Szorítanak az orvosokon


Egyre nyilvánvalóbb, hogy a médiában nagy hanggal hangoztatott széles egészségügyi dolgozói réteget érintő minimális béremeléssel leginkább a mézesmadzagot húzta el az orvosok előtt a kormány – ez derült ki az egészségügyi salátatörvény szakbizottsági vitáján a parlamentbe.

Noha Gyenes Géza csaknem tucatnyi módosítással próbálta az orvosok kötelező és elrendelhető munkaidejét ésszerű korlátok közé vonni, a kormánytöbbség valamennyit kirostálta. Ha a parlament is rábólint az orvosi munkaidőt, illetve a béremelést tartalmazó javaslatra, minden eddiginél több időt tölthetnek a korábbinál kevesebb pénzért a betegágyak mellett az orvosok.

A munkáltatóknak példátlan szabadságot biztosít a tervezet az orvosok munkaidejének beosztására, így például a változó munkarendben dolgozó kórházak esetében a menedzsmentnek joga lenne a heti pihenőnapok kijelölésére. Az érdekvédők szerint ez azt jelenti, hogy az orvos soha nem lehetne szombaton, vasárnap vagy egyéb munkaszüneti napon a családjával.

A tervezet szerint, ha a kormányzat úgy ítéli meg, hogy valahol szakemberhiány miatt veszélyben az ellátás, akkor bármely egészségügyi dolgozó kirendelhető akár az ország másik végébe is. A kormányzatot képviselő Páva Hanna szavaiból kiderült, a szabályozás nem titkolt célja, hogy segítsen elkerülni az orvosi engedetlenségi mozgalmakat.

Indulatos vitát váltott ki az ülésen a szabályozás azon passzusa, amely szerint a munkaadók a napi 12 órás munkaidőt az orvosok esetében havonta kétszer 24 órára növelhetnék.

A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke közölte: szervezete azt javasolta, hogy az önkéntes túlmunkát nem vállaló orvosok kapjanak lehetőséget a kollektív szerződésben arra, hogy a számukra elrendelhető kötelező túlórákat 24 órás ügyelettel is teljesíthessék. Hozzátette: míg az önként vállalt többletmunkáért 105-130 százalékos bért kell fizetni, a kötelezően elrendelt időt 70-90 százalékkal számolhatják el a munkaadók. Ebben az értelemben tehát a kötelezően elrendelt 24 óra kevesebbe kerül a munkáltatóknak.

Minden körülmény ismeretében látható, az orvosok közül mind többen indulnak útnak, köztük olyanok is, akiknek korábban eszük ágában sem volt határainkon kívül munkát vállalni.

(Danó Anna, NOL)
2012. május 27. 22:00, vasárnap


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?