Elfogynak a praktizáló háziorvosok?

A szakma elöregedőben, rövidesen komoly ellátási gondok lehetnek Baranyában is
Egyre több településen tehetik fel manapság a kérdést: ki lesz a háziorvosunk? Ki jön maga után doktor úr, ha nyugdíjba megy?

Szakorvosokat csábítana a betöltetlen háziorvosi praxisokba az Egészségügyi Minisztérium, könnyített vizsgamóddal, engedményekkel. A rendelettervezetet hallva sokan felkapták a fejüket, miképpen dr. Bíró Ferenc is, aki nemcsak pécsváradi polgármester és háziorvos, hanem a pécsi egyetem Családorvostani Intézetének tanársegédje. Így szinte naponta szembesül a kérdéssel: hogyan tovább? Ugyanis tény, hogy elöregedőben a szakma, és sehol a láthatáron az utánpótlás.
A szakember szerint a minisztériumi elképzelés bizonyos értelemben sértő a háziorvosokra nézve, de belátja, minimum egy gyorstalpalóra szükség van ahhoz, hogy valaki átnyergeljen a családorvoslásra, megismerje legalább az adminisztrációs teendőket, letegye a vizsgát, s majd később igyekezzék bepótolni az egyéb hiányosságokat is. Bíró szerint elsősorban a belgyógyászok számára nyílna esély a könynyebb „szakmaváltásra”, de egyéb szakorvosok, tüdőgyógyászok, gyermekorvosok, kardiológusok stb. is próbálkozhatnának az átállással, már ha akadna ilyen. Ugyanis sokkal nagyobbak a bajok, mint azt gondolnánk.

Közel egymillióból kell fenntartani a rendelőt (víz, villany, fűtés, világítás), fizetni a szakalkalmazott, takarítónő bérét, a telefonköltséget és az adót





A családorvoslás nincs megfizetve, nem vonzó foglalatosság, ezért öregszik el a szakma, ezért várható, hogy néhány év múlva szinte egyik napról a másikra megroppan az ellátás. Bíró Ferenc szerint bár néhány fiatal évről évre jelentkezik rezidensként családorvosnak, de a praxis környékére sem jut el. Visszaretten, más szakot választ. Ugyanis ha valaki praxist venne mondjuk hitelből, több tízmillióért, a mai elérhető bevételeiből élete végéig sem tudná azt visszafizetni.

A családorvoslás nincs megfizetve, nem vonzó foglalatosság, ezért öregszik el a szakma, ezért várható, hogy néhány év múlva szinte egyik napról a másikra megroppan az ellátás. Bíró Ferenc szerint bár néhány fiatal évről évre jelentkezik rezidensként családorvosnak, de a praxis környékére sem jut el. Visszaretten, más szakot választ. Ugyanis ha valaki praxist venne mondjuk hitelből, több tízmillióért, a mai elérhető bevételeiből élete végéig sem tudná azt visszafizetni.

A finanszírozás alacsony, ráadásul a „hálapénzek is annyira megcsappantak”, hogy egyáltalán nem kifizetődő háziorvosnak menni. A hálapénzre jellemző: a betegek nagy része olykor már a receptet sem tudja kiváltani, nemhogy külön honoráriumot adni orvosának.

A háziorvoslás szempontjából aggódó állásponton van dr. Bányai Elek megyei háziorvosi szakfőorvos is. Mivel a minisztériumi rendelettervezetet nem ismeri, nem tud hozzászólni, de szerinte ideje szembenézni azzal, hogy a megye háziorvosainak korátlaga ötven év felett van, egyharmaduk pedig túl a nyugdíjkorhatáron, vagy éppen afelé közelít. Ez pedig néhány év múlva még beláthatatlan gondokat okozhat. Dr. Princz János, a Praktizáló Orvosok Szövetségének Baranya megyei elnöke a gondok gyökerét abban látja, hogy a háziorvosi körzetek a működőképességük határán vannak.

Nem csábító perspektíva ez egy fiatal számára, akinek minimum 24 hónapos rezidensi időt el kell valahol töltenie ahhoz, hogy önálló működési licenchez jusson, s aztán még két és fél esztendőt tanulnia és dolgoznia a szakvizsgáig. És aztán? A praxist meg kéne vásárolnia, de miből?

Néhol ötven százalék felett a 60-nál idősebbek aránya

Magyarországon a háziorvosi körzetek száma 6388, egy részük (1533) kimondottan csak gyermekorvosi, a többi felnőtteket, illetve gyermekeket is ellátó. Baranyában 450 háziorvosi körzet van – Pécsett 85 felnőtt- és 35 gyermekkörzet. Országosan kétszázötven körüli, Baranyában jelenleg öt a betöltetlen családorvosi állás. Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója szerint a 60 év feletti háziorvosok száma már több mint hatszorosa a 35 év alattiaknak. A megoszlás igen egyenetlen, egyes kistérségekben már ötven százalék feletti a 60 évnél idősebb háziorvosok aránya, akik várhatóan közel azonos időben mennek majd nyugdíjba (hagyják abba a munkát), ami lavinaszerű problémákat fog okozni. Bíró Ferenc pécsváradi háziorvos szerint ezért fontos a helyzet mielőbbi orvoslása, ám a kívülről jövő gyors feltöltéstől óvakodna. A szakma rangját kéne megemelni, hogy adjon egzisztenciát is annak, aki ezt a hivatást választja.

Legfeljebb a mellékállás hozhat némi többletet

A legfrissebb kimutatás szerint a baranyai háziorvosok havi átlagos bevétele 800 és 900 ezer forint között változik. Dr. Princz János szerint többségük vállalkozóként gyógyít, és a szellemi foglalkozásuk minimálbére, havi 150 ezer forint után fizet nyugdíjjárulékot. Az említett közel egymillióból kell fenntartaniuk a rendelőt (víz, villany, fűtés, világítás), fizetni a szakalkalmazott, takarítónő bérét, telefonköltséget és adót. Ami megmarad, az az övé. A bevételek nagysága körzetenként változik. Az OEP ad havi 150-250 ezer forintnyi úgynevezett bázispénzt (fizetés?), s ehhez jön a kártyapénz, valamint az ügyeleti bevétel. A praxisok változó nagyságúak, akad, akinek 750-800 betege van (főleg a megyeszékhelyen), de olyan is, akinek a kártyaszáma meghaladja a kétezret. Pluszpénzt a betegtől nem követelhet, s legfeljebb a hálapénz hozhat többletet, és az egyéb munkavégzés, mellékállás.

Kozma Ferenc 2009. február 17. 11:01
http://www.bama.hu/baranya/kozelet/elfogynak-a-praktizalo-haziorvosok-212575


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?