Malária

Napjainkban főleg egzotikus, meleg égövi országokban, magas páratartalmú helyeken fordul elő (l. földrajzi területek szerint).

 

Okozója:

Egysejtű plazmódium (P. falciparum, P. ovale, P. vivax. P. malariae), melyet az Anopheles szúnyogok vérszívás közben visznek át egyik emberről a másikra. 4 faja terjedt el, melyek különböző súlyosságú betegséget okoznak. Az egysejtű az emberben és a szúnyogban is szaporodik. A szaporodási fázis megszakításával előzhető meg, vagy gyógyítható a betegség.

A betegség:

A szúnyogcsípés után, 6 -16 nappal kezdődik hidegrázással, melyet erős verítékezés követ. Szabályosan (ciklikusan) 48 - 72 óránként ismétlődő rohamokban egymást váltják a láztalan és lázas időszakok. Lép-, májduzzanat, súlyos formában idegrendszeri jelek és veseelégtelenség a főbb tünetek. A vörösvérsejtek szétesése következtében a vizelet sötét színű lehet. Figyelem: ritkán előfordul, hogy a maláriás tünetek hónapokkal az utazás után jelennek meg.

Maláriás területek:

A kórokozók elterjedése és gyógyszerérzékenysége szerint a WHO a világot A, B és C zónára osztotta fel, az alapján tesz javaslatot az orvos a malária ellenes szerek vonatkozásában.

A: K-Amerika, Arab-félsziget, Törökország DNy-i része, É-Pakisztán, Kína középső területe, É-Afrika.

B: Namíbia, Venezuela, Kolumbia, Equador, Szaud- Arabia, Sri Lanka, India, Fülöp-szigetek, Pakisztán, Afganisztán.

C: Ny-, Közép-, és Kelet-Afrika, az Amazonas területe, Hátsó India, Malajzia és Indonézia bizonyos területei.

A kórokozók sajátossága, hogy a gyógyszerrel szemben idővel ellenállókká válnak. Emiatt folyamatosan új készítmények kidolgozására és alkalmazására van szükség.

Az A övezetbe utazónak hetente egyszer, két tbl. Delagilt kell szedni, indulás előtt két héttel kezdve és hazaérkezés után még 4 hétig folytatva.

B övezetben a heti egyszer két tbl. Delagil mellett, naponta két tbl. Paludrint kell bevenni. Utóbbi hazánkban nem kapható, így e kombinált tbl. szedése helyett a Lariam tbl. javasolt. A Paludrin tabletta a célországban beszerezhető és elég a megérkezéstől szedni.

A C övezetben a legsúlyosabb maláriát okozó plazmódium (Pl. falciparum) ellen a Lariam biztosít védelmet. Alternatívát jelent a Doxycyclin vagy a Malarone.

Megelőzése:

2000 m felett nincs malária, és a turisták által látogatott helyek többnyire maláriamentesek. A malária profilaxis és a rovar-riasztás (+szúnyogháló) együttesen véd! A maláriát terjesztő szúnyog napnyugtától napkeltéig csíp, ekkor kell fokozottan óvni magunkat. Jól szellőző, hosszú ujjú felsőrész és a bokákat is fedő ruházat a legmegfelelőbb. A szabadon lévő testrészeket rovarirtóval (szúnyogriasztóval) a használati utasításnak megfelelő rendszerességgel - kell védeni, erre több készítmény is forgalomban van (Protect B, Szu -Ku, Autan stb.).

Malária kemoprofilaktikumok:

A kórokozók elterjedése és a gyógyszerérzékenység alapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) A, B és C övezetet különít el. Ez az oka annak, hogy területenként más és más készítmény szedése javasolt -> (térkép).

Lariam (Mefloquin): a felnőtt dózis 1 tabletta hetente. A profilaktikum szedését egy héttel a maláriás területre való érkezést megelőzően kell elkezdeni, majd a kinttartózkodás alatt hetente egy tabletta szükséges, a hazaérkezést követően még 4 hétig folytatva. Kontraindikált terhesség, epilepszia, véralvadásgátlók szedése vagy pszichiátriai rendellenesség fennállása, továbbá mefloquin iránti ismert hiperszenzitivitás esetén. A gyermekadag a testsúlytól függ!

Delagil (Chloroquine): két héttel a maláriás területre való érkezést megelőzően kell elkezdeni szedését, majd a kinttartózkodás alatt hetente egy tabletta szükséges, a hazaérkezést követően még 4 hétig folytatva. Kontraindikált epilepsziásoknak, felnőtt adagja 2t/hét.

Doxycyclin: adagja: 100 mg / nap 50 kg testsúly felett (14 éves kor felett), az indulás előtt 2 nappal kezdve, folyamatosan, hazaérkezés után még négy hétig folytatva (mellékhatások: fényérzékenység, candidiasis). A gyermekadag a testsúlytól függ!

Malarone (Atovaquon + Proquanil): adagja felnőtteknek: napi 1 tabletta, a maláriás területre való érkezés előtt 1 nappal elkezdve, majd folyamatosan szedve, illetve további 7 napig a terület elhagyása után. Gyerekeknek külön kiszerelés készült. Külföldről hozattatható be orvosi vényre. 1 doboz 12 tablettát tartalmaz, ára jelenleg kb. 55 Euro. Kevesebb a mellékhatása, mint a Lariamnak, de ritkán itt is előfordulhat hasi panasz, hányinger, fejfájás, rossz közérzet.

Paludrin (Proguanil): Adagja: napi 2 tabletta, utazás napjától kezdve, majd folytatva a maláriás területen való tartózkodás alatt, illetve a terület elhagyása után még 4 hétig. Külföldről hozattatható be orvosi vényre.

Forrás: Országos Epidemiológiai Központ


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?