Citymed orvosi portál

Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történõ finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III.3.) Korm. rendelet értelmében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár két típusú háziorvosi szolgálatot különböztet meg: a területi ellátási kötelezettségû és területi ellátási kötelezettség nélküli praxisokat. Az elõbbi típus szorosan kötõdik a települési önkormányzatokhoz, míg az utóbbiak gyakorlatilag „magántevékenységet” végeznek és ha betegeik száma elér egy alsó határt, az OEP finanszírozási szerzõdést köt velük.

A települési önkormányzat törvényi kötelezettsége, hogy gondoskodjék a településen lakók háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi (a továbbiakban: háziorvosi) ellátásáról. Ennek keretében kijelöli az ellátás körzeteit (földrajzi határait) és egyben gondoskodik a körzet lakosait ellátó háziorvosi szolgálat mûködtetésérõl illetve mûködõképességének fenntartásáról. Meghatározza, hogy az adott területen a lakosok ellátását felnõtt, vegyes vagy gyermekpraxisok útján kívánja-e megoldani. Ezek a praxisok az ún. területi ellátási kötelezettségû háziorvosi szolgálatok.

A területi ellátási kötelezettségû háziorvosi szolgálatok esetében kiemelkedõ fontosságú a lakosok egészségügyi ellátásának folyamatos biztosítása. A szolgálat mûködtetésének körülményeit szintén az önkormányzat jogosult meghatározni, azaz eldöntheti, hogy saját maga vagy intézménye útján mûködteti a körzetet, vagy egy vállalkozással köt ellátási szerzõdést az adott feladatra.

A „jogutódlással” kapcsolatos konfliktusok – így a betegnyilvántartások visszatartásának problémája is - jellemzõen a területi ellátási kötelezettségû szolgálatoknál merül fel abban az esetben, ha a praxist ellátó háziorvos elhagyja a szolgálatot és helyette egy másik orvos érkezik, vagy betöltetlenné válik a szolgálat és így az önkormányzat kénytelen azt saját maga mûködtetni. Ezekben az esetekben a gyógyítás folyamatosságának biztosításához szükséges, hogy a „régi” orvos átadja a betegdokumentációkat „új” kollégájának.

Amikor egy biztosított bejelentkezik egy adott háziorvoshoz, akkor az orvos kiállítja a „Beteg törzskartonja” c. nyomtatványt. Az érintett személy belegyezése nélkül a törzskartont más háziorvosnak hozzájárulása nélkül átadni nem lehet, de hozzájárulását vélelmezik abban az esetben, ha a választott orvos feladatait annak rendelõjében ideiglenes vagy véglegesen más háziorvos látja el. A szabad orvosválasztás elvének megfelelõen természetesen a beteg bármikor „kikérheti” törzskartonját és átviheti választott orvosához, de a gyakorlat szerint egy orvosváltás esetén a betegek többsége a gyógyító „helyhez” ragaszkodik.

Az önálló orvosi tevékenységrõl szóló 2000. évi II. törvény határozza meg a „praxisjog” fogalmát, mely személyhez fûzõdõ vagyoni értékû jogként feljogosítja tulajdonosát, hogy háziorvosi tevékenységet végezzen. A mûködtetési joggal kapcsolatos adásvételi szerzõdésekben szoktak kitérni arra, hogy az eladó és a vevõ hogyan rendezik a betegnyilvántartás átadásának részletes kérdéseit, pl. a gépi nyilvántartás szoftverfejlesztéseinek kompenzálását stb.

A tényleges gyógyító tevékenységet befejezõen a régi háziorvosok felé az OEP (fõigazgatói állásfoglalás alapján) nem ír elõ olyan elszámolási kötelezettséget, amelyre hivatkozva a betegnyilvántartás kiadását megtagadhatnák.

Az egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV. törvény 24. § (2) alapján az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplõ adattal a beteg rendelkezik.

A törvény definíciója szerint egészségügyi szolgáltatás: az egészségügyi hatóság által kiadott mûködési engedély birtokában végezhetõ egészségügyi tevékenységek összessége, egészségügyi szolgáltató: a tulajdoni formától és fenntartótól függetlenül minden, egészségügyi szolgáltatás nyújtására és az egészségügyi hatóság által kiadott mûködési engedély alapján jogosult egyéni egészségügyi vállalkozó, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet.

Összefoglalva tehát: a háziorvosi ellátás mindenkori szolgáltatója jogosult a betegek egészségügyi dokumentációjának kezelésére, a „jogelõd” háziorvos nem teremthet olyan helyzetet, hogy a betegnyilvántartások visszatartásával a praxis „kiüresedjék” és a háziorvosi ellátás ellehetetlenüljön.

A nyilvántartások vezetésének részletkérdéseiben (papíralapú vagy gépi feldolgozás stb.), az érintett feleknek kell megegyezniük.

Az adatok átadásának kikényszerítésére, a visszatartásból fakadó esetleges kárigények elbírálására megegyezés hiányában a bíróság illetékes.

Budapest, 2005. január 17.

Üdvözlettel:

Dr. Péterfalvi Attila