Miért mennek külföldre a magyar orvosok

Ahogy elnézem az orvosi demográfia és az elvándorlás adatait, körülbelül 11 év múlva megy el az utolsó orvos Magyarországról, akár külföldre, akár nyugdíjba, de az is lehet, hogy lesz, aki egyszerűen megelégeli majd azokat a körülményeket, amelyek között a huszonegyedik században orvosként Magyarországon dolgoznia kell.

Annak idején minden felvételizőtől megkérdezték, hogy miért akar orvos lenni? Ugyanez a kérdés a közgazdász karon egyszer sem hangzott el, mindenki tudta, hogy oda pénzt keresni mennek az emberek. De érdekes módon nagyon sokakat izgat az, hogy egy fiatal miért jelentkezik az orvosi egyetemre. Valaki azt mondta, hogy az orvos hatalma a legnagyobb a világon, mert elég annyit mondania egy nőnek, hogy vetkőzzön le, és az megteszi. Hát lehet, hogy ez imponáló, de nem hiszem, hogy ilyen szintű gondolatok motiválhatták azokat, akikkel együtt csináltuk végig a gyakorlatokat, vizsgákat.

Állítólag több mint ötvenezer szót kell megtanulni az orvosi egyetemen. Jómagam sohasem számoltam meg, de biztos sok volt. Mindegyik szó biokémiai, élettani, anatómiai, kórtani szakkifejezés. Nem tanítják azonban azt az emberi szót, azt a verbális és nem verbális kommunikációt, ami talán a legfontosabb, amikor krízishelyzetben rossz híreket kell közölni, amikor egy kínos szituációt kell feloldani, amikor súlyos konfliktusokkal terhelt családokat kell együttműködésre bírni.

Nemrégen egy jó cikk jelent meg a life-style.hu oldalon, „Amit az orvosok elhallgatnak előlünk, pedig jogunk lenne tudni” címmel. Az írás megerősíti személyes tapasztalataimat, főleg azon a téren, hogy irgalmatlanul rossz a kommunikáció orvosok és páciensek között. Főleg kórházi tapasztalataim vannak, mindig is kórházban dolgoztam, zömében idős páciensekkel és családjukkal. Sokszor hiányzott, hogy nem kaptam rendes pszichológiai és kommunikációs képzést. Mivel a szakterületem a geriátria, azon belül pedig az Alzheimer-kór, időnként nagyon kiélezett helyzetben találtam magam. Sokszor végtelenül nagynak tűnt az információs aszimmetria, sok információt kellett (volna) átadni igen rövid idő alatt, ami lehetetlen volt.

De ez az idő elmúlt! Beköszöntött az internet kora, és a pácienseink, valamint hozzátartozóik egyre több ismerethez jutnak, elmúlt a tudás hegemóniája. Minden, amit egy orvos mond, ellenőrizhető. A humbug kiderül, a bizalom oda. Pedig még a mai világban is a bizalom a gyógyítás alaphelyzete. Az autómat sem bíznám rá olyanra, akiben nem bízom, hát még saját magamat! És ott van a szorongás, a félelem, amit sokan az orvos jelenlétében éreznek. Ez volt a legfontosabb különbség, ami feltűnt Magyarország és Franciaország között. Ideális esetben az orvos jelenléte biztonságérzetet kelt és nem szorongást, főleg egy kórházi osztályon. A félelem ugyanis ragadós, valamint rossz döntésekhez vezet minden szinten, míg a nyugodt környezet, a biztos háttér a jó együttműködés alapja.

Na de hol lehet ezt megvalósítani? Hogyan lehet nyugodtan, körültekintően és empatikusan beszélgetni, új információkkal szembesülni, ha romlott a rendszer és bizonytalan a jelen s jövő.

Ahogy elnézem az orvosi demográfia és az elvándorlás adatait, körülbelül 11 év múlva megy el az utolsó orvos Magyarországról, akár külföldre, akár nyugdíjba, de az is lehet, hogy egyszerűen agyonveri őt egy agresszív páciens, akit nem írt ki táppénzre.

És nekem még a könnyebb helyzet jutott, nyelvtudás és bátorság birtokában már külföldről nézem otthoni kollégáim küzdelmét. Mert küzdelem ez a mindennapokban sokuknak, gyakran megalázó, többször kétségbeejtő, de minden nap frusztráló. Rossznak tűnik a rendszer, ebben teljes az egyetértés. De talán ez az egyetlen mondat, ami általános megelégedésre tarthat számot. Mindenkinek más és más elképzelése van arról, mit kellene tenni.

Szeretném, ha elgondolkodnánk néhány egyszerű kérdésen azzal kapcsolatban, hogy mit is várunk attól a nagyon összetett rendszertől, amit úgy hívunk, hogy egészségügy.

Gabányi József (Forrás: HVG)
2013. január 04. 22:00, péntek


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?