Májustól a mentőknél a betegszállítás irányítása

Május elsejétől országszerte 20 központban fogadják majd a mentőszolgálat irányítói a betegszállítást megrendelő hívásokat.


Májustól veszi át a mentőszolgálat a betegszállítók feladatirányítását, ekkortól a szállítást megrendelő orvosnak egyetlen központi számot kell tárcsáznia - ajánlja a hétfői Népszabadság cikkét az MTI.

Benda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke a lappal azt közölte, május elsejétől országszerte 20 központban fogadják majd a mentőszolgálat irányítói a betegszállítást megrendelő hívásokat. Ők osztják el az adott területhez tartozó szolgáltatók között a feladatot. Amennyiben valahol szűkösnek bizonyulna a kapacitás, ott az irányítók a megyehatárokon túl is tudnak autót biztosítani.

A most meglévő 83 betegszállító cég havonta körülbelül 200 ezer beteget szállít vizsgálatra, kórházba, vagy onnan haza. Minderre tavaly és azt idén is alig 6 milliárd forint jut - írja a lap.

Tavaly óta GPS-szel ellenőrzik a betegszállítók bevallásait, és azóta 30 százalékkal kevesebb kilométert számoltak el; ekkora belső tartalékra a tárca sem számított – emelte ki Benda Attila. Az államtitkárság az egységes irányítástól további hatékonyságjavulást remél.

2012-04-16 07:30 Forrás: Népszabadság

A betegszállítók még tesztelnék az új rendszert

A betegszállítók még tesztelnék a májusban induló új irányítási rendszert

Az egészségügyi államtitkárság szerint az Országos Mentőszolgálatnál mind technikailag, mind létszámban felkészültek arra, hogy május elsejétől immár az egész országban átvegyék a betegszállítás irányítását. A betegszállítók egyesülete viszont úgy véli, még három hónapig tesztelni kellene az új rendszert.

Az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke, Beneda Attila hétfőn az MTI-nek elmondta: a megyehatárokon átívelő betegszállítások irányítását már tavaly július óta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) végzi, az ország összes betegszállításának irányítását pedig május elsejétől veszik át.

Beneda Attila szerint ezzel több okból is hatékonyabbá válik a betegszállítást. Megjegyezte, már azáltal 30 százalékkal több kilométerpénz maradt a költségvetésben, hogy tavaly nyár óta GPS-szel ellenőrzik a betegszállítók útelszámolását. Az államtitkárság szerint az országosan egységes irányítás még több megtakarítást eredményezhet.

A kabinetfőnök utalt továbbá arra, hogy tavaly két alkalommal nyújtottak segítséget a betegszállítóknak az "elszabadult" üzemanyagárak miatt. Mint mondta, jelenleg erre nincs forrásuk, de amennyiben lehetséges, az idén is segítenek. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor kiemelte, hogy az országszerte egységessé váló irányítás a betegszállítóknak megtakarítást jelent majd, mivel az irányítási költségek a jövőben már nem a cégeket, hanem a mentőszolgálatot terhelik.

Beneda Attila elmondta: a május elsejei változásokról a mentőszolgálat és a betegszállítók folyamatosan egyeztettek, többször az államtitkárság bevonásával. A kabinetfőnök kiemelte: a betegszállítás irányításának tavalyi változása is fennakadások nélküli volt. Az államtitkárság bízik benne, hogy ez most sem lesz másképp, és május elsejétől az Országos Mentőszolgálat gond nélkül irányítja majd az országszerte egységes, 1820-as hívószámon beérkező, betegszállítással kapcsolatos hívásokat.

3 hónapig tesztelni kellene
Bíró Ferenc, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke (MBOE) viszont az MTI-vel azt tudatta: a betegszállító szervezetek és informatikai szakemberek véleménye szerint az általuk jelenleg ismert bevezetendő irányítói program még nem alkalmas az irányításra. Az MBOE véleménye szerint még 3 hónapig tesztelni kellene az új irányító rendszert, és csak a korrekciók, a közös, együttesen meghatározott módosítások után lenne szabad általánossá tenni. Így kiküszöbölhetőek lennének az átálláskor (május elseje után) várható betegszállítási zavarok, valamint megakadályozható lenne, hogy az amúgy is alulfinanszírozott betegszállító szervezetek ismételten újabb anyagi veszteségeket szenvedjenek el - tette hozzá az egyesület elnöke.

A távolsági feladatokhoz kapcsolódó irányítás eddigi tapasztalatai azt bizonyították, hogy a mentőszolgálattal "csak együttes irányításszervezés mellett" tudtak zökkenőmentesen együtt dolgozni - írta a betegszállítók vezetője.

Mint kiemelte, a betegszállítás irányításának hatékonysága létkérdés a betegszállító szervezeteknek. Egy külső irányító szervezetnek - mint az OMSZ - közvetlen érdekeltsége nincs a szállítás szervezésében, legalábbis annak gazdaságosságát illetően. "Az esetleges hibás, vagy meg nem alapozott szakmai döntések következményeit", például a finanszírozás romlását ugyanakkor a betegszállító szervezetek viselnék, anélkül, hogy ezt befolyásolhatnák.
A betegszállítók egyesülete szerint "a jelenleg tervezett OMSZ-irányítási rendszer nemcsak gazdasági önállóságuktól fosztja meg az irányító szervezeteket, hanem komoly kockázatokat is rejt a betegszállítás egész rendszerére nézve".

Bíró Ferenc hangsúlyozta: az elmúlt fél évben öt megyében hét betegszállító szervezet szüntette meg működését vagy csőd, vagy anyagi ellehetetlenülése miatt. Egybehangzóan állították, hogy működésük beszüntetésének mindenekelőtt a betegszállítás tartós alulfinanszírozottsága volt az oka - tette hozzá.

A május elsején életbe lépő irányítás átvételéből az Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kalkulált további hatékonyságnövekedést az MBOE nem látja biztosítottnak, de a betegszállítók arra sem számítanak, hogy az ily módon megtakarítható költségek képesek lennének az üzemanyagár-növekedés hatását kompenzálni - hangsúlyozta Bíró Ferenc.

2012-04-16 18:39 Forrás: MTI



« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?