Jogellenes táppénzmegvonással fenyegetőzni

A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) szerint súlyos fenyegetés és mind munkajogilag, mind polgári jogi szempontból értelmezhetetlen Rácz Jenő kórházigazgató azon kijelentése, mely szerint kevesebb táppénzt kaphat az az egészségügyi dolgozó, aki nem oltatja be magát a H1N1 vírus ellen.


A szövetség szerdai közleménye szerint megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója a sajtóban olyan kijelentést tett, mely szerint az az egészségügyi dolgozó, aki nem veti alá magát a védőoltásnak, betegsége esetén kevesebb táppénzt kaphat, s ha betegsége miatt megfertőzi a beteget, úgy az ebből eredő kártérítési perek következményeit is vállalnia kell.

A MOSZ úgy véli, ez a kijelentés abszurd, továbbá súlyos, jogellenes fenyegetés a munkavállalókkal szemben. Mint írják, a szövetségnek nem áll szándékában kétségbe vonni a H1N1 elleni védőoltás fontosságát, különös tekintettel az egészségügyi dolgozók fokozott veszélyeztetettségére, ugyanakkor nem járhat a munkavállalói jogok súlyos sérelmével a védőoltás népszerűsítése.

A MOSZ felszólítja Rácz Jenőt, hogy módosítsa álláspontját, „s a jogszerűség figyelembe vételével, ésszerű érveléssel próbáljon változtatni az alacsony oltási hajlandóságon.”

Egészségpolitika
[2009.12.10. 15:27]

 


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?