Több a beteg a válság miatt

Orvoshoz menekülnek a dolgozók a leéépítések elől. Van olyan magyarországi körzet, ahol 10-20 százalékkal megugrott a betegszabadságot kérők száma.

Az elmúlt hetekben emelkedett a betegállományba kerülők száma, ami összefüggésben lehet a válság miatti leépítésekkel - derül ki a Napi Gazdaság körképéből. A válsággal erősen sújtott térségekben működő háziorvosok tapasztalatai szerint ha drasztikusan nem is, de érezhetően többen jelentkeztek náluk - és nem csak az évnek ebben a szakaszában szokásos betegségeket sejtik a tendencia mögött - írja a Napi Gazdaság.

Ha nem olvasok újságot, akkor is mindig pontosan tudom, hogy melyik cégnél van leépítés - mondta a Napi Gazdaságnak az egyik veszprémi háziorvos. A korábbi időszakban is száz páciens közül 8-10-nél valószínűsíteni lehetett, hogy "munkaügyi" okból lenne szüksége betegszabadságra. Az orvos becslése szerint az utóbbi hetekben ez az arány a 15 százalékot is eléri. Véleménye szerint ott van gond, ahol az elbocsátás szervezetlenül zajlik - nemritkán az is a rendelőben derül ki, hogy ellátásra sem jogosult a beteg.

Az egyik esztergomi rendelő tapasztalatai szerint az elmúlt hetekben legalább 15-20 százalékkal nőtt a betegek száma. Ebben jelentős része van az időjárásnak, de gyanítható, hogy nem csupán egészségügyi problémáról van szó. Az orvosnak természetesen az is feltűnik, ha egy-egy munkahelyről rövid időn belül sokan jelentkeznek. A közelmúltban volt olyan eset, amikor a bezárásra ítélt üzemből - első felindulásukban - egy egész brigád érkezett a rendelőbe.

Sok esetben azonban nincs esélye betegszabadságra menekülnie a dolgozónak, mert a cégek (főként a nagyok) az utolsó pillanatig titokban tartják, hogy kiket küldenek el - ezt szinte mindegyik háziorvos kiemelte. A felmondólevél birtokában pedig már nem lehet betegszabadságra menni.*

A szigorú táppénzszabályok miatt hosszú távon nem jelent megoldást az elbocsátottak (közülük is a határozatlan idejű szerződéssel rendelkezők) számára a táppénzes állomány. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál ezért nem is számítanak arra, hogy az év végén megugrik a táppénzre kerülők száma. A táppénzes napok száma egyébként idén csökkent az első háromnegyed éves kimutatások szerint, a táppénzkiadás viszont kismértékben emelkedett (a keresetnövekedés miatt).

Forrás: Délmagyar.hu

* 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

43. § (1) Táppénzre jogosult az, aki a biztosítás fennállása alatt, vagy annak megszűnését követő első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik és a Tbj.-ben meghatározott mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett. megj.


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?