Ha akarják, ha nem, a betegek már ott vannak

Az ilyen feszítő helyzetekben szokott az egészségpolitikai figyelem a háziorvosi praxisok felé fordulni.

 

Közhely ma már, hogy miként a világban, úgy Magyarországon is növekszik a lelki zavarok gyakorisága, ugyanakkor intézmények és szakorvosok híján szűkülnek az ellátási lehetőségek. Az ilyen feszítő helyzetekben szokott az egészségpolitika figyelme a háziorvosi praxisok felé fordulni, hátha rájuk lehetne terhelni még valamicskét a gyógyítás deficitjéből. Bár a Mentális Egészség Világnapjának idei témája a mentális egészség és az alapellátás kapcsolata, mégsem a fent vázolt, képzelt forgatókönyv fölött borongunk. A helyzet ugyanis az, hogy nem a szakpolitika tereli a lelki betegségekkel küszködőket az alapellátásba, ott vannak már ők maguktól, s a betegség felismerésének és kezelésének nehéz, kudarcokkal teli feladatát akkor is elvégzik a háziorvosok, ha erre nem kötelezi őket külön jogszabály, kompetencialista, s pláne nem külön finanszírozás.

Számtalan kutatás és felmérés bizonyította már, hogy például a depressziós betegek csupán egyharmada találkozik pszichiáterrel, miközben az ilyen betegek háromszor gyakrabban kerülnek kapcsolatba az egészségügyi intézményekkel, mint az átlag. Az is igazolt tény, hogy nagyobb arányban jelennek meg a háziorvosi praxisokban.

Egy másik vizsgálat szerint a családorvos idejének 20-50 százalékát mentális zavarokkal küszködő betegek kötik le, még akkor is, ha a lelki bajból fakadó szervinek gondolt kórképekkel kezelik őket. Olyannyira így van ez, hogy egyes kutatók már magát a háziorvosi rendszert nevezik pszichiátriai hálózatnak – igaz, olyan országokban, ahol az alapellátónak dolga és lehetősége a mentális betegségek kezelése.

A hazai gyakorlatban egyelőre csak a családorvosok és a lelki betegek találkozása a biztos pont, a többi elem már problémás – mondta el a Weborvos kérdésére Komáromi Zoltán háziorvos, a mai, Világnapi konferencia egyik előadója - miközben valóban az alapellátás lenne az a természetes közeg, amiben a meglévő bizalmi viszony miatt egy stigmatizált, és ezért titkolt probléma mégiscsak felszínre kerülhetne.

Csakhogy, a háziorvosok döntő többségének egyetemi tanulmányai óta a pszichiátria módszertana és eszköztára teljesen megváltozott, Ráadásul az alapképzés azokról a súlyos, nagy pszichiátriai kórképekről szólnak, amelyek kezelése most sem tartozik a háziorvosra. A lelki eredetű betegségekről - a szorongásos zavaroktól, a depresszión és az alkoholfüggőségen át az azóta definiált kényszer- és szenvedélybetegségek soráig - pedig a háziorvosi továbbképzéseken sem esik szó, azokról még a pszichiátriai gyógyszerek gyártói is csak a szakorvosoknak szerveznek előadásokat, a családorvosnak marad a tizenkettedik koleszterincsökkentőről és a huszadik vérnyomáscsökkentőről szóló.

Bár sok háziorvosnak volna affinitása és érdeklődése a pszichoterápia iránt, hiszen érzi, hogy hasznát venné a gyógyításban, szinte lehetetlen, hogy a szakvizsgáig eljusson a praxis működtetése mellett. Éppen ezért javasoltuk többen, hogy a hozzáértők dolgozzanak ki olyan képzési lehetőséget, amiben a már évtizedek óta háziorvosként dolgozó képet kapna a pszichoterápia legfrissebb módszereiről, megtanulhatná az egyszerűbb technikákat, hogy képzetten láthassa el azt a zsilipfunkciót, amit egyébként ma képzetlenül kell megtennie: a lelki betegségek alsó harmadát hatékonyan kezelhetné és tudná, mikor kell valóban a szakorvoshoz irányítania a betegét – mondja Komáromi Zoltán. Ehhez tehát képzés és finanszírozás is kellene, igaz, akkor a hatékonyság is számon kérhető és kontrollálható volna. A képzettség mellett a következő gát a motiváció hiánya: ma minden afelé tereli a kollégákat, hogy adott idő alatt ellássák a rájuk zúduló betegeket, a minőségi tevékenység nincs megfizetve – teszi hozzá.

A következő probléma a gyógyszerfelírás: ha a családorvos affinitása, érzékenysége mégis elegendő volna arra, hogy felismerje és azonosítsa a lelki zavart, - az amúgy is nála zajló első belgyógyászati vizsgálattal kizárva a panaszok testi eredetét, - gyógyszeres terápiát csak 50 százalékos támogatással, tehát a szakorvosnál drágábban tud felajánlani, ami manapság a beteg döntő érve lehet a kezelés ellen. Pedig, sok esetben éppen azzal lehetne megnyerni a páciens együttműködését, hogy helyben és az őt legjobban ismerőtől elérhető áron kapná a kezelést, s már a legérzékenyebb első hetekben, amikor a gyógyszerek hatására még várni kell, ekkor ismét csak a bizalom hidalhatná át a kritikus időszakot. Ehelyett a háziorvos ma kénytelen a beteget beutalni az amúgy egyre zsúfoltabb és messzebb levő gondozó vadidegen szakorvosához, aki egy javaslattal és recepttel ellátva útjára bocsájtja, jó esetben visszaküldi a háziorvosához.

Ezen segíthetne például egy licensz-vizsga, ami jogosíthatná az erre kiképzett háziorvosokat, hogy a szorongásos és depressziós kórképek gyógyszereit magasabb támogatással rendelhessék.

Persze nálunk is vannak sikeres próbálkozások a fent vázolt problémák áthidalására, mint amilyen a konzultációs- kapcsolati pszichiátria, amelyik egyelőre alapítványi formában, azaz állandó pénzzavarral küzdve és csak néhány helyen, de a beteg lakására vagy a háziorvosi rendelőbe viszi a szaktudást, helyben ad diagnózist és terápiás javaslatot, az együttműködéssel támogatva a háziorvost mégiscsak helyes és hatékony kezeléshez juttatva a mentális beteget.

2009-10-09 08:52 Forrás: Weborvos - Komornik Vera


« vissza

Időpont foglalás

Ebben a járványügyi helyzetben 15 percet kell foglalnia!!!

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?