GYIK

Alacsony a jövedelem, milyen esetben igényelhetek közgyógyellátási igazolványt?

2007 július 1-jétől csak az új igazolvánnyal vehetik igénybe a támogatást. Az új igazolványokat az az V. kerület Önkormányzat ügyfélszolgálati irodán űrlap kitöltésével és a háziorvos – a beteg kezeléséhez szükséges hatóanyagokat tartalmazó – igazolással igényelhetik. Az önkormányzat csupán a jövedelem alapján való jogosultságot vizsgálja, a közgyógyigazolvány kiadásáról a Teve utcai Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) dönt. A hosszadalmas ügyintézést a V. kerületi önkormányzat – lehetőségeihez mérten igyekszik meggyorsítani. A szociális törvény szerint háromféle alapon vehető igénybe az ellátás. Alanyi jogon kapják az intézeti elhelyezésben lévő kiskorúak, a rendszeres vagy központi szociális segélyben részesülők, a rokkantsági járadékosok, az úgynevezett I-II. csoportos rokkantak, illetve az emelt összegű családi pótlékban részesülők. Újdonság, hogy július 1-jétől nekik is be kell nyújtaniuk kérelmet, mert az egyéni gyógyszerkeretet náluk is meg kell állapítani. A másik igénybevételi lehetőség a normatív alap. Itt nem történt változás. Normatív alapon az veheti igénybe a közgyógyellátást, akinek havi gyógyszerköltsége eléri az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (jelenleg 27 ezer 130 forint) tíz százalékát, azaz a 2713 forintot. (Egyedülálló esetén havi jövedelme nem több 40 ezer 695 forintnál, családban élő esetén az egy főre jutó havi jövedelem nem több 27 ezer 130 forintnál.) Tavaly július 1-jével megszűnt a 75 év felettieknek – jövedelemtől függetlenül – alanyi jogon járó közgyógyellátás. Méltányossági alapon az önkormányzat helyi rendelete ad lehetőséget a támogatás megadására. A Belvárosban a havi 67 ezer 825 forintnál nem magasabb jövedelemmel rendelkező egyedül élők igényelhetik ezt. A családban élők esetén a havi jövedelem nem haladhatja meg személyenként az 54 ezer 260 forintot. Azok a 75 év feletti V. kerületiek, akik vagyoni és jövedelmi viszonyuk alapján nem jogosultak közgyógyellátásra – a helyi rendelet szerint – gyógyszer-támogatási segélyben részesülhetnek, ha havi jövedelmük nem haladja meg a 89 ezer 539 forintot, családban élő esetén a 75 ezer 964 forintot. Fontos tudni, hogy a közgyógyigazolványok egy évig érvényesek, a jogosultak igénybe vehetnek az önkormányzaton kersztül – a Hálózat Alapítványtól víz és csatorna díjkompenzációt.

« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?