Foglaltak a hajléktalan-melegedők, sok a riasztás.

A szokatlan hideg miatt a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatához is több bejelentés érkezett a hétvégén. Az elmúlt 24 órában a fővárosban működő kríziskocsinak összesen 130 riasztása volt, ebből 41 utcai bejelentés - mondta el a Független Hírügynökségnek Szucsics Andrea, az alapítvány munkatársa.


A diszpécser szerint a kríziskocsi egy órán belül érkezik ki a bajba jutott hajléktalanokhoz, és ha a szociális munkás szükségét látja, orvoshoz is viszik, utána pedig 24 óráig lábadozhat, meleg helyen. Ha súlyosak a kihűléses tünetek, vagyis 34 fok alá esik a testhőmérsékletük, az otthontalanok az Erzsébet Kórházba kerülnek, ahol szakszerű ellátást kapnak - mondta.

Szucsics Andrea tájékoztatása szerint jelenleg országszerte és Budapesten is 94 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. Ez azt jelenti, hogy az este 6 és reggel 8 óra között nyitva tartó, fővárosi melegedők 1067 férőhelyéből jelenleg 1050 foglalt - tette hozzá.

2009-01-04 12:18

--------------------------------------------------------------------------------

Jóval több a fedél nélküli, mint a szálláshely

A fagy nem kegyelmez - Megteltek a hajléktalanszállók Budapesten
Százszázalékos kihasználtsággal működnek jelenleg a fővárosi hajléktalanszállók - tájékoztatta Lengyel Eszter, a Menhely Alapítvány diszpécsere az MTI-t vasárnap este.


A karácsonyi ünnepek alatt is teltházasak voltak az éjjeli menedékhelyek Budapesten - mondta el a diszpécser, hozzátéve, hogy tél idején ez általában így szokott lenni.

A hideg időre tekintettel azonban a férőhelyek számán felül is befogadják a hajléktalanokat, fekvőhelyek híján padokon, székeken, de legalább melegben tölthetik az éjszakát a rászorulók.

A fővárosban jelenleg mintegy 1.200 férőhely van a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli szálláshelyeken, a speciális éjjeli menedékhelyeken további mintegy 500 hajléktalant tudnak elszállásolni.

A nappali melegedőkön megfordulók létszámát nem regisztrálják, de az alapítvány diszpécsere szerint ezek a helyek is teljes kihasználtsággal működnek.

Lengyel Eszter elmondta, hogy az átmeneti szállásokkal és egyéb befogadóhelyekkel együtt összesen mintegy 4 ezer szálláshely van Budapesten a fedél nélküliek számára. Ennél azonban jóval több hajléktalan él a fővárosban, számukat tízezerre becsülik.

2008.12.29 08:00, MTI


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?