Életképek: a beteg rikácsol, az orvos sír

A néni bottal fenyegette a mentőápolót, amiért az vizitdíj-fizetés ürügyén - látszólag - megelőzte őt a sorban.

Az egyik baranyai illetőségű vezető országos érdekképviselet alelnöke tegnap azt mondta portálunknak: a jelenlegi bizonytalanság miatt már érezhető a feszültség, idegesség az egészségügyi dolgozók között, mert százak rettegnek az elbocsátástól. Az általánosnak nevezhető rossz közérzet érthetően, óhatatlanul rávetül a betegellátásra is. Bár a vizitdíj bevezetése óta átlagosan csökkent a megyei intézmények, rendelők betegforgalma, a zsúfoltság - főként a kórházi szakrendeléseken - továbbra is jellemző, a türelmetlenség okozta feszültséget a vizitdíj is tetézi.


Tegnap például az egyik pécsi kórház vizitdíj beszedő helyén egy hetven körüli, botra támaszkodó nő emelte fel sikoltósra hangját, azt tapasztalva, hogy csaknem egy órányi várakozás után még mindig nem ő került sorra, mert többen megelőzték. Indulata akkor hágott tetőfokára, amikor egy piros dzsekibe öltözött mentőápoló szintén a sor elejére ment, hogy a mentőautóban lévő beteg vizitdíját befizethesse a recepción, mert csak ezután teheti le a rendelőben.

Később kiderült, hogy az idős nő azért állt már vagy egy órája dolgavégezetlenül, mert nem húzott sorszámot az erre rendszeresítet papírdobozból, ami viszont az intézmény ruhatárában található. Igaz, ezt senki sem mondta neki…

A sorban ácsorgó másik két asszony témája is az egészségügy volt. Egyikük azt panaszolta, hogy négy éves unokájának a napokban volt egy apróbb műtétje, de a lányával egymást váltva bent maradtak végig a gyerek mellett. Az éjszakai ügyeletet a nagymama vállalta. A kétágyas kórteremben az unokán kívül senki nem feküdt, minden ágyhoz tartozott egy-egy szék, amelyre a látogatók ülhettek. A nagymama éjjel két óra körül elvette a másik üres ágy mellől a széket és a sajátjával összetolta, hogy egy kicsit kényelmesebbé tegye a virrasztást. Hajnalban ajtócsapódásra riadt fel, s a szobába érkező nővér határozott hangon közölte vele: egy ágyhoz egy szék tartozik! Megfogta a másik széket és visszatettet az üres ágy mellé, majd kirobogott a kórteremből.

A sorban álló harmadik nő szintén saját élményét osztotta meg „bajtársaival". Reumatológiai visszarendelésre jelentkezett, húzott sorszámot, annak rendje-módja szerint kifizette a vizitdíjat, majd leült a szakrendelő elé. Ez reggel nyolc órakor volt, s csak dél körül tudta meg: a doktornő beteg, a rendelés elmarad. Erről az ajtón nem volt írásos tájékoztató, az asszisztensek jöttek mentek a folyosón, de senki nem kérdezte meg tőle: ugyan már miért gubbaszt itt órák óta, amikor nincs rendelés.

A 24 ezer forintos rokkantnyugdíjból élő középkorú nő háziorvosa 8000 forintos gyógyszert akart felírni, mire ő olcsóbb készítményt kért, erre az orvos indulatosan kérdezte: vannak magának gyerekei? Akkor meg miért nem segítik?… - jött az újabb saját történet a sorból.

Miközben eltelt több mint egy óra, a recepcióról hallatszott méltatlankodás. A pult mögött ülő hölgy mondta: megőrülök, még mindig nem tanulták meg az orvosok, hogy a beutalókra a kód mellé a napló sorszámot is rá kell írni…

Délután beteglátogatásra indultunk, az egyik kórteremből egy orvosnő rohant ki sírva, mert betege hozzátartozója azt ordítozta neki az infúziós állványt rángatva: nem elégedett az ellátással, küldjenek már ide egy szakembert. Az illető szakorvosról a nővér elmondta: két évtizede dolgozik betegágy mellett, soha senkivel nem volt még a munkahelyén konfliktusa.

Azon pedig már nem is csodálkoztunk, amikor aznap este fél kilenckor a hetvenéves szomszédasszony azzal rohant el mellettünk: siet, mert ma estére kapott időpontot csontsűrűség vizsgálatra. Reméli, ott a sötét kórházudvaron senki nem üti le majd útközben…

Baranyában azért akad jó hír is: Sikonda mellett az országút közelében a környezetvédők éppen az idő előtt felébredt békákat mentik, hogy az autók ne tapossák el a még álmos jószágokat…

2007-03-07 11:19 Forrás: Weborvos Erdei Éva

Hozzászólás:
riakicsi
2007-03-07 20:35
Aligha ez az indító hozzászólás.A pro familia receptírás jelentésének ostobasága, feleslegessége és megalázó procedúrája mellett( s itt öreg orvosokról van szó) még az aktív orvosok is kényszerülnek vizitdíjfizetésre(s a többi eü.dolgozó is)annyi kedvezményt se kapva,mint a vasutasok a vonaton!(Ők ingyen utaznak)Millió a sérelmünk, aktív és nyugdíjas orvosoknak egyaránt!!Orvosoknak se jó,a betegeknek se,a haszna nevetséges,szégyenteljes nagysága miatt(egy gázszerelő többet kér)Qui prodest?(tudjuk)


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?