Szervezett fellépésre készülnek a háziorvosok

Szociálpolitikai fékek a vizitdíjon


A munkalassítás helyett közösen fogalmaznák meg az elvárásaikat a somogyi háziorvosok.

A megye vezető háziorvos szakfőorvosai, a háziorvosi kamara és a területi képviselők, valamint a polgármesterek részvételével a jövő héten Siófokon ülnének össze a helyzetüket tarthatatlannak ítélő szakemberek. Erről tájékoztatta a Weborvost dr. Kinsburg Béla, Siófok 4-es számú körzetének háziorvosa, kollegiális vezető, valamint dr. Antal László, kaposfői háziorvos, a MOK Somogy Megyei Szervezete háziorvosi tagozatának vezetője.

A működésüket folyamatosan hátrányosan érintő - szerintük összehangolatlan, ad-hoc - központi intézkedések, valamint az, hogy immár a bőrükön is érzik a finanszírozási elvonás okozta terheket, sarkallta őket arra, hogy ne magányosan, hanem szervezetten hallassák hangjukat. Úgy vélik: a munkalassítás, vagy sztrájk alkalmazása vállalkozókként éppúgy értelmetlen lenne, mintha magányosan fogalmaznák meg panaszaikat.
A kiszolgáltatottság megszüntetése, a zűrzavar felszámolása és a praxisok biztonságos működtetésének helyreállítása érdekében közösen fogalmazzák meg a minisztériumnak és az OEP-nek továbbítandó felülvizsgálati kérelmüket.

Kinsburg Béla elmondta: az OEP praxisonként havonta mintegy 50-80 ezer forintot vont el tőlük indoklás nélkül, s nem illeti meg már őket a műszerbeszerzéshez szükséges támogatás sem. Ezt az összeget ugyanakkor az önkormányzattal kötött feladat átvállalási szerződés megkötésekor még megkapták.

A kollégiális vezető úgy látja: a kormány az ellátási kötelezettséggel felruházott önkormányzatokkal, illetve a vizitdíjból befolyó bevételekkel kívánja pótoltatni a központi elvonásokat. Ez azonban - lévén, hogy az önkormányzatok költségvetési szervként működnek – megvalósíthatatlannak látszik. A Siófokon működő 15 háziorvosi praxis esetében, 50 ezer forintonként számolva, ez havonta mintegy hatmillió forint többletkiadást jelentene az önkormányzatnak. Ekkora összeget pedig csak testületi döntéssel, vagy a költségvetésbe történő beépítéssel biztosíthatnának, utóbbi azonban már elkészült.

A kisebb településeken ugyan kisebb a költség is, ám a koldus önkormányzatok ott még ezt sem képesek kigazdálkodni.

A szociálpolitikai fékekkel terhelt 300 forintos vizitdíjból is paciensenként mindössze 94 forint, könyvelt, járulékbefizetéssel terhelt összeg marad a parxisoknál, ami még a megnövekedett adminisztrációt ellátó orvos írnoki bérre sem lenne elegendő – mondta dr. Kinsburg Béla.

Sokakkal ellentétben úgy látja: a szerkezetátalakítást a milliárdokkal felújított kórházakban kellene elkezdeni. Többet közülük, be is kellene zárni, majd a felszabaduló humán és eszközkapacitással működőképessé tehetnék az alapellátást.

Dr. Antal László 2000 lelkes praxisa után havi 80 ezer forint elvonást könyvelt el, miközben rendelési ideje olykor a duplájára nő. Az új gyógyszerfelírási kötelmeket pedig a betegek gyakori ellenállása mellett azért sem képes betartani, mert a felajánlott 8-10 alternatív készítmény közül számos még a nagykereskedőknél sem szerezhető be.

Hiányolja az új rendelet bevezetéséhez szükséges türelmi időt, s azt várná, hogy ne fejkvóta, hanem a tételesen elszámolt munka után kapják a támogatást. Az önkormányzatra nem csak a rendelő felújításában, a korszerű feltételek megteremtésében, de még a megemelkedett közüzemi díjak kompenzációjában sem támaszkodhat.

Szomorúan konstatálta: míg az 1990-es években az orvosnak, az iskolaigazgatónak és jegyzőnek megközelítőleg azonos volt a bére, addig napjainkra kényszervállalkozóként a minimálbérből kell kigazdálkodnia a kiszálláshoz szükséges gépkocsi működtetését is.

2007-01-05 16:06 Forrás: Weborvos Várnai Ágnes


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?