Egyedül az orvos tehetetlen

Az orvostudomány technikai és kémiai téren mutatkozó fejlődését egy más típusú fejlődés is követi, ez pedig a gyógyítás mögött húzódó szakmai, ám nem a szakterületeket érintő gondolatiság: hozzáállás a betegséghez és a beteghez.

Ma már az európai-amerikai kultúrában is egyre nagyobb hangsúlyt kap bizonyos betegségek pszichoszociális háttere vagy pszichoszomatikus jellege, egyre elfogadottabbá válik az a nézet, mely szerint az ember fizikuma és lelki állapota összefüggésbe hozható, bizonyos kórok esetén nagyobb, más egészségkárosodásokat tekintve kisebb mértékben, de soha nem figyelmen kívül hagyható módon. Míg a betegségek kialakulását megértendő „csupán” a páciens belső világát érdemes kutatni, a gyógyulást-gyógyítást optimalizálandó már egy kétszereplős jelenséget szükséges megérteni és a lehető legjobban működővé tenni: az orvos-beteg-kapcsolatot. Az orvos azért tanul tíz évig és azután is egy életen át, hogy tudása legyen a gyógyításhoz, ám ez a tudás csak akkor éri el célját, ha a beteg megszívleli orvosa tanácsait. A betegek együttműködési készsége - a compliance - méltán vált népszerű szemponttá az utóbbi időben.

A témát kutatva mindenekelőtt azt kell megértenünk, hogy mit jelent pontosan e divatossá vált fogalom, majd érdemes elmerülni abban a kérdésben is, hogy milyen módon lehet a compliance-t elősegíteni. A jelenséggel tudományos szinten foglalkozó szakemberek mindemellett arra is választ adnak, hogy milyen tényezők befolyásolhatják az együttműködést a krónikus betegségeknél, milyen terápiás területeken kell (jól) együttműködnie orvosnak és betegnek, mik a jellemzői a non-compliant páciensnek (csak a felismert problémát tudjuk megoldani), és hogy milyen együttműködést javító stratégiák léteznek.

A tárgyalt problémakör kifejtésére a compliance fontosságát hazánkban az elsők között képviselő dr. Bors Katalint (reumatológus, rehabilitációs szakorvos) kértük fel. „Az első non compliant emberpár Ádám és Éva volt, hiszen nem tartották be az Úr utasítását” - utalt Bors Katalin humorosan arra, hogy a probléma az emberi természet mélyén gyökerezik. A betegek együttműködési készsége kifejezi annak mértékét és minőségét, hogy valaki mennyire tartja be az egészséggel, illetve a betegséggel kapcsolatos orvosi-egészségügyi tanácsokat - fordította komolyra a szót. Számos vizsgálat támasztja alá- folytatta a szakember hogy a klinikai vizsgálatok során effektív terápiák a gyakorlatban a betegek rossz együttműködési készsége miatt bizonyulnak hatástalannak. Ahhoz, hogy az adott páciens elérhesse a tudomány mai állása szerint lehetséges legjobb állapotot, betegsége valamennyi terápiás területén megfelelő compliance-t kell tanúsítania.

Ahogy növekszik a krónikus betegek száma, és egyre többen szorulnak rá egyszerre több gyógyszer folyamatos szedésére, úgy válik egyre nagyobb kihívássá a klinikusok és az irányelvek kidolgozói számára az adherencia, azaz a gyógyszer megfelelő dózisban és ideig történő szedésének problémája.

A krónikus egészségkárosodások esetén általában a következő kezelési lehetőségek merülnek fel: gyógyszerszedés, diéta, torna, rizikófaktorok csökkentése, vizsgálatokon és kontrollvizsgálatokon való részvétel. Az együttműködést több tényező is befolyásolhatja, így a beteg egyénisége, a kezelés, illetve a betegség jellemzői, valamint az orvos és a beteg közötti kapcsolat minősége.

A nem kielégítő együttműködési készséggel rendelkező páciensek körében végzett felmérések szerint a non compliant magatartás általában akkor alakul ki, ha a beteg nem tartja súlyosnak állapotát, általában kevés érdeklődést tanúsít saját egészségi állapota iránt, nem bízik az orvos(ok)ban, nem vár eredményt a terápiától vagy problémái vannak a gyógyszerszedéssel - esetleg hiányosak az ezzel kapcsolatos ismeretei. A gyógyszeres kezelés során leggyakrabban felmerülő akadálya hibás vagy a beteg által hibásnak tartott indikáció, a rossz dózisban és/ vagy helytelen időben történő gyógyszerszedés, nem a kezelőorvos által rendelt készítmények alkalmazása és a szükséges gyógyszer szedésének idő előtti abbahagyása.

Az idős emberek gyógyszerszedési szokásait vizsgáló felmérések (Willlams C. M.: Using medications appropriately in older adults. Am Fam Physician. 2002;66:1917-1924.) azt mutatják, hogy a felírt gyógyszereknek csupán egyharmadát veszik be a betegek tájékoztatott Bors Katalin. A terápia hatását az is csökkenti, hogy az idősek gyakran nem a megfelelő dózisban veszik magukhoz, vagyis halmozzák vagy egyéb módon nem az előírások szerint alkalmazzák gyógyszereiket, emellett sokszor elégséges indok nélkül váltogatják a különféle készítményeket.

Számos tényezőn múlik, hogy milyen egy adott beteg együttműködési készsége, de a jó compliance elérésére való tudatos törekvés sokat segíthet. Érdemes betartani pl. az együttműködés kialakításának fázisait. Elsőként rendkívül fontos a megfelelő tájékoztatás. Nem elég, ha csupán a gyógyító van tisztában a betegséggel és a terápia szerepével: sokkal könnyebben tartjuk be az utasításokat, ha értjük, hogy mit miért teszünk. Különösen igaz ez az olyan feladatokra vonatkozóan, melyeket nem könnyű véghezvinni, amelyek életmód-változtatással, figyelem ráfordítással járnak. Ezek után az orvos külön erőfeszítéseket tehet az együttműködési igény felkeltésére, vagyis pár szóval azt is érdemes tisztázni, hogy a terápia előírásának betartása elengedhetetlen a kívánt eredmény eléréséhez. Miután felébredt a beteg igénye az együttműködésre, tisztázni kell azt is, hogy nem áll-e valami a szükséges terápia útjában: alkalmassá kell tenni a pácienst az együttműködés elfogadására, végül pedig útbaigazítást kell nyújtani a teendőkről.

A felsorolt „nagyvonalakon” belül a compliance-t segítő stratégiákat a jobb kommunikáció által valósíthatják meg a gyógyítók. A beteg számára is érthető tájékoztatás fontos mind a diagnózis közlése és a terápia, mind pedig a prognózis és a nyomonkövetés során.

A diagnózist és a terápiát támogatóan eredményes szokott lenni a figyelmes kikérdezés, a direkt kommunikáció, az információs füzetek átadása, a praktikus problémák számbavétele és a beteg önkontrolljának, öngondozásának közös kialakítása (elméleti szinten). A prognózissal kapcsolatban érdemes szem előtt tartani, hogy a félelem nem jó motiváció, reális célokat kell kitűzni, és érthető objektív értékelést biztosítani az elért eredményekről. A beteg nyomon követését az optimális gyakoriság meghatározásával, telefonos, levelezőlapos időpont megerősítéssel, parkolási lehetőség biztosításával, rövid várakozási idő lehetővé tételével és betegnapló vezettetéssel lehet elősegíteni.

A pontos gyógyszerszedést is számos eszközzel támogathatja a gyógyító. A gyógyszerelosztó doboz is sokat segíthet, de ma már léteznek automatikus adagolók audiovizuális kijelzővel, és különböző egyéb jeladó szerkezetek, amelyek felhívják a beteg figyelmét, ha elérkezett a gyógyszer bevételének ideje. Nem véletlen az sem, hogy a krónikus betegségek karbantartására irányuló szerek egyik fejlesztési iránya a minél ritkább szedési kötelezettség. A csontritkulásban, mint gyakori krónikus megbetegedés kezelésében alkalmazott antiporotikus gyógyszerek egy nagy csoportjánál, a biszfoszfonátoknál rövid idő alatt nyomon követhettük ezt a tendenciát. A napi gyógyszeradagolást felváltotta a heti, utána a havi rendszerességgel szedendő készítmény. majd a csoporton belül további fejlesztésekkel megjelent az intravénás háromhavi és végül az évente egyszer adandó infúziós forma is. Ez utóbbinál értelemszerűen az adagolás 100%-os compliance-t biztosít az alkalmazás évében. Az anti porotikus szereknél a non compliant magatartás veszélyét tovább növeli, hogy az ún. major antiporotikumok mellett kontraindikáció hiányában megfelelő kalcium és D-vitamin-pótlásról is gondoskodni kell. Ebből a szempontból is a minél jobb compliance irányába mozdultak el a hetente szedendő orális szerek gyártói, az egybecsomagolástól az egy tablettán belüli kiszerelésig. Ennek ellenére egy gyógyszerszedési szokásokat vizsgáló nemzetközi felmérés szerint (Claxton A. J.: CIin. Ther. 2001;23: 1296-1310.) egy év elteltével a csontritkulásos betegek mindössze 45%-a szedte az orvosa által előírt gyógyszert. A szintén krónikus betegségben, mint daganatos betegségben szenvedők körében ez az arány 88%-nak bizonyult, a kardiovaszkuláris betegek 71%-a volt kitartó, az epilepsziás páciensek 70%-a, a diabéteszesek 73%-a, míg az egyéb pszichés betegséggel élők 78%-a mutatott compliant magatartást a gyógyszeres terápiát illetően.

Az oszteoporózis köztudottan gyakori krónikus megbetegedés, mely kezelés nélkül súlyos szövődményhez: mind gyakrabban előforduló, kistraumás csonttöréshez vezet. Bors Katalin munkatársaival, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthológiai Társasággal együttműködésben a magyarországi oszteoporózis centrumokban vizsgálatot végzett a csontritkulásos betegek compliance-ére vonatkozóan (1067 beteg, 2002). A kutatók a gyógyszeres terápia, a gyógytorna, valamint az elektroterápia és segédeszköz-használat gyakoriságát mérték. A megkérdezettek kétharmada állította, hogy mindig beveszi az orvosa által rendelt készítményt. A pozitív választ adók körében a csonttörést már elszenvedett betegek voltak nagyobb arányban. Az eredmények azt mutatták, hogy a terápiában részesülők több mint egyötöde felejtkezik el rendszeresen vagy időnként a gyógyszerszedésről. A vizsgálatban résztvevők közül 10%-kal többen tornáztak, mint ahány páciensnek a kezelőorvos azt javasolta, azonban a betegek csupán negyedéről derült ki, hogy megfelelő gyakorisággal, legalább 20 percig és a szükséges gyógytorna gyakorlatokat végzi. Az elektroterápiánál kimagaslóan jó volt a betegek együttműködési készsége, ami azzal magyarázható, hogy egy olyan passzív kezelésről van szó, amely a betegektől nem kíván személyes erőfeszítést (minta gyógytorna vagy a diéta), míg a csillogó gép működése közben mégis azt gondolhatják, hogy sokat tesznek egészségükért — magyarázta a szakember. A segédeszköz használatával a betegek tizede az orvosi javallat ellenére sem élt.

A vizsgálatban részt vevők közel egyharmada panaszkodott a kezelőorvos által előírt gyógyszeres és nem gyógyszeres terápia betartását akadályozó körülményekre. A rossz compliance leggyakoribb okai az anyagi nehézségek, a hosszú várakozási idő és az elégtelen motiváció voltak. Bors Katalin és munkatársai általános következtetései közölt szerepelt, hogy a compliance nem hozható összefüggésbe a beteg képzettségével és a társadalomban betöltött szerepével, inkább az számít, hogy megfelelő tájékoztatásban részesült-e állapotával és terápiájával kapcsolatosan, illetve hogy betegsége elérkezett-e a kórlefolyás definitív szakaszába. A többszörös csonttörést szenvedettek között ugyanis jobb együttműködési készségű betegeket találtak a gyógyszerszedéssel és a gyógytornával kapcsolatban egyaránt.

Radnai Anna (Forrás: Magyar Orvos)

WebDoki
http://www.webdoki.hu/cikk.php?cid=57225


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?