Magángyugdíj: Aki nem lép át, azt kizárják

A magánnyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől érvényes - ismertette a kormánydöntéseket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón.

2011. január 30-ig kell eldöntenünk, hogy átlépünk-e az állami nyugdíjrendszerbe.

Matolcsy György bejelentette: ha a parlament elfogadja a törvénycsomagot, akkor az, aki a (korábbi) kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján.

Szijjártó Péter azt mondta, a törvénycsomag keretében megmentik a jelenlegi nyugdíjasok, a magán-nyugdíjpénztári tagok és a leendő nyugdíjasok nyugdíját. Ezzel a csomaggal mindenki jól jár - közölte.

A szóvivő kifejtette: azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akiknek pozitív reálhozamuk volt, úgy léphetnek majd át az állami nyugdíjrendszerbe, hogy megtartják a pozitív hozamot, azt a jövőre vonatkozólag biztonságba helyezhetik. Jól járnak azok is, akik a magán-nyugdíjpénztári tagságukkal veszteséget szenvedtek el, őket ugyanis az állam kompenzálja az átlépés esetén, és nyilvántartja őket úgy, mintha az állami nyugdíjrendszerben lettek volna - mondta, hozzátéve, hogy megmentik a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját is, ugyanis kimondják: a nyugdíjkasszából csak nyugdíjcélú kifizetéseket lehet majd eszközölni.

A pénztárak az AB-hoz fordulnak
Három újabb beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a Stabilitás Pénztárszövetség, amelyben a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérik.

A pénztárválasztás szabadságáról szóló törvény - mivel az átlépést csak egy irányban teszi lehetővé - a pénztárak száz százalékát tömörítő szövetség szerint sérti az emberi méltósághoz fűződő jogokat, a pénztári tagdíjak átutalásának felfüggesztését kimondó törvény pedig a visszamenőleges hatály miatt ellentétes a jogállamisággal.

A Stabilitás megtámadta magát az Alkotmány módosítását is, mivel szerinte nem fér össze a jogállamiság elvével, hogy a rendelkezéseket a folyamatban lévő eljárások esetében is alkalmazni kell - fogalmaz a Stabilitás közleménye. A teljes cikk

Kolláth: szélsőséges és elképzelhetetlen
Annyira szélsőséges a miniszter bejelentése, hogy az már elképzelhetetlen – mondta el a Világgazdaságnak Kolláth György, alkotmányjogász. Kolláth elmondta, hogy a bejelentett módosítási javaslat nem csupán az eddig is problémát okozó tulajdonjogi kérdéseket feszeget de alanyi jogtól fogyasztaná meg a munkavállalót. Magyarországon alanyi jognak minősül a nyugdíj ellátás ami bíróság előtt kikényszeríthető, így aztán a bejelentés véleményezésre sem méltó a konkrét jogszabály tervezet alapján lehet majd pontos képet alkotni, tette hozzá az alkotmányjogász.

2010-11-24 15:37 Forrás: MTI - Index - VG Online


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?