„Át kellene vezényelnie egyes orvosokat más kórházakba”

Előfordulhat, hogy az állam kénytelen lesz szemet hunyni a kórházak néhány hiányossága fölött – írja a Magyar Hírlap a minap megjelent kórházi minimumrendelet kapcsán.

Május utolsó napjától hatályos a betegellátás személyi és tárgyi feltételeit mehatározó úgynevezett minimumrendelet, az intézményeknek pedig négy hónap áll rendelkezésükre, hogy nyilatkozzanak, megfelelnek-e a követelményeknek – emlékeztet a lap.

Egyszerűbb a helyzet a technikai hiányosságokkal, mert ezeket valamilyen pénzalapból pótolni lehet majd. Ennél viszont sokkal súlyosabb a szakemberhiány – mondja Sinkó Eszter szakközgazdász. Emlékeztet rá, hogy a kórházak állami kézbe vétele előtt az önkormányzatok ezt úgy oldották meg, más kórházakból „vásároltak” maguknak másod-, harmadállásos vagy „óraadó” orvost, csakhogy most mindenhol az állam lesz a munkaadó.

Sinkó Eszter emlékeztetett az ÁNTSZ által 2008-ban végzett országos felmérésre, amely szerint a kórházi osztályok harminc-negyven százaléka nem felelt meg az akkori feltételeknek. A kép most sem lehet jobb – mondta –, mert miközben több ezer dolgozó távozott az ellátásból, a rendszer nem vált arányosan karcsúbbá, a kórházi ágyak száma mindössze öt százalékkal csökkent.

„A fenntartónak úgy kell sakkoznia az orvosokkal, hogy a rendszer végül megfeleljen a kialakított elképzeléseknek, azaz át kellene vezényelnie egyes orvosokat más kórházakba. Csakhogy a világ nem így működik” – idézi Sinkó Esztert a Magyar Hírlap.

(forrás: Magyar Hírlap )


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?