Kormányszóvivő: nem a béremelésre

Önként vállalnák a különadót a gyógyszergyártók
Válságadót javasolnak önmaguknak a magyarországi gyógyszergyártók. A támogatott készítmények utáni bevételük 5 százalékát ajánlanák fel, ha az összeget az orvosok és szakápolók bérére költik.

A gyógyszergyártók extra adója évente 25 milliárd forint plusz bevételt jelentene a költségvetés számára. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke azt mondta: ragaszkodnak azonban ahhoz, hogy a pénzt az orvosok és ápolók bérére költsék. Bogsch Erik szerint a javasolt intézkedést már júliustól be lehetne vezetni. Úgy fogalmazott, a különadót az egészségügy érdekében, a szolidaritás elve alapján javasolják úgy, hogy abból jusson az egészségügyre, azon belül elsősorban az orvosok és a szakápolók fizetésére, akiknek bérezése a legnagyobb probléma. A szövetség elnöke szerint a kezdeményezés segítene az orvosok külföldre vándorlásának megállításában is.

Bogsch Erik elmondta: a pénz a tervezett megszorításokat csökkentené. Egyébként szerinte kizárt, hogy 120 milliárd forintot meg lehetne spórolni a gyógyszerkasszában, mint ahogy azt a kormány szeretné, anélkül, hogy az ellátás jelentősen romolna.

A magyar gyógyszergyártók egyetértenek az extra adó bevezetésével, az elnök azt reméli, hogy az összes cég csatlakozik a kezdeményezéshez. A kormány egyébként múlt csütörtökön kezdett tárgyalásokat a gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal az új támogatási rendszerről.

Kormányszóvivő: csak adósságtörlesztésre

A kormány köszönettel veszi a gyógyszergyártók felajánlását, de az általuk javasolt extra adóból befolyt összeget egyelőre nem tudnák a bérekre fordítani, ugyanis abból az államadósságot kell csökkenteni - mondta a Krónikának Nagy Anna kormányszóvivő.

„Ha a megtakarításokat azonnal el is költjük, akkor pontosan az nem valósul meg, ami a Széll Kálmán tervnek a legfontosabb célkitűzése, még pedig az, hogy csökkenhessen az államadósság.”

Ha az államadósságot le tudják szorítani 80 százalék alá, a béremeléseket is elbírja majd a gazdaság, jegyezte meg a kormányszóvivő.

Forrás: MR1 - Krónika
2011. április 12. 06:50, kedd

WebDoki
http://www.webdoki.hu/cikk.php?cid=65128


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?