Az alapellátás összeroppantásával állunk szemben - nagygyűlés lesz a Nemzeti Sportcsarnokban

Nehezül az orvoshoz jutás, mert az újabb és újabb rendelkezésekkel meg akarják akadályozni, hogy a betegek eljussanak az ellátórendszerhez – mondta Éger István kamarai elnök mai sajtótájékoztatóján.

A kamara elnöke bevezetőjében elmondta, hogy egyre nagyobb jelentősége van, hogy mi, és mennyi tud megjelenni a híradásokban arról, ami elhangzik az ilyen, és ehhez hasonló sajtótájékoztatókon. Kérte a média munkatársainak együttműködését, mindjárt példával alátámasztva, hogyan hallgatódnak el egyes események, történések.

Az év kórházának tegnapi díjátadó ünnepségén Éger István, mint az egyik díj átadója közölte a sajtó munkatársaival, hogy Székesfehérváron nagy a baj: a fül-orr-gégészeti osztályon már az év elején elfogyott a HBCS pont, ebből következően súlyos ellátási problémák adódnak majd. A hír sehol sem jelent meg.

Nem hír az sem, hogy a Legfelsőbb bíróság újabb kollégánk esetében döntött tárgyalás nélküli peres eljárásban ügyeleti ügyben. Az is tény, hogy az átalakuló kórház jogutód gazdasági társasága is köteles állni az ügyeletért járó különbözet kifizetését.

Megszorítások és megtévesztő információk az alapellátásban

Az alapellátás – amelybe bele kell érteni a háziorvost, házi gyermekorvost és a fogorvost is segítő munkatársaikkal együtt – lassan a lehetetlenséget súroló helyzetben dolgozik a folyamatos megszorítások következtében.

Mindeközben tényként előadva, számtalan téves információ jelenik meg a legkülönfélébb és tegyük hozzá sokszor elképesztő minisztériumi ötlethalmazról, mely a kollégákat teljes bizonytalanságban tartja.

Ilyen téves adat, hogy büntethető lenne az orvos, ha nem a legolcsóbb gyógyszert írja fel. Ilyen rendelet – egyenlőre – nincs. Remélhetőleg nem is lesz, mert betarthatatlan. Csak egy példa: hetente, vagy havonta fog változni a legolcsóbb gyógyszer, s változásokat senki nem lesz képes megfelelően követni.

Téves a kommunikáció a gyógyszerek egyenértékűsége tekintetében is. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet ugyan kiállítja az egyenértékűségi tanúsítványt, a gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy ez nem minden esetben van így. Igaz, hogy minden ember egyforma, de az egyik ilyen, a másik meg olyan. Ezért az egyes gyógyszerek másként hatnak az egyiknél, és másként a másiknál. Az un. vivőanyagok igenis jelenthetnek különbségeket, még ha a hatóanyagok ugyanazok is, mint az eredeti szeré.

A gyógyítás azért hivatás, mert nem uniformizált, számítógép irányította rendszerfolyamatból áll, hanem gondolkodáson, tapasztalaton, intuíción alapszik. Végtére is az ember nem gép, a gazdaságosság pedig csak egy szempont!

Közeledik a vizitdíj – automata vásárlásra buzdítanak

Felmerül a kérdés, kinek az érdekében ekkora a tolongás az automata vizitdíj beszedő gépek körül. Hogyan képzelhető el, hogy február 15-éig tudjon élni egy intézmény a milliókba kerülő gépezetek vásárlási árkedvezményével? Hogyan érinti ez a közbeszerzést? Egyáltalán mi lenne a forrása – sorolta a kétségeket az elnök.


Szakmaiság? – ugyan!

Egy újságírói kérdés kapcsán Éger István kifejtette: néhány évvel ezelőtt az akkori jogalkotókat még szakmai szempontok vezérelték akkor, amikor a korábban korlátlan mennyiségben felírható gyógyszereket 1 havi adagra korlátozták. Oka a prevenciós elv kiterjesztése, a háziorvos kapuőr szerepének megerősítése volt. A gondozásra szoruló emberek a saját érdekükben igenis kerüljenek gyakrabban az orvos szeme elé!

Most megint arról szólnak a hírek, hogy 3 hónapra kiterjesztik az egy alkalommal felírható mennyiséget, mondván, hogy így is lehet spórolni a vizitdíjjal. Azzal a vizitdíjjal, amelyről a mentességek egyre szélesedő köre miatt már most biztosan elmondható, hogy messze nem fogja kompenzálni az elvonásokat. De ez is egy újabb kis lépés a sok közül a genocídium felé!

Nagygyűlés február 6-án

A felsoroltak miatt a tagságban felmerült az igény, hogy módosítsák az egészségbiztosítási szerződésüket, méghozzá egységesen, a MOK kanalizálásában. Amint azt korábban már hírül adtuk, a Magyar Orvosi Kamara egységesen kíván fellépni az alapellátókat ért súlyos anyagi és adminisztratív hátrányok miatt.

Egységes fellépésünk kifejezésére hívjuk és várjuk valamennyi alapellátó orvost (háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos) és munkatársait a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával karöltve rendezendő, „Szakmapolitikai Továbbképzés” címet viselő nagygyűlésünkre, amelyre 2007. február 6-án, kedden 10.30. kezdettel Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban kerül sor.

Meghívott előadók, felkért hozzászólók a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, az egészségügyi miniszter, az OEP főigazgató, az országos tisztifőorvos, társkamaráink, valamint a HGyE, a FAKOOSZ, fogorvosi tagozat képviselői.

A téma a praxisok eltartó képességének megőrzéséért megteendő biztosítói szerződésmódosítás és minden anyagi, illetve adminisztratív problémának a felvetése a felkért döntéshozók jelenlétében.

(mok) (2007.01.24. 17:23)


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?