Citymed orvosi portál

Miközben a hírek a felsõoktatás 2013-as több mint húsz milliárdos költségvetési zárolásról szólnak, a háttérben megkezdõdött a hazai orvostudományi egyetemek újrapozícionálása, amelynek tétje: államosítás vagy nagyobb gazdasági önállóság, s mindezek keretében a klinikák jövõje. Minderrõl a Semmelweis Egyetem rektorát, Szél Ágoston professzort kérdeztük

– Az egyetem szempontjából talán a közelmúlt egyik legfontosabb eseménye a költségvetési zárolás, amely a Semmelweis Egyetem esetében 444 millió forint elköltésének tiltását jelenti. Miként tudják pótolni a kiesõ közel fél milliárdot?

– Kétségtelen tény, hogy az egyetem nagyságrendileg 65 milliárdos éves költségvetésének csupán töredéke a fenti összeg, a gond abból adódik, hogy az intézkedést novemberben hozták. Ez egy váratlan helyzet. Kicsit olyan, mint amikor valakinek az egész havi fizetését – amit napról napra beoszt – megkurtítják, majd egyszer csak közlik, hogy az utolsó hétre már jóval kevesebb pénze jut. Sokféle ötlet felmerült, így például még az is, hogy átmeneti idõre felfüggesztjük a vizsgákat, majd egy héttel meghosszabbítjuk a vizsgaidõszakot, de ez az elképzelés alig egy napig élt, olyan bonyolultnak tûnt a kivitelezése. Végül a többi kutatóegyetemhez hasonlóan mi is az energia racionalizálást vállaltuk, vagyis az ünnepekre egyes részlegeket – ahol nem folyik gyógyító munka vagy oktatás – bezárunk, illetve néhány rendezvényt elhalasztunk. A hallgatók esetleg más helyszínen ugyan – például a klinikákon –, de az általuk már jó elõre kiválasztott napon tehetik le a vizsgáikat. Arról, hogy melyik épületet, emeletet vagy folyosót tudjuk ideiglenesen kiiktatni a napi használtból, nem egyetemi szinten határozunk, az oktatásért felelõs dékánokra bíztuk a döntést. A klinikák mûködésében egyébként a „szénszünet” nem okoz fennakadást, az elméleti intézetek esetében pedig még a helyzetfelmérésnél tartunk.

– Összességében mennyibõl gazdálkodik az intézmény, s milyenek a bevételi arányok?

– Mint már említettem, az idei költségvetésünk nagyjából 65 milliárd forint, aminek kétharmadát az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól érkezõ finanszírozási összeg teszi ki. Igen jelentõs, az éves költségvetés valamivel több mint 10 százaléka származik a külföldi hallgatók tandíjából. Amennyiben ez az utóbbi bevételünk valamilyen oknál fogva eltûnne, azt igencsak megsínylené a magyar nyelvû oktatás, hiszen ez a pénz teszi lehetõvé a képzés általános, elismerten magas színvonalának fenntartását, s megkönnyíti az egyes intézetek mûködtetését. Nem csak a mostani zárolás okoz egyébként feszültséget egyetemi körökben, hanem az a köztudott tény, hogy jövõre 27 milliárd erejéig várható egy hasonló akció. Legalábbis eddig ez a szám szerepelt a felsõoktatás 2013-as költségvetési tervében. S bár azt még nem tudjuk, hogy ezt milyen algoritmus szerint osztják szét az érintett intézmények között, a Semmelweis Egyetem esetében akár egy milliárd zárulásával kalkulálunk. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a hallgatói keretszámok csökkentése várható azokon a területeken is – orvos, fogorvos, gyógyszerészképzés -, ahol tavaly emelték a kvótát, akkor nem járok messze az igazságtól, ha úgy vélem: igen nehezen számítható ki, hogy jövõre mi lesz.

– A bizonytalanságot nyilván az a néhány soros javaslat is fokozza, amely a legutóbbi salátatörvény tervezetben jelent meg, s amely még a szakemberek körében is komoly értelmezési vitákat váltott ki. Nem derül ki ugyanis, hogy a törvényalkotó a fenntartók megnevezésével a klinikákat akarja közelebb húzni az egészségügyi ellátórendszer egészéhez, illetve az egyetem autonómiáját igyekszik csökkenteni. Önök mit olvastak ki az elõterjesztés mondataiból?

– Az orvosképzés a klinikai és az elméleti oktatás rendkívül szigorú, évszázadok alatt kialakult egységére épül. Mi például néhány éve hajtottunk végre egy jelentõs curriculum reformot, amikor új tantárgyakat vezettünk be, változtattunk egyes tantárgyak helyén és óraszámán annak érdekében, hogy az elméleti képzés stabilan megalapozza a gyakorlati oktatást. Katasztrófa lenne, ha nõne a klinikák távolsága az egyetemtõl – ez a legrosszabb szcenárió, amirõl egyébként szintén lehet hallani -, vagyis ha a klinikák az egyetemen kívül mûködnének. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyeket természetesen józan ésszel beláthatunk, s legalábbis logikai szinten el lehet fogadni, annak ellenére, hogy valamilyen mértékben csökkentik az egyetem autonómiáját.

– Nem nagyon jutottunk közelebb az értelmezéshez, az elmondottakból leginkább arra lehet következtetni, hogy a háttérben feltehetõen komoly viták és egyeztetések zajlanak az egyetemekrõl illetve az egyetemi klinikák jövõjérõl.

– A szándék egyértelmû: a betegellátás országos szinten legyen egységes, áttekinthetõ és logikus. Az említett tervezet egyrészt kimondja, hogy a felsõoktatási intézmények saját betegellátó intézeteinek fenntartója maga az egyetem, az egész egyetem fenntartója pedig az Emberi Erõforrások Minisztériuma. Ez azért is jó, mert mindig volt egyfajta bizonytalanság abban, hogy miért felelõs az oktatási, s miért az egészségügyi tárca. A tervezet tehát egyértelmûvé teszi, hogy ki a fenntartó.

– Miért, eddig hogy volt?

– Jelenleg az egészségügyért valamint az oktatásért felelõs államtitkárság, a GYEMSZI, a gazdasági valamint a fejlesztési minisztériumok osztoznak valamilyen szinten ezen a feladaton.

– Arról van szó, hogy igyekeznek rendet vágni ebben a káoszban?

– Nem tudjuk, mert egyelõre még nem látjuk, hogy a nemzetgazdasági illetve a fejlesztési minisztérium milyen szinten vesz majd részt az egyetemek irányításában. Ma annyit tudunk, hogy a gazdasági fõigazgató munkáltatói jogkörét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az egyetem közösen gyakorolja. A törvényalkotónak ismereteink szerint az a szándéka, hogy ezt a jogosítványt visszatelepítse az EMMI-hez, de már az is felmerült, hogy a fejlesztési minisztériumtól a nemzetgazdasági tárca venné át. Annyi biztos, hogy ezt a kérdést év végéig kívánják rendezni. Ugyanakkor legalább ennyire fontos téma – s ez szintén érinti az egyetem helyzetét -, hogy mi lesz a gazdasági tanács jövõje. Ezek a testületek néhány éve azzal a feladattal jöttek létre, hogy az egyetemek fontosabb stratégiai, pénzügyeket is érintõ elképzeléseit, terveit elõzetesen – ha nem is vétójoggal élve – minõsítsék, értékeljék. Úgy hírlik, a jövõben nem lesz kötelezõ e grémiumok fenntartása, de fakultatív jelleggel, mint a rektor tanácsadó testületét mûködtethetik az egyetemek. Az érintettek véleménye egyébként megoszlik a gazdasági tanácsokról, van ahol úgy vélik, tevékenységük beavatkozás az egyetem ügyeibe, mások viszont arra hivatkoznak, hogy segítségükkel milliókat sikerült megtakarítaniuk

– S Ön hogy gondolja?

– Szerintem kimondottan hasznos, hogy mielõtt egy-egy téma a szenátus belsõ vitafórumára kerül, külsõ szakértõ is értékelje, véleményt mondjon róla.

– Az egészségügyben jelenleg óriási átalakulás zajlik, s úgy tûnik, hogy bár egyelõre csak a háttérben, de megkezdõdött az alma materek újrapozícionálása. Milyen irányba mutatnak a ma még gyakran egymásnak is ellentmondó elképzelések?

– Két irányzat mûködését érzékeljük. Az egyik nagyobb gazdasági önállóságot adna az egyetemeknek mondván, ha jól sáfárkodnak anyagi és szellemi tõkéjükkel, diákjaiknak piacképes tudást adnak, akkor megerõsödnek, azok pedig akik nem, ott a lábukkal szavaznak a hallgatók. Lényegében tehát a hallgatói piac dönt. A másik elgondolás szerint viszont az egyetem épp úgy, mint egy állami nagyvállalat, az állami szervezet része, feladata az állami megrendelések teljesítése, az állam mondja meg, hogy mennyibõl gazdálkodik és mit csinál, bevételeinek sorsáról pedig a fenntartó dönt. A megoldás valahol a két irányzat egyensúlyában keresendõ, azt a pontot kell megtalálni, ahol az egyetem képes értelmesen gazdálkodni, s a legtöbbet kihozni magából, s ugyanakkor azt, ahol már az állami megrendelõnek kell átvennie a szerepet. Sok szó esik az önfenntartó egyetemrõl, de ez egyértelmûen önálló gazdálkodási lehetõséget kell, hogy jelentsen. A fejlesztési minisztériumnak az egyetem gazdasági fõigazgató kinevezésében való jogosultsága nem a szabad gazdálkodás irányába mutat, inkább az állami megrendelõ szándékát tükrözi. Azzal viszont, hogy felmerült ennek újragondolása, mintha mégis az önfenntartó egyetemek irányába mennénk.

– S mit akarnak az orvostudományi egyetemek, köztük az SE?

– Azt, hogy ne csorbuljon a klinikák önállósága, maradjanak egyben az elméleti intézetekkel, s nagyon szeretnénk, ha az általunk megszerzett bevételekkel szabadon gazdálkodhatnánk.

Horváth Judit
2012. december 05. 05:45
MedicalOnline