Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat

Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság szabható ki. Bár a rendelet szerint januártól csak a magyar szabványt fogadják el, mégsem kell lecserélni az új autók uniós szabványnak megfelelő dobozát. A rendőrség türelmi időt adott az autósoknak.

Néhány hete nagy hisztériát keltett az a körüzenet, melyet közösségi oldalakon és e-mailben terjesztettek az elsősegélydobozok kiemelt ellenőrzéséről. Az üzenet azzal ijesztgetett, hogy a lejárt szavatosságú dobozokat a helyszíni bírság maximumával, azaz ötvenezer forinttal büntetik a rendőrök. Mivel az elsősegélydoboz tartalmának szavatossága 3-5 év alatt lejár, így a legtöbb autóban hiába van a szabályoknak megfelelő doboz, mégis büntethető a tulajdonosa. A hír hatására elkapkodták az autósboltokból, hipermarketekből és a patikákból az egészségügyi dobozokat, beszerzése azóta is nehézkes. A rendőrség akkori állítása szerint nem indítottak razziát a dobozok ellenőrzésére, de megerősítették, hogy az elmúlt időszakban 84 sofőrt bírságoltak meg, majd a "készletek feltöltéséig" türelmi időt adtak az autósoknak.

Jelenleg is folyamatosan keresik az autósok a gyakorlatban ritkán használt, de hivatalosan az autó kötelező tartozéknak számító mentőládát, azonban nem minden csomag tartalma egyforma. Az elsősegélydoboz összeállítását is szabályozó 1990-es KöHÉM rendelet pontokba szedve tartalmazza, hogy miből kell állnia egy szabályos, "B típusú" elsősegély-felszerelésnek. Ilyet kell megmutatni a rendőrnek, aki a rendelet szerint 2013. január 1-jétől kizárólag ezt fogadhatja el, amennyiben a benne lévő sebfertőtlenítő és kötszer szavatossága még nem járt le. A rendelet szerint elvileg azok lehetnek bajban, akiknek az autójához az európai uniós szabvány alapján gyártott dobozt adtak. Tehát minden új autó tulajdonosa.

A minisztérium szabadabban értelmezi a rendeletet

Arzt Gergely, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztály-vezető helyettese az [origo] megkeresésére elmondta: a kérdésben nincs egységes uniós szabályozás. Megtudtuk, hogy a KöHÉM rendelet az egészségügyért felelős tárca ajánlása alapján összeállított tartalmat rögzíti, de szabadon helyettesíthető az EU más tagállamaiban rendszeresített felszereléssel. "A bontatlan, érvényes csomag az idei év végéig megfelel, ezt követően pedig csak a lejárati időszakhoz kötött elemek cserélendők. Ekkor sincs azonban szükség a teljes doboz pótlására, a már nem használható tartozékok egyesével is kiválthatók újakkal." Ebben a kérdésben a minisztérium tehát ellentmond az érvényes jogszabálynak, és azt sem tisztázza, pontosan mire van szükség a dobozban, ami azért lenne fontos, mert lényeges különbségek vannak a magyar szabvány és az uniós egészségügyi doboz tartalma között.


Olcsó, de hiányos, uniós szabvány szerinti doboz Szlovákiából, ezt is elfogadják

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájától megtudtuk, a rendőrség a minisztériummal összhangban - a rendelettel ellentétben - 2013. január 1-je után is elfogadja majd mindkét dobozt, ha az bontatlan, illetve ha a lejárt szavatosságú tartozékokat a tulajdonos újakra cseréli. A rendőrség nem vezet statisztikát arról, pontosan hányszor büntettek hiányzó vagy lejárt elsősegély doboz miatt. Nem végeznek és nem is végeztek kifejezetten a dobozra irányuló razziát, rutinszerűen ellenőrzik a meglétét. Az intézkedő rendőrök figyelmét felhívták a jelenlegi készlethiányra, így az autósoknak adott türelmi idő továbbra is érvényben van. Egyelőre nem kell tartani a büntetéstől, és annak sincs félnivalója, akinek az uniós szabványnak megfelelő doboza van, bármelyik változatot elfogadják, pedig a csomagok ára és tartalma között is nagy különbség lehet.


Csak az uniós csomagban van benne a hasznos hővédő fólia

Az utóbbi hetekben ugrásszerűen megnőtt kereslet miatt fellépő hiányt Szlovákiában csomagolt dobozokkal pótolta az autós kiegészítőket forgalmazó legnagyobb hazai hálózat. A Homasita Kft. képviselője az [origo]-nak elmondta, a hazai és kínai gyártmányokat vegyesen forgalmazó magyar beszállítók nem tudták ilyen rövid idő alatt feltölteni a készleteket, ezért kénytelenek külföldről rendelni, de a szabálynak megfelelően itthon készült magyar leírással kiegészítve teszik a polcokra a kintről származó csomagokat. A különbséget így nem a szlovák feliratok, hanem a tartalom jelenti, mert északi szomszédaink is az uniós szabványt veszik alapul.

A magyar szabvány és az uniós változat csak részben fedi egymást

A magyar felszerelés évtizedekkel ezelőtti hagyományokat követ. Rengeteg kötszert, gyorskötöző pólyát és mull-lapot tartalmaz. Ezek többnyire benne vannak az uniósban is, amely új, korszerűbb eszközökkel, hővédő takaróval, érkötő műanyaggal és légzőmaszkkal is segíti a sebesültek mentését. Mindkét dobozból vettünk egyet-egyet, azonban egyik tartalma sem felelt meg saját szabványának. Biztosítótűből és kesztyűből több, egyes kötszerekből kevesebb volt a patikában vásárolt 4800 forintos magyarban, ezek az autósboltokban olcsón, 2600 forintért megkapható uniósból szinte teljesen kimaradtak.


A Toyota Yaris tesztautó gyári elsősegélycsomagja hiánytalan és jó minőségű

A tesztautóként nálunk járt, európai gyártású Toyota Yarishoz gyári tartozékként adott táskában már hiánytalanul benne van minden, amit az európai uniós szabályozás előír. Ábrákkal illusztrált tartalomjegyzék és színes képekkel magyarázó, többnyelvű mentési útmutató is jár hozzá, igaz, magyar fordítás nélkül. Bár az általunk vizsgált három doboz tartama között jelentős eltérések voltak, mégis mindhármat el kell fogadniuk a rendőröknek.

Felesleges cserélgetni a lejárt szavatosságú kötszereket

"Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden sarkon van egy orvos, általában negyedórán belül szakszerű ellátást kaphat egy sebesült. Ezért egy laikusnak csak annyi a dolga, ha először ér a baleset helyszínére, hogy értesíti a mentőket, és a megérkezésükig megpróbálja stabilizálni a sérültek állapotát" - mondta megkeresésünkre dr. Zsíros Lajos, a magyar honvédség fősebésze, aki szerint az egész "dobozhisztéria" indokolatlan. "Semmilyen veszélyt nem jelent egy lejárt kötszer, hacsak nem használták előtte vécépapírnak. Megfelelő felszerelés nélkül még egy szakember sem tud többet tenni egy hétköznapi autósnál" - tette hozzá. Dr. Zsíros szerint egy karambol után elsősorban a kihűlés és az elvérzés veszélye fenyeget, ezt kell minél gyorsabban elhárítani, viszont a magyar szabvány sem hővédő fóliát, sem szakértő kézbe való érszorítót nem ír elő.


Magyar szabvány szerint összeállított, régimódi felszerelés drágán egy patikából

A magyar szabvány tehát megérett a frissítésre. Az autókban hurcolt mentőládák korszerűsítését segítheti, hogy a hivatalos álláspont szerint jövőre is elfogadják az uniós csomagokat, melyek egyre gyakoribbak az üzletekben. Legalábbis azokban, ahol lehet egyáltalán kapni. Jelenleg a Homasita autósbolt rendelkezik nagyobb készlettel, ők nem is emeltek árat, mert szinte percenként eladnak belőle egyet. Erről számolt be Gillemot Katalin, az Auchan hipermarket kommunikációs igazgatója is. Ők sem emeltek árat, a vevők náluk is folyamatosan keresik a csomagokat, ezért azt sem tudják, meddig tart ki a jelenlegi, magyar beszállítóktól beszerzett készlet.


Az olcsó dobozt kereső vevők többnyire kínai kötszert kapnak

Aki patikában próbál hozzájutni a felszereléshez, többnyire kénytelen a jellemzően orvosi, kórházi felhasználásra gyártott, jobb minőségű hozzávalókat közel kétszeres áron, egyesével összeválogatni, így a 2500-3000 ezer forintért megkapható dobozból könnyen ötezer forintos lehet, bár itt az előre csomagolt dobozok is ilyen áron mozognak. Az Óbuda Patika eladójától megtudtuk, a frissen érkezett húsz csomagot egy nap alatt elkapkodták, utánpótlás a napokban biztosan nem várható. Egy ipari elsősegély-felszerelésre szakosodott webáruházban sem jobb a helyzet, kétezerről háromezer forintra emelték a doboz árát az elmúlt napokban, jelenleg azonban náluk sincs készleten, május végére ígérik a beérkezését. Nem árt tudni, hogy az egészségügyi doboz egyes elemei eltérő szavatossággal rendelkeznek, így csak az éppen lejárót kell újra cserélni, így a dobozokon található lejárati matrica sem mérvadó, azt ugyanis rendszerint a legkorábban lejáró termék dátumához igazítják.

Mi kell legyen az egészségügyi dobozban?

A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeit a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szabályozza, amely szerint "az elsősegélynyújtó felszerelést portól és víztől védett csomagolásban a járművezető számára jól hozzáférhető helyen kell a járművön tartani", továbbá "az elsősegélynyújtó felszerelés egyes tartalmi elemei a gyártó által meghatározott időpontig alkalmazhatóak". Ez a kitétel azért lényeges, mert sok egészségügyi dobozon van egy dátummal ellátott matrica, ám ennek igazából nincs jelentősége, mert a lényeg az, hogy a felszerelés egyes elemeinek szavatossága még érvényes legyen, és itt eltérések lehetnek. Amíg egy kézfertőtlenítő szavatossága 2-3 év, addig egy steril kötöző érvényességének lejárta általában öt év, így elég csak a lejárt elemek helyett újat venni a patikákban. A dobozon található matrica dátumát általában a leghamarabb lejáró termékhez igazítják a gyártók a csomagoláskor.


Az elsősegélynyújtó felszerelés tartalma személygépkocsi esetén a következő kell hogy legyen a KöHÉM rendelet szerint:

steril gyorskötöző pólya (10 cm × 5 m): 4 db
steril gyorskötöző pólya (5 cm × 5 m): 2 db
steril mull-lap (6 × 6 cm/100 lap): 2 db
egyenként csomagolt vágott mullpólya (10 × 5 m): 4 db
steril mull-lap (50 cm × 80 cm): 3 db
kéztisztító/fertőtlenítő lap: 4 db
fóliakesztyű: 1 pár
háromszögletű kendő 2 db
biztosítótű (40 mm-es): 4 db
ragtapasz (1,25 cm × 5 m): 1 tekercs
olló (rozsdamentes acélból, 110-150 mm-es): 1 db
polividonum jodatum hatóanyag-tartalmú sebfertőtlenítő oldat (30 ml): 1 db
sebtapasz vágható (6 × 10 cm): 2 db
higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez): 1 db
gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk: 1 db
elsősegélynyújtás képekben: 1 db
tartalomjegyzék: 1 db
A közúti járművek forgalomba helyezéséről szóló rendelet szerinti elsősegély-felszerelés - a tartalmának alkalmazhatóságára vonatkozó lejárati időn belül - helyettesíthető olyan felszereléssel, amelyet az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam a jármű kategóriájához alkalmazni rendelt, ha azt magyar nyelvű vagy ábrás elsősegély-nyújtási tájékoztatóval ellátták.

Ez azt jelenti, hogy az autók gyárilag adott egészségügyi csomagját - amely nem feltétlenül felel meg a magyar szabványnak - is elfogadja a rendőr, ám nem elhanyagolható részlet, hogy a fenti rendelkezést "a már forgalomba helyezett járműveken a járműhöz használt bontatlan, lezárt elsősegélynyújtó felszerelés alkalmazhatóságának lejárta esetén, de legkésőbb 2013. január 1. napját követően kell alkalmazni". Tehát a következő év elejétől már csak a magyar szabványnak megfelelő egészségügyi csomag lehet az autónkban még akkor is, ha a gyári szavatossága még nem járt le.

http://www.origo.hu/auto/20120511-megsem-kell-lecserelni-az-autok-egeszsegugyi-dobozat.html


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?