Vizitdíjon spórolnak a betegek

Az orvosok már kontrollra sem merik visszahívni a betegeket, nehogy azt higgyék, a többlet-bevételért teszik.

Ahogy a vizitdíj bevezetése óta telnek a hetek, úgy kerülnek felszínre a problémák, amelyek egyaránt érintik az orvost és a beteget. Az utóbbiak például gyanakvással figyelik a kontroll vizsgálatokra való visszarendeléseket, attól tartva, mindez a 300 forintos vizitdíj miatt történik. A laikusoknak talán nehéz belátniuk, hogy az sem mindig jó : az sem használ, hogy a doktor három hónapra írhatja fel a rendszeresen szedett gyógyszereket.
Ennek ugyanis az a következménye, hogy szép lassan elmaradnak a krónikus betegek, akiket így csak évente négyszer látok - mondta lapunknak Dr. Feledi József, Pécs-Hírd felnőtt körzetének családorvosa.

Feledi doktor szerint a rendszeres ellenőrzés, szükség esetén pedig az újabb kontroll-diagnosztikai vizsgálat a családorvosok egyik fontos, mi több, kötelező feladata, hiszen ők vehetik először észre az állapotromlást. Lehet, hogy a központi kalkuláció bevételi eredményt, s csökkenő orvos-beteg találkozást mutat, de ez utóbbi következmény csak ezután válik mérhetővé.

A vizitdíj bevezetése óta a baranyai betegpanaszok nem a háziorvosi rendelőkből, hanem elsősorban a kórházi-klinika szakrendelésekről érkeznek. A legjellemzőbb kritika, hogy sürgősségi ellátásért szintén számos esetben elkérik az 1000 forintot. Az egyik pécsi beteg például kifogásolta: otthoni balesetével sürgős ellátásra szorult. Kifizette az ezer forintot, majd az újabb és újabb kötözésért elkérték a háromszáz forintokat. Ezért egy idő után úgy döntött, otthon kötözi át sebét, remélve, az nem fertőződik el.

2007-04-10 11:14 Forrás: Weborvos E.É.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?