Már Európában az influenza

A tavalyinál erősebb, és a megszokottnál hosszabb járványra számíthatunk.


Angliában és Svédországban már találtak egy-egy influenza-A vírust, így a tavalyinál erősebb, de ahhoz hasonlóan hosszú, a megszokottnál előbb kezdődő és tovább tartó járványra számítanak a szakemberek. Magyarországon eddig 17 minta érkezett az epidemiológiai központ víruslaboratóriumába, de sem ezekből, sem a betegektől levett vérmintákból nem volt kimutatható az influenza kórokozója. RS vírus aktivitás viszont igazolódott, aminek erősödése jelezni szokta a szezon közeledését – hangzott el azon a tájékoztatón, melyen a védőoltás fontosságára hívták fel ismét a figyelmet.

A madárinfluenza világjárvány ügyében kicsit nyugodtabbak vagyunk, mint három éve – számolt be a szeptemberi, spanyolországi nemzetközi tanácskozás következtetéseiről Jankovics István főorvos, az Epidemiológiai Központ főosztályvezetője, hozzátéve, az oltóanyagok védőhatása igazolt, a reagensek már készen vannak, és tisztábban látunk a vírus ellenes gyógyszerek kérdésében is. Mivel a tehetősebb skandináv országokban prevenciós céllal is nagy számban szedték a vírus szaporodását gátló gyógyszereket, az egyik készítményre a náluk izolált törzsek 68 százaléka vált rezisztenssé, ami a közeledő világjárvány miatt riasztó jelenség. Szerencsére ez nem érintette a másik hatóanyagú készítményt, a magyarországi vírustörzsekre pedig még mind a két gyógyszer hatásos. Az is kiderült, hogy a magas patogenitású H5N1-es vírus terjedéséért nem a vándormadarak a felelősek, ők is csak elszenvedői a járványnak, a fertőzés minden esetben a háziszárnyasoktól
indult.

Falus Ferenc országos tisztifőorvos a tavalyi szezonális járvány adatait elemezve kereste a választ: megéri-e az influenza megelőzéssel foglalkozni, ennyit költeni rá? A 2008-as év első hetétől a 7. hétig tartó országos járványban 250 ezer beteg fordult orvoshoz a betegség tüneteivel, mintegy ezren kerültek kórházba, a szövődményes esetek száma 12.500 volt. Bár abban az évben sem fogyott el minden térítésmentes – azaz a veszélyeztetetteknek beadható – vakcina, mégis, a 60 éven felüliek úszták meg legnagyobb arányban a járványt, a gyerekek (0-tól 18 évesig) a betegek 44 százalékát tették ki, ennél is többen (52%) estek ágynak (vagy íróasztalnak) a 19-59 éves korosztályból, ami még nagyobb gazdasági kiesést okozott.

Merthogy a járvány direkt és indirekt költségei igen magasak: a tisztifőorvos számításai szerint 3,5 Mrd forintba került a megelőzés, a gyógyítás és a „kieső bevétel", ennek nagy részét természetesen a térítésmentes vakcina teszi ki, de jelentős a tünetek, illetve szövődmények ellen szedett gyógyszerek költsége, amit a lakosság megosztva fizet az OEP-pel. A tisztifőorvos vélemény szerint, az influenza-fertőzés és járvány természetből kiindulva (egy beteg 3-10 másikat fertőz meg) elmondható, hogy ha nincs prevenció, akkor hatszor ennyi beteg lett volna, így a megelőzésre fordított 1,3 milliárd forint 4-6-szor megtérül.

A tavalyi szezon mérlege szerint az oltóanyagok iránti kereslet kétszer volt kiugró, a 2007-es év 45. hetében nőtt meg a vakcina vásárlás jelentősen, majd 2008-ban az 5. héten, amikor már csaknem tetőzött a járvány. A tisztifőorvos azt javasolja, hogy az idén hamarabb határozzuk el magunkat, mert a várhatóan erősebb járvány réme miatt hamarabb elfogyhat a térítésmentes oltóanyag, s legalább öt hét, amíg a járványügyi hatóság kérésére a hazai gyártó újabb vakcinákat tud előállítani.

http://weborvos.hu/egeszsegmagazin/mar_europaban_influenza/121535/


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?