Orvosok lázadása

Kétszer annyi H1N1 halottunk van, mint Németországnak!

Milliószám maradhat meg a sertésinfluenza elleni oltóanyag, ha az egészségügyi kormányzatnak nem sikerül úrrá lennie az orvosok ellenállásán. A doktorok nemcsak nem ajánlják az oltást, de még a felelősséget is a betegekre hárítják - miközben már kétszer annyi halottunk van, mint Németországnak.

"Ne utasításokat adjanak, hanem kössenek szerződést velünk, és fizessenek!" - érvel lapunknak Keszthelyi Gyula háziorvos, aki szerint senki sem kötelezheti az orvosokat az influenza elleni védőoltások ingyenes beadására. Szerinte éppen annyi pénzt kellene kapniuk egy oltásért, amennyit a tisztiorvosi szolgálat is kér a külföldre utazóktól egy nem kötelező vakcina beadásáért; vagyis 4500 forintot.

Ehelyett az állam kétszáz forintot akar adni a doktoroknak, és csak attól kérhetnének el 1930 forintot, aki nem jogosult az ingyenes védelemre (mert például nem várandós, nem csecsemő vagy szívbeteg). Az embernek az a benyomása, hogy a minisztérium akkor sem hergelhetné jobban az orvosokat az oltási kampány ellen, ha éppen ez lenne a célja. Hiszen miközben százezerszám szállítják ki a vakcinákat, senki sem tudja, mikor és ki fizeti ki a kétszáz forintos oltási díjakat.

A webdokik hatalma

Keszthelyi doktor ötven éve egy falusi háziorvos lett volna a sok közül, aki idős asszonyok fülébe dohogja panaszait. Ma - giulio.freeblog.hu nevű vitaoldalának köszönhetően - hatása vetekszik a magyar pandémiás (világjárvány) bizottságéval. Laikusoknak szóló füstölgéseit több tízezren olvassák, de állandó hozzászólója a több ezer orvos által látogatott fórumoknak is, melyeken a kormány ellentmondásos viselkedését szedik ízekre.

Emberünk egy egész mozgalom közepén találta magát, amikor Falus Ferenc tisztifőorvos egymillió forintos bírsággal és működési engedélye bevonásával fenyegette, mert Keszthelyi bejelentette, hogy nem hajlandó ingyen beadni az állam által biztosított védőoltásokat. Az orvosok elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány folyton azt hangoztatja: a H1N1 veszélyes, a lakosság nagyobb része védtelen az új vírussal szemben, ezért az átlagosnál több meg betegedésre, kórházi kezeltre, halottra számítanak - közben a háziorvosokra hárítják a felkészülés terheit. Tömegoltást hirdetnek, manufakturális módszerekkel. A kormány hatmillió vakcinát rendelt (négymillió ingyeneset és kétmillió patikában megvásárolhatót); ez azt jelenti, hogy egy 2500 fős praxisban 1500 embert kellene két hónapon belül megszúrni. Huszonötöt - a hét minden napján.

Noha nyáron még egyeztetések folytak az oltóanyag hűtőkocsis kiszállításáról, végül az a "fusi" megoldás született, hogy a háziorvos menjen el a tisztiorvosi hivatalba a vakcinákért. Ha "Vírus" címmel bárki dokumentumfilmet forgatna a járványra való felkészülésről, nyomait sem látná a high technek. A képsorokon az volna látható, hogy a doki fogja a strandoláshoz használt hűtőtáskáját, belecsap két jégakkut, és ezzel indul a hivatalba. Ha ugyanezt egy élelmiszerboltos tenné egy karton joghurttal, agyonbüntetnék az élelmiszerbiztonsági előírások megsértése miatt - de a kettő és nyolc fok között tartandó védőoltást naponta így szállítják. Az orvosok kifogásolják azt is, hogy a gyártó Omninvest Kft. kispórolta a csomagokból az úgynevezett hőregisztert, amely automatikusan könyvelné, mikor hány fokon tartották a vakcinát.

Hőmérő a hűtőtáskában

"Honnan tudjam, nem buggyant-e meg, mire hozzám ér?" - kérdezi Keszthelyi Gyula, emlékeztetve, hogy két hete még 27 fok volt az országban. Az pedig már tényleg a vicc kategóriájába tartozik, hogy a húsz ampullát tartalmazó dobozokban egyetlen üvegcsén sem látható sem a lejárat, sem a gyártás ideje - így az orvosnak vagy az asszisztensének kell egyenként ráírnia a címkékre. A perektől tartó doktorok szerint elfogadhatatlan az is, hogy a dobozban lévő utasítás alapján már hat hónapos kortól adható az oltás. Miközben az elmúlt hétig még 18 év alatt sem lehetett beadni, mert a szállítások kezdetekor nem volt gyermekekre érvényes forgalomba hozatali engedély (három év alattiakra még lapzártánkkor sem). Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szerint ez megfelel a jogszabályoknak.

Az egészségügy vezetői közben úgy viselkednek, mintha a titokzatos tulajdonosi hátterű Omninvest Kft. az ő érdekeltségi körükbe tartozna. A pandémiás bizottság több tagja még szeptemberben azt tanácsolta a tisztifőorvosnak, hogy noha a ragály a várandósokra a legveszélyesebb, meg kell fontolni az oltásukat. Elsősorban a családtagjaikat kellene beoltani, és ha mégis megfertőződnek, vírus elleni szereket kell adni a kismamáknak. Ennek ellenére Falus Ferenc országos tisztifőorvos mégis azzal állt a nyilvánosság elé, hogy első körben az állapotos nőknek kell beadni az oltást. Majd közölték: a végső döntést a háziorvosoknak kell meghozni, amit ők úgy értelmeznek, hogy a kormány rájuk tolta a felelősséget, és az esetleges kártérítési perben nekik kell helytállniuk.

A válasz nem késett: rendelők százaiban jelenik meg a felirat, mely szerint mindenki csak saját felelősségére oltathatja be magát, és a kártérítésről való lemondást írásban is meg kell erősíteniük. Noha ezt a gyakorlatot az országos etikai tanács kifogásolta, a háziorvosok úgy érzik, csak így tudnak védekezni az egészségügyi hatóságok diktátuma ellen. Hétfőn nyilatkozatháború tört ki, és noha több szakmai kollégium veszélytelennek ítélte a várandósokra az Omninvest-vakcinát, az infektológiai (vagyis a fertőző betegségekkel foglalkozó) testület továbbra kitartott véleménye mellett. Közleményben tudatták, hogy a magyar vakcina erősebb mellékhatásai miatt a kismamáknak inkább külföldi oltóanyag beadását javasolják. Csakhogy ilyen Magyarországon nem kapható.

A zavar szövődményei

A fecskendő a háziorvosok kezében van, és úgy tűnik, immár a tárca is kezdi érezni, hogy ellenállásukon az egész oltáskampány megbukhat. Sebő Zsuzsanna háziorvos például még hetekkel ezelőtt jelentette ki, hogy a három évnél fiatalabbak oltásáról sincs tapasztalat, ezért ő a saját gyermekének sem adná be a vakcinát, így másoknak sem ajánlja. Az interneten orvosok és szülők ezrei idézik a szavait, nyilatkozata számos iskolai faliújságon is olvasható. Szalka András, a szakmai kollégium egyik tagja is csatlakozott hozzá, azt állítva a TV2-nek, még az ötévesnél fiatalabb gyermekeket sem kellene beoltani.

A világhálón információláncot alkotó orvosok "szakmai katasztrófának" tartják azt is, hogy egyszerre kellene beadni a szezonális influenza és az új vírus ellenit - egyiket az egyik, másikat a másik karba. Nemcsak ők tamáskodnak: Angliában is arra figyelmeztetnek, hogy ez túl megterhelő lehet a szervezet számára, ezért nem ajánlják a jobbos-balos megoldást.

A hivatalos kommunikációra hatással van, hogy a miniszter és a tisztifőorvos között hiányzik a bizalmi viszony (az MSZP nem engedte Falus felmentését, így maradhatott pozícióban), de a pandémiás bizottság tagjaival is hiányzik az összhang. Adatok még nincsenek, de a zavarodottság miatt tömegesen maradhat raktáron az oltóanyag, és az Omninvesttel kötött szerződés titkosítása miatt azt sem tudni, mi lesz vele.

A legnagyobb baj, hogy az oltás körüli vitákban kevesebb figyelem jut az egyre növekvő számú betegre. Még járványos méreteket sem öltött a fertőzés, és már négy magyar influenzahalottat tartanak nyilván. (A százszor több igazolt beteggel rendelkező Németországban fele ennyi az áldozatok száma.) Szeptember második felében végre a magyar egészségügyi hatóságok is regisztrálni kezdték a kórházba kerülők (14) és az intenzív osztályon kezeltek számát (5). Utóbbiak aránya nemzetközi viszonylatban is szokatlanul magas, és arra figyelmeztet, hogy a betegek nálunk csak a különösen súlyos esetekben kapnak kórházi segítséget.

--------------------------------------------------------------------------------

HOGYAN CSINÁLJÁK MÁSOK?

Gyorsaság: Angliában, az Egyesült Államokban és Németországban a héten kezdik kiszállítani a védőoltásokat. Romániának is megvan az oltóanyaga, de ott még hetekig kell várni az oltások megkezdésére.

Önkéntesség: Az oltás mindenütt önkéntes, kivéve Amerikában, ahol az egészségügyieknek kötelező - tüntettek is ellene.

Ingyenesség: Amerikában és Angliában a teljes lakosság számára térítésmentesen biztosítják a védőoltást, a beadásáért sem kell fizetni. A nyugati országok több gyártótól is rendeltek, mindenki maga dönt, melyiket választja. Nálunk a héten kerülnek a patikákba a vakcinák.

Biztonság: Németországban a gyermekek és a várandós nők számára "gyengédebb" oltóanyagot is előállítanak. Az oltás mellékhatásaként láz léphet fel, a különleges vakcinával ezt szeretnék kivédeni. Botrányt váltott ki, hogy a politikusok és a katonák is az "enyhébb" oltást kapják.

Élő Anita, reflektor@hetivalasz.hu
9. évfolyam 43. szám, 2009.10.22


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?