szabály alól kivétel a sürgősségi, életmentő beavatkozás.

- Tud olyan esetről, hogy egy beteg, adatvédelmi jogainak sérülése miatt, bírósághoz fordult?

- A betegek informáltsága, betegjogi ismereteik lassan, de folyamatosan bővülnek. Konkrét peres esetekről nem hallottam még, bár néhány betegjogi szervezetnél megjelentek már az ilyen jellegű kezdeményezések. Szerintem a szakmának számítani kell arra, hogy előbb-utóbb (hasonlóan a másfél évtizede megindított első műhibaperekhez) az adatvédelem sérelme miatt benyújtott, precedens értékű perek is megjelennek a bíróságokon.

- Az eddig elmondottakból úgy tűnik, a jogszabályok szigorú adatvédelmi és titoktartási kötelezettséget rónak az orvosra. Bizonyos fokig korlátok közé szorítják a tevékenységét, és olykor a beteg érdekét a gyógyítás zökkenőmentes végrehajtása elé helyezik. Ön mit tapasztalt, nem tartják ezt sérelmesnek az orvosok?

- Dehogynem. Nagyon sokan a magánszférájukba való beavatkozásként értékelik. Vannak, akik azzal sem értenek egyet, hogy az orvosnak tisztában kell lenni saját hivatásának jogi hátterével is. Némelyek megkérdezik: gyógyítóként miért kell egy orvosnak jogászkodni? Nem ez a feladata, hanem a betegek mielőbbi sikeres gyógyulásának elősegítése, állítják. A korábbi gyakorlatot alkalmazókkal nehéz megértetni, hogy ma az ellátás szerves része a jogi háttér alapos ismerete is - nemcsak a beteg, hanem saját érdekükben is. A változást is érzékelem, mert egyre többen keresik fel a különböző képzéseket, amelyeken előadóként veszek részt. Egyre több orvos és egészségügyi szakdolgozó érzi úgy, hogy szüksége van az ilyenfajta ismeretekre is. Jó volna, ha ezt a tényt az intézményvezetők is felismernék, hiszen a jogszabályok betartatásáért elsősorban ők a felelősök. Az orvosok közül sokan nemcsak az aktuális és általuk alkalmazandó jogszabályokkal nincsenek tisztában, hanem különböző szakmai tévhitek szerint is dolgoznak. Számosan vitába szállnak például azzal (noha a szabályok erre köteleznek), hogy a betegnek joga van megszabni, vizsgálatánál hányan és kik lehetnek jelen. Ha úgy érzi, hogy az asszisztens, vagy a vizsgálatnál jelen lévő más személy zavarja őt, jogában áll kérni a távozásukat. Ha szükségét érzi, kérheti, hogy négyszemközt maradjon orvosával. Sok orvos szerint ez szabályellenes, mert a beteg nem maradhat kettesben vele. Pedig erről semmilyen jogszabály nem rendelkezik, csupán "szájhagyomány" útján terjedő tévhit, melyet valószínűleg valamikor az orvos védelmében találtak ki, hogy a vizsgálat alatt ne maradjon tanú nélkül. A beteg ilyen jellegű rendelkezési joga csupán az oktatóklinikáknál és -kórházakban korlátozódik. Az ott lefolytatott vizsgálatoknál, egyéb beavatkozásoknál a jogszabály megengedi más betegellátó jelenlétét, ám megszabja, hogy a beteget az intézménybe történő felvétele előtt erről a lehetőségről írásban tájékoztatni kell.

- A szóbeli tájékoztatás hiányát a beteg nehezen bizonyíthatja. Panaszt ugyan tehet az intézmény betegjogi képviselőjénél, de állításával szemben ott állhat az orvosé, aki szerint megtörtént a tájékoztatás, legfeljebb a beteg nem értette meg. Ebben az esetben hogyan rendelkezik a jogalkotó?

- Nehéz kérdés, annál is inkább, mert Magyarországon a joggyakorlatban még kevés erre a precedens. Invazív beavatkozásoknál egyértelmű lenne a válasz, mert az orvos kötelessége a beteg írásbeli tájékoztatása. Az abban foglaltak megismerését, tudomásul vételét a beteg aláírásával tanúsítja. Általában mégis inkább az ilyenfajta beavatkozásokat kifogásolják a betegek, és sérelmeiket műhibaperekkel igyekeznek orvosoltatni a bíróságokon. Ezeknek a pereknek a jelentős részénél a bírói elmarasztalás oka a nem kellő mértékű tájékoztatás hiánya. Az utóbbi években egyre gyakoribbak a műhibaperek, és azt tapasztalom, hogy a bíróságok inkább a betegek javára döntenek. Sok orvost, ha nem tudta az ellenkezőjét hitelt érdemlően bizonyítani, elmarasztaltak a hiányos tájékoztatás miatt, mert a bírósági gyakorlat szerint a bizonyítási teher rá hárul. A napi ellátásban és kisebb beavatkozásoknál, amikor egyébként nem lenne kötelező az írásbeli tájékoztatás, a vitás esetek kivédésére minden orvosnak azt tanácsolom, hogy saját védelme érdekében egy előre megírt, pár mondatos nyilatkozatot írasson alá a betegével, amelyben páciense elismeri, hogy a gyógykezelésével kapcsolatos részletes tájékoztatást megkapta és megválaszolatlan kérdései nem maradtak.

- A Magyar Betegjogi Közhasznú Egyesület támogatásával nem egy alkalommal szerveztek akkreditált kurzust az orvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak, amelyeken Ön is több előadást tartott. Mit tapasztalt, az egészségügy mely területén dolgozók érdeklődnek intenzívebben a szakma jogi kérdései iránt?

- A kezdetek óta egyre többen vesznek részt ilyen képzésen. Úgy látom, inkább a fekvőbeteg-intézményekben, szakrendelőkben dolgozók az érdeklődőbbek; az alapellátás háziorvosai egyelőre ritkábban jelentkeznek a képzésekre. Az orvosoknak huszonnégy, a szakellátóknak negyvenórás képzést tartunk. Eddig csupán egyetlen alkalommal történt meg, hogy egy megyei kórház menedzsmentje helyben, néhány dolgozójának kérte a képzést, pedig ahhoz, hogy a magyar egészségügyben általánosan ismertté és alkalmazottá váljanak az egészségügyben kötelező érvényű jogszabályok, ez volna a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módszer.

Lóránth Ida (Forrás: Kórház)


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?