Új pályára került a Péterfy Kórház

Új fejezet kezdődik a két nagyon erős szellemi munícióval rendelkező csapat egyesülésével.

Szép siker és eredmény, hogy a Péterfy utcai Kórház nemcsak befejezte az összevonását az Országos Baleseti Intézett el (OBSI), hanem elkezdett valóságos integrációban működni. Az OBSI-ban – amelynek új neve ezzel Baleseti Központ lett – 1984-ben volt az utolsó jelentős felújítás, a Péterfy pedig egyelőre csak reménykedhet, hogy egyszer rá is sor kerül. Dr. Budaházy Emil főigazgatót az integráció körülményeiről és a közös működtetés okozta kihívásokról faggattuk.

- Új fejezet kezdődik a két nagyon erős szellemi munícióval rendelkező csapat egyesülésével - mondta a főigazgató. - A kisebb traumatológiai egység a Péterfyé volt, ahol húsz traumatológus szakember arra készült fel, hogy lehetőség szerint minden sérültet el tudjanak látni. A másik egység pedig a nagyhírű országos traumatológiai intézet. Érdekes kettősség továbbá, hogy az egyetemi tanszék ugyan a Péterfyben volt, ám az OBSI-ban is foglalkoztak oktatással. Tegyük hozzá, amíg a Haynal Imre Egyetem létezett, addig az OBSI is egyetemi tanszék volt. A Koltóiként is ismert intézmény mintegy száz orvosa specializálódott egyes betegségek megoldására, balesettípusok következményeinek elhárítására – ez pedig a lehető legtökéletesebb gyógyításra enged következtetni.

Teljes cikk

2009-05-29 15:15 Forrás: Kórház

 


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?