Influenzaoltás: melyiket válasszam?

Kinek a három törzset tartalmazó, kinek az újvírus elleni, kinek pedig a tüdőgyulladást megelőző.

Újra közeledik az influenzaszezon, ezért fontos, hogy időben gondoskodjunk a megfelelő védelemről. A különböző immunerősítők használatával szervezetünk ellenállóbb lesz ugyan a betegségekkel szemben, de a leghatásosabb védelmet – főként az idősebb korosztály és a gyermekek számára – továbbra is a védőoltás jelenti. Az influenza elleni védőoltásnak jelenleg több fajtája is elérhető. Hogy melyiket és mikor érdemes beoltatni, abban dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosa segít.

„A védőoltások többsége az idei évben úgynevezett trivalens vakcina, amely tartalmazza a 2009-es H1N1 vírustörzset, valamint H3N2 altípusú influenza A, továbbá az influenza B vírusokból származó antigént is. Elérhető még a tavalyi pandémiás törzset tartalmazó – a szezonális influenza ellen védettséget nem adó – úgynevezett monovalens vakcina is, külön oltási indikációval. A három törzset tartalmazó oltóanyaggal mindenkit javasolt oltani, de különösen a veszélyeztetett csoportoknak hívjuk fel a figyelmét az oltás javaslatára" – mondta a doktornő.

A fokozottan veszélyeztetett kockázati csoportok:
- 3 évesnél idősebb, súlyos betegség kockázatának kitett – idült légzőszervi betegségben szenvedők és asztmás betegek, szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt magas vérnyomás-betegséget), a veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is), akrónikus máj- és vesebetegek, valamint az anyagcsere-betegségben szenvedők (például cukorbetegek vagy súlyos elhízottal);
- várandós nők a terhességi héttől függetlenül;
- azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik;
- ápolást, gondozást nyújtó, rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt személyek;
- tartós szalicilát-kezelésben (Aszpirin) részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt);
- 65 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül;

Az oltási célcsoportba tartoznak továbbá a fenti kockázati csoportokat a fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyek, egészségügyi dolgozók.

Tudni kell, hogy a védőoltás nyújtotta védettség körülbelül 10 nap, két hétalatt alakul ki. Ez főként azok számára fontos, akik a foglalkozásukból adódóan – például a kórházi dolgozók és
pedagógusok – könnyebben megfertőződhetnek. Az oltás idejét és az oltóanyag mennyiségét mindig az orvos határozza meg. A védőoltást érdemes minden évben újra beadatni, hiszen a védettség normál esetben egy évig tart, valamint az is előfordulhat, hogy az előző
évhez képest idén a vírus egy másik fajtája fertőz. Korábban a hagyományos és a H1N1 influenza elleni védőoltásokat külön-külön kellett beadatni: az oltás ugyan történhetett egy időben, de más-más
testtájra.

A szezonális influenza főként az idősebb korosztályra, a H1N1 pedig inkább a fiatalokra veszélyes, mégis a kombinált védőoltás a leginkább ajánlott. Az új vakcina segítségével csak egyszer kell szúrni ahhoz, hogy minkét betegség ellen védekezhessünk.

Az influenza és a gennykeltő baktérium okozta tüdőgyulladás csaknem azonos kockázati csoportba tartozó személyeket veszélyeztet, és az influenza szövődményei között igen gyakoriak a másodlagos fertőzések a tüdőben. Indokolt tehát az influenza elleni védőoltásra jelentkező, idült szív-, keringési, légzőszervi és anyagcsere-betegségben szenvedőknek, a csökkent védekező képességű felnőtteknek és a 60 éven felülieknek javasolni a „pneumococcus" elleni védőoltást is. Ehhez a gyógyszertárakban rendelkezésre állnak a vényre felírható, térítésköteles oltóanyagok.

„Az influenza elleni védelem során nem szabad megfeledkeznünk az egyéb védekezési módokról sem. Egészséges életmóddal, rendszeres sportolással megerősíthetjük immunrendszerünket, így ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. Influenzás időszakban kerüljük a zsúfolt helyeket, gyakran mossunk kezet, az irodában és otthon is többször szellőztessünk" – tette hozzá a doktornő.

2010-10-19 10:59 Forrás: Weborvos


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?