Egyre többször tagadják meg a vizitdíj befizetését

A vizitdíjat szedő egészségügyi intézmények csaknem felében nem csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma - ez derül ki egyebek között a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos felméréséből 129 járóbetegintézet vizsgálata után. Balogh Zoltán, a kamara elnöke elmondta: számos esetben tapasztalják, hogy a vizitdíj miatt feldühödött betegek az egészségügyi dolgozókon töltik ki dühüket.


A kerekesszékben vagy fekve kórházba szállított betegek 42 százaléka helyett a mentők állnak sorba, hogy befizessék a vizitdíjat - mondta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az InfoRádióban, aki hozzátette: kifogásolják ezt a gyakorlatot.

Balogh Zoltán közölte: az is kiderült, hogy, bár a vizitdíj befizetéséről szóló nyugta kiállítása csupán egy-két percbe telik, az egyéb adminisztratív feladatok - a tajszám vagy a biztosítási jogosultság ellenőrzése - további időt vesz el a rendelési időből.

A vizitdíj bevezetésének hatására az első hetekben valamivel csökkent a betegforgalom, később azonban fokozatosan nőtt az orvos-beteg találkozók száma, a kórházak 40 százaléka pedig jelezte, hogy egyáltalán nem érzékelt visszaesést - fűzte hozzá a kamarai elnök.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felméréséből kiderül, hogy a megszorító intézkedések miatt akkora forráshiány keletkezett az intézményeknél, amelyet a vizitdíj nem tud pótolni, sőt, az új bevételi forma bevezetése plusz kiadást is jelentett a kórházaknak, hiszen automatákat kellett beszerezniük, új munkaerőt felvenniük, nyomtatványokat, adminisztrációs programokat megvásárolniuk.

"Egyre többször tapasztalják a kollégáink azt, hogy valaki megtagadja a vizitdíj kifizetését" - mondta Balogh Zoltán, aki beszámolt arról is, hogy számos esetben tettlegességig fajultak az ilyen viták, előfordult, hogy a beteg leköpte az ott dolgozókat.

budapesti kerületi önkormányzatok szociális és népjóléti osztályain dolgozókat meglepte, hogy milyen kevesen igényelték vissza eddig a vizitdíjat.

Kerületenként átlagban húsz beteg vitte be az összegyűjtött vizitdíj-nyugtáit az önkormányzathoz, hogy visszaigényelje a darabonkénti háromszáz forintot. A kerületeknek ez eddig átlagban 60 ezer forint pluszkiadást jelentett.

A jogszabály szerint az első húsz alkalom után a befizetett vizitdíjakat a beteg az önkormányzatnál visszaigényelheti.

Az első igénylők augusztusban-szeptemberben jelentek meg, a legtöbben orvoshoz sokat járó kisnyugdíjasok.

Az önkormányzatok általában arra kérik a lakosokat, hogy ne egyenként vigyék be a nyugtákat, hanem gyűjtsenek össze legalább ötöt, és egyszerre adják le, ennek ellenére előfordult, hogy egyetlenegyet is kifizettek.

A csúcsot egy XVIII. kerületi lakos tartja huszonhárom visszaigényelt, azaz összesen negyvenhárom vizitdíj-nyugtával.

A legtöbben, harmincnyolcan Angyalföldön jelentkeztek az önkormányzatoknál a huszadik nyugta után, a legkevesebben pedig - mintegy tucatnyian - a II. kerületben.

Az InfoRádió által megkérdezett tíz kerület többségében húsz-huszonöt igénylő jelentkezett. Viszonylag sokat, 85 ezer 500 forintot fizetett ki eddig a VII. kerület, a kerületek túlnyomó többségének viszont eddig 30-40 ezer forintjába kerület a visszafizetési kötelezettség.

Hanganyag: Torda Júlia

Forrás: InfoRadio.hu
2007. október 05. 07:40, péntek - Krasznai Éva


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?