Mikor szabható ki egészségügyi bírság?

Az ÁNTSZ munkatársait szakmailag már felkészítették az egészségügyi bírságról szóló új jogszabály alkalmazására.


A hónap elején hatályba lépett jogszabály alapján az ÁNTSZ, mint egészségügyi államigazgatási szerv, lakossági bejelentés alapján eljárást indíthat annak megállapítására, hogy a bejelentésben kifogásolt egészségügyi szolgáltatónál valóban megsértették-e a közegészségügyi-járványügyi jogszabályokban foglaltakat, illetve megállapítható-e az egészségügyi szolgáltató súlyos szakmai szabályszegése. Ha igen, akkor 30 ezer forinttól 5 millió forintig terjedő összegben, úgynevezett egészségügyi bírság szabható ki.

A bírság kiszabásakor az eset összes körülményét figyelembe kell vennie az ÁNTSZ szakembereinek. A 2009. évi CLIV. törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról, az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény módosítása, valamint a 79/2010. (III. 25.) Korm. rendelet Az egészségügyi államigazgatási szerv eljárásában kiszabott egészségügyi bírság megfizetésének részletes szabályairól alkalmazására megtörtént a felkészülés: március 17 31. között valamennyi régióban az Országos Tisztifőorvosi Hivatal jogi főosztálya szakmai felkészítést végzett.

Az ÁNTSZ a bírságból származó bevételeket az egészségügyi miniszter jóváhagyásával a hatósági ellenőrzések és vizsgálati módszerek folyamatos fejlesztésére, szakemberek képzésére, valamint a szakfelügyeleti és közegészségügyi-járványügyi tevékenység fenntartására fordíthatja - tájékoztatott az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs főosztálya.

2010-04-03 08:52 Forrás: Weborvos


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?