Büntetési tarifák 2013 áprilisától

Hetvenezerbe kerülhet, ha a sofőr nem kihangosítóval telefonál

Fix tarifák lépnek életbe bizonyos szabálysértések esetén április közepétől, a rendőrrel tehát nem lehet majd alkudozni. Egy most készülő kormányrendelet tervezete szerint a helyszínen harmincezer, szabálysértési eljárásban hetvenezer forintos bírságra számíthat majd, aki kézben tartott mobillal telefonál.

Hasonló büntetés jár a gépjárművel vagy segédmotorral behajtani tilos tábla jelzésének figyelmen kívül hagyása, valamint az elsőbbségre vagy előzésre vonatkozó szabályok és a jobbra tartási vagy irányjelzési kötelezettség megszegése, a záróvonal átlépése, a gyerekülés vagy bukósisak használatának elmulasztása miatt is.

A helyszínen negyvenezerbe, egy későbbi eljárásban már nyolcvanezerbe „fájhat” a kanyarodás szabályainak megszegése.

Ennyit kell fizetni, ha valaki például rossz helyre sorol be, esetleg levágja a kanyart. Ugyanennyi a szmogriadó miatt elrendelt forgalomkorlátozás megszegésének az „ára” is.

Ennél többe – ötven-, illetve százezer forintba „kerül” – a megfordulásra és a tolatásra vonatkozó előírások megsértése. Ugyanennyi, ha valaki az autó vezetését olyan személynek engedi át, akinek nincs jogosítványa és ennyit kell fizetni akkor is, ha az után-képzés elmulasztása miatt szünetel a vezetési jogosultság.

Autópályán nem illik tolatni vagy megfordulni, de egyirányú utcában sem tanácsos ilyen manővert végezni, aki tehát esetleg eltéved, jobb, ha kerül egyet, mert úgy olcsóbban jön ki – feltéve, hogy van rendőr a közelben. Nem lesz olcsó jogosítvány nélkül vezetni: a helyszínen ötvenezer, szabálysértési eljárásban százötvenezer a tarifa.

Valamivel kevesebbet kell fizetni, ha valaki például személyautóra érvényes vezetői engedéllyel ül motorkerékpár nyergébe, mert negyven-, illetve nyolcvanezer forinttal megúszhatja.

Lejárt műszaki vizsgával sem érdemes közlekedni, mert egy hónap után harmincezret kell fizetni a helyszínen, de ha a rendőr nem éri be ezzel, és feljelentést tesz, hetvenezerbe kerül a feledékenység.

Három, majd hat hónap után a büntetési tétel tíz-tízezer forinttal emelkedik, így ilyen szabálysértés esetén a büntetés felső határa százezer forint lesz.

A megkülönböztető jelzés engedély nélküli felszerelése esetén a rendőrnek szintén fix tarifát kell alkalmaznia: emiatt negyven-, illetve nyolcvanezer forint szabható ki.

Ilyen felszerelést az autóban sem érdemes majd tartani, mert már a jogosulatlan birtoklása is szabálysértés.

Ha a közeg a kocsiban kék lámpát talál, már önmagában azért harminc- vagy hetvenezer forintos bírság szabható ki.

Ha valaki nem fizeti ki a bírságot, azt is becsukják; ilyenkor ötezer forint egy nap elzárásnak felel meg.

Egy ugyancsak most készülő kormányrendelet szerint az elzárást büntetés-végrehajtási intézetben hajtják majd végre – a Csongrád megyeiek így akár a Csillag börtönbe is bekerülhetnek –, de a szabálysértőket a bűncselekmény miatt elítéltektől elkülönítve kell tartani.

Nekik egyébként úri dolguk lesz, hiszen a saját ruhájukat viselhetik, és a börtönön belül viszonylag szabadon mozoghatnak.

A fegyintézet általános rendje viszont rájuk is vonatkozik, például dolgozniuk kell.

Ugyanakkor sokan abban a tudatban tölthetik a büntetésüket, hogy bármikor szabadulhatnak: ha kifizetik a még le nem töltött napok után az ötezer forintokat, máris mehetnek haza.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?