Az orvosok egyre elégedetlenebbek

A szakma képviselői szerint az orvosok egyre elégedetlenebbek, az egészségügyben a feszültség kezelhetetlenné vált. Ha nem sikerül megfordítani az orvosok elvándorlásának tendenciáját, már jövőre sem lesz elég orvos,


 2013 végére pedig akkora lehet a hiány, hogy működésképtelenné válik az egészségügy - figyelmeztettek a résztvevők a Változás előtt az egészségügy című csütörtöki, budapesti konferencián.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaság című lap által szervezett eseményen üdvözölte, hogy a kormány az egészségügyet prioritásként kívánja kezelni. Az új kormányzat pozitív lépései közül kiemelte az egészségbiztosítási felügyelet felszámolását és a rezidensek röghöz kötésének megszüntetését.

"Kellemetlen meglepetésként" érte viszont, hogy rövid távon nincs többletforrás, illetve a Széll Kálmán Terv. A gyógyszerkassza csökkentése kapcsán azt mondta: ennek hatása nem fog megállni a gyártóknál, ez az egész egészségügyi ellátórendszerre hatással lesz. Mint hozzátette, a "humánerőforrás-bombát" sem sikerült hatástalanítani: nem született meg az életpályamodell, nem indult el a bérfelzárkóztatás, mindeközben az országból kifelé áramló migráció egyre nagyobb, befelé viszont már szinte nincs is.

Rácz Jenő kitért arra, hogy továbbra is az egészségügyi dolgozók hiánya jelenti az ágazat egyik legnagyobb problémáját, melyre sem rövid, sem hosszú távon nem látják a megoldást. Kiemelte: nem tudják felvenni a versenyt azzal, hogy az orvosoknak külföldön ötszörös bérért jobb munkakörülményeket ígérnek. "A feszültség gyakorlatilag kezelhetetlenné vált" - tette hozzá.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke előadásában arról beszélt: sokan sokszor elmondták már, hogy az egészségügyi dolgozók problémáinak megoldása nem csak pénz kérdése, de a jelenlegi összegekért nemcsak öt év múlva, hanem a jövő évben sem lesz orvos, aki gyógyítson.

Hangsúlyozta: nincsenek válaszok, nincs financiális előrelépés, nincs jövőkép, de még ígéretek sincsenek. Az olyan ügyek viszont egyre szaporodnak, hogy "kit cseréltek el vagy kit operáltak félre" - tette hozzá Éger István, aki szerint ezt is a szakmai oldal fáradtsága okozza.

Közlése szerint az orvosok kitörést keresnek. Így egyre gyakoribbak az olyan akciók, mint a rezidensek zöldkeresztes mozgalma, s a közelmúltban ismét megindultak az e-mailek, kibontakozóban van egy új mozgalom.

Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke arról beszélt, hogy az orvosok körében eddig soha nem látott mértékű az elkeseredettség, de emellett az elszántság is. Mint mondta, folyamatosan egyeztetnek, igyekeznek felmérni a kitörési pontokat. Néhány héttel ezelőtt pedig levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kérve, hogy a kormányfő személyesen avatkozzon be és biztosítson többletforrást az ágazat számára.

Ennek hiányában azt ígérik, hogy néhány hét múlva markánsabban lépnek fel. Papp Magor úgy fogalmazott: a kollégák nagy része elkötelezett amellett, hogy megvívják saját harcukat. Ez a bérük rendezése és a betegellátás fenntarthatósága mellett az orvosok önbecsülésének helyreállításáról is szól, önbecsülésükből mindannyiszor veszítenek, ahányszor a fizetési papírjukat megkapják.

Mint mondta, sokan nem hiszik el, mennyit keres egy fiatal orvos. Ezért a konferencián kivetített egy - a szövetség honlapján is megtalálható - bérpapírt, amely szerint az adott rezidens havi bérének átutalt összege nem éri a nyolcvanezer forintot.

A rezidensszövetség elnöke kiemelte: az államtitkárság saját hatáskörén belül megteszi a lehetséges lépéseket - ilyen a szakképzési rendszer átalakítása -, de ez önmagában nem elegendő. Tisztában vannak azzal, hogy az államháztartás fenntartása fontos, de az is nemzetstratégiai kérdés, hogy az egészségügy talpon tud-e maradni - tette hozzá.

Kifejtette: az orvostársadalom 2007-ben kezdett el drasztikusan "megindulni", ha nem sikerül megfordítani ezt a folyamatot, akkor 2013 végéig négyezer orvos hagyhatja el az országot, ezáltal pedig működésképtelenné válhat az egészségügy.

Papp Magor szerint ezt gyorsítja a jövőkép-nélküliség, valamint az, hogy a fejvadászcégek is folyamatosan "zaklatják" őket. Utalva arra, hogy a héten megnyílt az osztrák és a német munkaerőpiac, elmondta: Németországból már kértek tőle interjút annak kapcsán, miért megy ilyen kevés magyar orvos Németországba, és jelezték, hogy mivel náluk is nagy a hiány, felgyorsítanák ezt a folyamatot.

Hangsúlyozta: a cél, hogy közösen létrehozzák azt a keretrendszert, amelyben működőképes tud maradni a magyar egészségügy. A migrációs kutatások azt mutatják, hogy a nyugati bérek negyede, ötöde segítene Magyarországon tartani az orvosokat.

2011. május 06. 06:20, péntek
MTI


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?