Lyme-kór: szintén kullancs terjesztette megbetegedés

Előző számunkban a kullancs által terjesztett vírus okozta agyhártya-agyvelőgyulladás betegségről esett szó. A hetvenes évek közepe óta ismert egy másik, szintén kullancsok által terjesztett betegség, mely az egész világon ismertté vált és sokat beszélnek róla: ez a titokzatos Lyme-kór.

Lássuk csak mi ez a betegség, melyről az orvos szakma publikációk tömegét jelentette meg és a laikus közvéleményt is hosszú ideje foglalkoztatja. A betegséget először 1975-ben, az USA-ban észlelték először, egy Connecticut állambeli városban Lyme-ban, egy rejtélyes, sokakat érintő ízületi gyulladás során. Ettől kezdve nagyarányú kutatások indultak a világ számos pontján a betegség tisztázására. Azonosították a kórokozót, egy baktériumot (Borrelia burgdorferi).

Hogyan nem terjed a betegség?
Az a feltételezés, hogy a fertőzés vérátömlesztéssel, vagy fertőzött vér, vagy vizelet útján terjed, nem bizonyított. Az sem igazolódott, hogy a levegőn keresztül, vagy vízzel, esetleg szexuális úton terjedne. Közvetlenül a vadon élő állatoktól, háziállatoktól sem kapható el. Az is elvethető, hogy szúnyog, légy, bolha terjesztené.

Hogy terjed tehát a betegség?
A közönséges kullancs (Ixodes) baktériummal fertőzött beteg példányai terjesztik. Ez a kullancs többnyire rágcsálókon, erdei vadakon és egyéb emlősállatokon, madarakon élősködik, és ezen álatokról terjeszti a Lyme-kór okozóját az emberre. A kullancs a test bármely táján megtapadhat, többnyire a rejtett bőrfelületeken, hajas fejbőrön. Mikor a bőrbe fúrja magát, a nyálával keveredett baktériumok bejutnak a szervezetünkbe. Már a kullancs 2 mm-nél kisebb méretű nimfa formája, lárvája is terjesztheti a betegséget. Ezek a kisméretű, kullancs-fejlődési alakok akár napokig is a bőrön lehetnek észrevétlenül. A kifejlett kullancs is képes átvinni a fertőzést, de méreténél fogva könnyebb észrevenni (és néhány órán eltávolításra kerül a testről) ezért ritkábban következik be fertőzés, mint a fiatalabb alakzatai révén.

Hol bújik meg a kullancs?
A kullancs nem tud repülni, sem ugrani. A földön él és innen mászik fel az emberre, állatra a 20-70 cm-nél nem nagyobb növényzetről. Többnyire a hónaljban, lágyékhajlatban, hajas fejbőrön megtapadva a szájszervét (nem az egész testét) a bőrbe szúrja és a vért szívja. Lassan táplálkozik, néha több napig is eltart, mire jól lakik áldozata vérével. Teste a táplálkozása során nagyobbá válik. Ekkor elengedi áldozatát és lepottyan róla.

Kik kaphatják meg a betegséget?
Elsősorban a szabadban dolgozók, természetjárók, és azok, akik erdős, növényzettel dúsan fedett területen élnek. De az állatok behurcolhatják a fertőzött kullancsokat a parkokba, kertekbe is, így mások is megbetegedhenek.

A Lyme-kórt a háziállatok is megkaphatják?
Igen, a háziállatok (pl. a kutya) is megbetegedhet a Lyme betegséget okozó baktérium által a kullancs csípése következtében. Ezeken a beteg állatokon szintén megfigyelhetők a betegség jellegzetes tünetei.

Milyen jelei, tünetei vannak a Lyme-kórnak?
A korai stádiumban egy vagy több jelenhet meg az alábbi tünetek közül:

  • fáradtság, kimerültség
  • borzongás, hidegrázás, láz
  • fejfájás
  • izom-, ízületi fájdalom
  • nyirokcsomó duzzanat
  • és a jellegzetes bőrjelenség az erythema migrans.
    (Az erythema migrans egy vörös kör alakú folt a bőrön, mely a kullancscsípést követően 3 nap-egy hónap múlva jelenik meg, többnyire a csípés helyén. A folt terjed, gyakran nagy bőrfelületet érint. Különféle alakú is lehet a megjelenés helyétől függően. Gyakran a combbon, ágyékhajlatban, hónaljban, mellkason alakul ki. A foltnak a közepe kivilágosodik, „bika-szem" formát ölt. A kiütés meleg, de rendszerint nem fájdalmas. Tudni kell azonban azt is, hogy a kullancscsípés helyén kialakuló bőrpír nem mindig jelent Lyme-kórt. A kullancs nyálával szembeni túlérzékenységi reakció is okozhat pirosodást a bőrön, de ez néhány órától néhány napig tart, nem terjed és néhány nap alatt teljesen eltűnik.
    A késői stádium tünetei a kullancs csípés után néhány héttel, hónappal, évvel később jelennek meg:
  • Ízületi gyulladás, mely egy vagy több nagyízületet érint, jellegzetesen a térdet. Az érintett ízület megduzzad, fájdalmassá válik.
  • Idegrendszeri elváltozások, zsibbadás, fájdalom, bénulás (pl. féloldali arcizombénulás) és agyhártyagyulladás (láz, tarkókötöttség, erős fejfájás).
  • Szívritmuszavar (szabálytalan, lelassult pulzus) utal a szívizom gyulladásra
  • Az esetek 20%-ban bőrjelenség nem észlelhető, a betegség egyetlen tünete az ízületi gyulladás, máskor az idegrendszeri tünetek.

Hogyan igazolható a betegség?
Gyakran igen nehéz a diagnózis felállítása, mert a Lyme-kór sok más betegség tüneteit utánozhatja. A láz, izomfájdalom, gyengeség tünetei vírusfertőzéshez hasonlítanak, így például influenzával téveszthető össze. Az ízületi fájdalom más típusú ízületi gyulladást (pl. rheumatoid arthritis), az idegrendszeri tünetek pedig más idegrendszeri betegséget (pl. sclerosis multiplex) utánozhatnak. A diagnózis felállításánál figyelembe kell venni a kullancscsípés lehetőségét; a kialakuló tüneteket, jeleket. Laboratóriumi vizsgálattal pedig a beteg véréből ki lehet mutatni a Lyme betegséget okozó baktérium ellen termelődött ellenanyagokat. A laboratóriumi teszt igen hasznos lehet a betegség késői stádiumának kimutatásában, igazolásában.

Hogyan valósul meg a kezelés?
Tekintettel arra, hogy a kórokozó baktérium, antibiotikus kezelés szükséges a kezelőorvos ellenőrzésével. Számos antibiotikum hatásos.

Milyen a betegség kimenetele?
A korai stádiumban az antibiotikus kezelés gyors és teljes gyógyulást eredményez. A betegség késői stádiumában is többnyire hatékony a megfelelő antibiotikus kezelés, de ritkán elhúzódóak a tünetek és megfigyelhető visszaesés. Ilyenkor a kezelés ismétlése szükséges. Ritkán a Lyme betegség halált is okozhat.

Mit tegyünk a megelőzés érdekében?
Ha kullancs fertőzött területen járunk, világos ruházatot hordjunk, melyen könnyebben észrevehető a kullancs. Ruházatunk zárt legyen, így bőrünket védjük. Kullancsriasztóval fújjuk be ruhánkat és a szabadon lévő bőrfelületeket. Kirándulás után vizsgáljuk át ruházatunkat, bőrünket. Megelőzésképpen kullancscsípés esetén antibiotikus kezelés szükségtelen.


« vissza

Időpont foglalás

Keresse meg a legmegfelelőbb időpontot és foglalja le online - így nem kell sorban állnia.

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?