FAKOOSZ: bátor ember a miniszter

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége – FAKOOSZ üdvözli az egészségügyi miniszter bátorságát.

 

A FAKOOSZ üdvözli dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter úr bátorságát és korrektségét, hogy első lépésként a MOK elnökével, dr. Éger Istvánnal (a FAKOOSZ elnökségi tagjával) folytatott tárgyalásán elismerte, hogy az általa vezetett minisztérium és a Pénzügyminisztérium szakemberei „részben" rosszul számoltak a háziorvosi praxisok adó- és járulék-megtakarításai ügyében, téves adatok alapján kurtították meg finanszírozásunkat.

Üdvözöljük a szakértői szintű tárgyalási lehetőséget, ahol remélhetőleg nagyon rövid időn belül – még a februári bér- és adófizetési határnapok előtt – megállapodhatunk abban, hogy sikerül legalább a korábbi finanszírozási színvonalra visszatérnünk. Ennek sikere esetén kifejezzük szándékunkat az érdemi tárgyalásokat megkezdéséről az egészségügyi és pénzügyi tárca szakértőivel a valós – szinte teljes egészében jogszabályi alapokon nyugvó – költségeink elismertetéséről, az alapellátó rendszer működőképességének megőrzéséről, illetve az elöregedésünk miatt nélkülözhetetlen háziorvosi utánpótlás biztosításáról.

Egyben ezúton kívánjuk, hogy Miniszter Úr sikerrel érvényesítse a szakma érdekeit a Pénzügyminisztérium – mint múlt heti felvetésünk alapján bebizonyosodott, téves szakmai számításokon nyugvó – fiskális szemléletével szemben.

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöksége nevében: dr. Selmeczi Kamill ügyvezető elnök
1010-01-15 09:18 Forrás: Weborvos


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?