Összeomló alapellátás, csődbe ment háziorvosok?

2010. szeptember 22. 06:42Nyomtatás Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége szerint az Alkotmánybíróság döntése a praxisok működöképességét veszélyezteti.
Bizonyára mára már mindenki által ismert tény, hogy az Alkotmánybíróság zöld utat adott az ún. tevékenységre jellemző kereset alkalmazásának az adó- és járulékfizetés területén. Mit is jelent ez konkrétan egy háziorvosi praxist működtető vállalkozás számára?

Röviden: pár hónap alatti csődöt.
A jogalkotó a vállalkozások területén arra kívánta kényszeríteni az egyéni és társas vállalkozásokat, hogy az adó- ás járulékfizetés alapja a „tevékenységük szokásos piaci értéke legyen.” A vállalkozói érdekvédelmi és a szakmai szervezetek tiltakozása, alkotmánybírósági beadványai ellenére az elképzelésből törvény lett, az AB által is megerősítetten.

Ennek következtében az adó- és számviteli szakma – tiszteletben tartva az Alkotmánybíróság döntését - úgy áll a kialakult helyzet előtt, mint amikor a kezdő rezidens az ebola tüneteivel találkozik a páciensénél. Tudja mi az, tudja, hogy valamit tenni is kellene, de hogy a sikeres gyógyítás érdekében mit és hogyan tegyen, arról halvány sejtelme sincsen. Pechjére a professzorának sem.

A személyes közreműködői, egyéni vállalkozói tevékenység esetében az az ellenérték az SZJA és tb-járulék alap, amely a tevékenység folytatásának adott térségében, adott körülményei között, hasonló munkakörben az adott színvonalú, terjedelmű tevékenységet folytató munkavállalót megilleti vagy megilletné.

Magyarra lefordítva, a vállalkozói jogviszonyban tevékenykedő orvos esetében - állami akarat szerint is - a havi bruttó jövedelemnek el kellene érni a 300 000 Ft körüli összeget. Ugyanis egy 55-60 éves, kb. 30 év gyakorlattal rendelkező szakorvos a közalkalmazotti bértábla szerinti -a hasonló munkakört ez alapján lehet meghatározni - munkajövedelme (vezetői és egyéb pótlékokkal, ügyeleti díjakkal) ekkora nagyságrendet képvisel. (A háziorvosi kar átlagéletkora 58 év, 30 év gyakorlattal, ezért alkalmazom ezt az összehasonlítást.)

Ezt a jelenlegi praxisfinanszírozás azonban nem teszi lehetővé. A FAKOOSZ 2009. évre vonatkozó, háziorvosok körében végzett adatgyűjtése - 60 praxis adata, az országban egyenletes területi eloszlásban, Budapest kivételével - szerint egy átlagos háziorvosi praxis (üzemorvosi tevékenység nélkül!) 2009 évben:

- 800 ezer Ft adózás előtti eredményt realizált

- 4,5 millió Ft adóssággal rendelkezett

- az év folyamán 12 millió Ft bevételt ért el

- az orvos bruttó 150 ezer forint „munkabért” realizált havonta

- havi 20 000 Ft bankkamatot és társasági adót fizetett

- az OEP finanszírozás legalább 35 százalékát fizette vissza a költségvetésnek és az önkormányzatoknak

 

Hova is vezethet a havi munkajövedelem állam által kikényszeríttet, többletforrás nélküli megduplázása?
1. A vállalkozás adózás előtti eredménye 1,5 millió Ft veszteség lesz – a duplára emelendő bér és járulékai 2,3 millió Ft-ba kerülnek, - amit vagy újabb kölcsönfelvétellel pótol, ha talál olyan balek bankot, aki egy eleve veszteséges vállalkozást hitelezni hajlandó, és OEP finanszírozás legalább 45 százalékát fogja visszafizetni a költségvetésbe és az önkormányzatoknak.

De mivel ezt a veszteséget egy bank sem lesz hajlandó megfinanszírozni, ezért körülbelül 3-6 hónap alatt elfogynak a praxis tartalékai. Először az eddig hitelező bankok és az APEH végrehajtási osztálya fog az ajtón kopogtatni, majd a teljes pénzügyi ellehetetlenülés előtt/után megindul a felszámolás a cégek ellen, illetve az egyéni vállalkozók magánvagyonának végrehajtás alá vonása. Miközben a szerződés szerint a szolgáltatási kötelezettsége továbbra is fennáll a biztosítottak felé.

2. És mi történik akkor, ha a praxisban ezt az elvárt jövedelmet nem fizetik ki, továbbra is az eddigi járulék- és jövedelemalappal számolnak?

Rövid távon így a csőd elkerülhetővé válik, folytatódik a vegetálás. De egyszer csak érkezik egy levél az APEH-től, amelyben arról értesítik a céget, hogy ellenőrzésre kerül sor a tevékenységre jellemző kereset ügyében. (Ugyanis a havi adó- és járulékbevallásokból egyszerűen lekérhetők azon információk, hogy kik „spórolnak”.)

Ha az előzőekben jelzett évi 2,3 milliós-többlet költséghez tartozó adó- és járulékhiányt az APEH – amely az AB döntése alapján teljes szabadságot kapott e téren - állapítja meg ezen ellenőrzési eljárás keretében, akkor a veszteség nem 1,5 millió Ft lesz egy év alatt, hanem mindezt még a bírságok és a késedelmi kamatok is megfejelik. Minél később jön a revizor, annál nagyobb mértékben, akár az eredeti összeget is meghaladóan. Így a végeredmény ezen forgatókönyv szerint is a csőd.

Összefoglalva
Ha a jelenlegi törvényi szabályozás vagy a praxisok finanszírozása nem változik, akkor a háziorvosok vagy önkéntes döntés vagy az APEH által kikényszerítve mehetnek csődbe, az egyéni vállalkozók és bt-beltagok teljes magánvagyona is elúszhat. Ezáltal pedig az egészségügyi alapellátás fog összeomlani.

Itt pedig felmerülhetne törvényhozás akár büntetőjogi felelőssége is, ha a kollektív döntések is büntethetők lennének. Ezért lenne fontos, hogy az Országgyűlés a lehető legrövidebb idő belül elfogadná dr. Gyenes Gézának, a FAKOOSZ örökös tiszteletbeli elnökének T/552 számon benyújtott, a tevékenységre jellemző kereset, mint adó- és járulékalap eltörlését célzó törvényjavaslatát.

 

Alsónemesapáti, 2010. szeptember 21

A FAKOOSZ elnöksége nevében:

Dr. Selmeczi Kamill

Ügyvezető elnök

(forrás: FAKOOSZ )


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?