A huszonnegyedik óra utolsó percében - A Magyar Orvosok Szövetsége felhívása

A Magyar Orvosok Szövetsége tagsága – túlnyomó többségében a magyar egészségügyben dolgozó orvosok – saját bőrükön érzik a napról napra romló élet és munkakörülményeket. Egyre kevesebben kell ellátnunk változatlan, illetve növekvő számú beteget. Az egészségügyi intézmények a jelenlegi finanszírozás és intézményi struktúra mellett képtelenek biztosítani a szakmai szabályoknak megfelelő gyógyítás feltételeit.

 Az, hogy egyáltalán működőképes ez egészségügyünk, csak a dolgozók áldozatos, önkizsákmányoló, önzetlen munkájának köszönhető. A kormányváltást követően egy teljes éven át vártuk türelmesen, hogy megkezdődik az elmúlt évek romboló, megszorító egészségügyi politikájának a kiigazítása. Időről időre jeleztük, hogy a munkánkat már akadályozó mértékűvé nőtt a képzett munkaerő kiáramlása, ennek megállítása Magyarország stratégiai érdeke. Mégsem történt előrelépés a szégyenletesen alacsony bérek rendezése terén.

Ezért megértjük a talán legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő fiatal orvoskollégáink elkeseredett és utolsó akcióját. Egyetértünk követeléseikkel, bár rendkívül csalódottak és elkeseredettek leszünk, ha végül el kell hagyniuk hazánkat, megélhetésük érdekében. Leszögezzük, a Magyar Orvosok Szövetsége tagjainak túlnyomó többsége Magyarországon akar magyar betegeket gyógyítani. Ám sajnos a hazai betegellátás iránt elkötelezett idősebb, jól képzett és gyakorlott szakorvosok közül is egyre többen kényszerülnek egzisztenciális ellehetetlenülés miatt külföldre távozni. Így tovább növelve a maradókra háruló megterhelést. Saját sorsunk és egészségünk, valamint betegeink iránt érzett felelősségtudatunk és aggódásunk okán nem hagyhatjuk egészségügyi ellátórendszerünk további kiüresedését. Egyetértünk a rezidensek képviselőivel, újabb 3-4000 szakember elvándorlása a jelenlegi egészségügy jóvátehetetlen összeomlását okozná.

Mindezek miatt felszólítjuk a döntéshozókat, haladéktalanul kezdjék meg az ágazat bérfelzárkóztatását a követelt feltételek szerint, tegyenek meg mindent a további tömeges egészségügyi szakember elvándorlás megakadályozása érdekében, kezdjenek hozzá a választási ígéreteik teljesítéséhez. Ennek kikényszerítése érdekében, amennyiben nem teljesülnek a Rezidensszövetség követelései, a Magyar Orvosok Szövetsége felkéri tagjait, ne vállaljanak önkéntes túlmunkát, éljenek a törvény biztosította jogukkal és csak a kötelező heti negyvennyolc órát teljesítsék. Bár, mint leszögeztük, tagjaink itthon szeretnének gyógyítani, jelen esetben bátorítjuk orvosainkat, követeléseink kikényszerítése érdekében fontolják meg a Rezidensszövetség akciójában a közvetlen részvételt.

Tesszük mindezt a huszonnegyedik óra utolsó percében, talán abban az utolsó pillanatban, amikor még megmenthető a magyar egészségügy, elsősorban a magyar betegek érdekében.

Magyar Orvosok Szövetsége Elnöksége
2011. május 24. 16:15, kedd
Forrás: MOSZ honlap


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?