Öreg a nénikéd.hu

Gombamód szaporodnak a közép- és szépkorúakat megszólítani kívánó portálok. A mintegy hárommilliós magyarországi 50 éven felüli lakosság ugyanis egyre aktívabb a virtuális térben.



Érdekes és nem 'öregségközpontú' híreket nyújtanakA World Internet Projekt néven évente megvizsgált internethasználati adatok azt mutatták, hogy az utóbbi években a használók aránya a legtöbbet a 60 év felettiek csoportjában nőtt, vagyis csökken az internethasználatban az életkor képezte digitális megosztottság. 2006-ban a 60 éven felüliek nyolc százaléka használt számítógépet, tavaly már 13 százalék. Számos, akár ingyenes tanfolyam is várja a kezdő, kortalan netezni tanulni vágyókat, a lapunkban a minap bemutatott Netrekész-projekt, vagy a szintén országos Kattints rá, nagyi! oktatási program.

Az 50plusz.net - négy pilléren áll. Érdekes és nem "öregségközpontú" hírek az egyik rovatban (pl. beindultak a sífelvonók, népszavazás eredménye Miskolc-Tapolcán) mellett az ún. szívességbank a másik rovatban. Itt teret kapnak az emberi gesztusok, kérések, felajánlások is, most kezd beindulni, úgy látszik. És igazi "webkettes" módra, a legfiatalabb technológiát felhasználva igyekeznek megosztani a gyűjteményeiket másokkal. Mint ahogy a "harmadik pillérként" álló "tudástár", ahol oktatási anyagokat, jó néhány technikai ismeretterjesztő ínyencséget kínálnak a "digitális világ" témaköréből. Az Infórum és az Infopoly Alapítvány által jegyzett portált önkéntesek szerkesztik, a csapatba lehet még jelentkezni! Azoknak is ajánljuk a kicsit nehézkes című http://www.50plusz.net/ (szigorúan számmal írva!), akik szeretnék megörökíteni és megosztani emlékeiket, tudásukat, személyes történeteiket a most még családias légkörben, a "digitális emlékkönyvben" később az online-milliókkal: bejelentkezés után máris megtehetik, ingyenesen. Érdekes a személyre szabott híroldal: a nagyítható-nyomtatható híreket igény szerint választhatjuk ki.

A http://www.otvenentul.hu/ tegeződőre vette a stílust, és nem is igazán érthető, miért ez a címe. Első látásra se a tartalom, se a forma nem igazán az ötvenen túliak világát idézi, inkább egy életmódmagazin színességével és harsogó reklámjaival szól az olvasóhoz. Aztán a pénzügyekről szóló rovatban találunk az ötvenesek munkába állását segítő hírt, a szépség rovatban a "szépkorúak" parfümválasztásáról olvashatunk, és az élethosszig tartó tanulás jegyében a TIT Szabadegyetemét ajánlják a szabadidőről szólva. A legnagyobb vonzerő itt is a társaság: egy hosszabb regisztráció után, a bejelentkezett tagok között gyerekkori barátokat, volt kollégákat lehet keresgélni, fényképes adatlapokon, vagy a fórumokban beszélgetve, bár még szűk a kör, de bővül. Kiderül: azért tegeződnek, mert - szerintük - itt mindenki "korabeli". Ez a hamis illúzió zavaróan hat, hisz a médiaajánlatban szereplő információk kicsit túllőnek a célon, hisz ez a korosztály még jócskán hiányzik a netről... Tanácstalanságunkon azért segítenek: szakemberek várják a korosztályra tartozók kérdéseit (ingatlan, egészségügy, szépség stb. témákban), és videókat is válogatnak az ötvenen túliak igényeinek megfelelően szerkesztve. Legalábbis ők így gondolják.

A http://www.50plusz.hu/ az Év honlapja, eFestival és egyéb díjakkal kitüntetett Hazipatika.hu csoporthoz tartozik, ennek megfelelően sokoldalúan és színesen tájékoztatja az olvasókat - az egészségügyi, életmódbeli témákról. A betegségekről szóló információk, gyógyszer- és orvoskeresők, kalkulátorok, tesztek, laboreredmények - mindent meg lehet tudni, ami egy beteg embert érint. Aki pedig még nem beteg - hisz a netező ötvenesek "fittek, intelligensek és jól élnek" - olvashattuk az előbbi oldalon - azok minden információt megkapnak, hogy megőrizzék ezt az állapotot. A fórumban még társaságot, praktikákat is kapnak, a sok nyavalyán kívül a megunhatatlan ételreceptekről is akár. Jó szolgálatot tesz a kereső és az oldaltérkép, kellemes a portál színvilága, és a kínos vagy nehéz kérdésekről is megnyugtatóan korrekt felvilágosítást adnak. Hírlevél van, a cikkek továbbküldhetők, de nagyítani nem lehet a szövegeket. Szemüveggel viszont érdemes böngészni!

Az eddigi honlapok öregeknek szóltak..., írnám, ha merném, de kedvesen figyelmeztet egy újabb portál: Öreg a nénikéd! És valóban, a http://www.oreganeniked.hu/-t olvasgatva kirajzolódik egy tudatos "...vanas, ...venes", aki érdeklődik a világ dolgai iránt, ("Itt élsz rovat"), fontos számára az egészség, a rendszer működése, de nem az életmódtanácsokat várja (Pulzus), fogékony kultúra iránt (programok), van véleménye, kritikája a mai világról (pl. Dohogó: a vasúti közlekedésről). Itt megtalálják az információkat, együtt gondolkodókat azok is, akik közösséget építenek (nemcsak online fórum, hanem valódi közösségi élet: Mozdulj rá!), és azok is, akik nemcsak kapni, de adni is akarnak tapasztalataikból, szakmai ismereteikből, szabadidejükből: "Magunkat ajánljuk!" Az oldalak jól olvashatók, letisztultak, és a betűnagyítás is alapértelmezett. A vidámság olyan természetes része a portálnak, mint a korrekt sokoldalúság, de nem megy el erőltetett idétlenkedésbe és szertelen csapongásba sem. Kicsit zavaró az üresen hagyott fél oldalak szürkesége, és hiányzik a kereső. A fórumozók hiányolják a társakat, egyelőre a kétirányú kommunikáció még akadozik. Az olvasókat talán meghökkenti a nagy igazság: 60-70 év felett is mondhatják a korosztályról könnyen megfeledkezőknek: "öreg a nénikéd!"

Micsoda szép kor!

Sok "szépkorúakkal" foglalkozó szervezet és/vagy kiadvány elköveti azt a hibát, hogy az 50 évesnél idősebbeket valamiféle idealizált séma szerint ábrázolja. Kedves nénikéket és bácsikákat látunk, a nénikék flanellköténykében és flokonruhácskában főzőcskélnek vagy keresgélik szemüvegüket a boltban, a bácsikák fekete nadrágban, kalapban és csizmában metszegetik göcsörtös, de szépen termő gyümölcsfáikat. Némi fejszámolás után pedig kiderülhet, hogy aki most 60 éves, az 1948-ban született. 1968-ban, amikor a rendszerváltás úgyszólván elkezdődött, éppen 20 éves volt. Ennek a korosztálynak a zenekara a Beatles és Jimmy Hendrix. Ez a korosztály üzemeltette az üldözött szamizdatkiadókat és követte az underground zenekarokat egyik pincehelyiségből a másikba. Ez a korosztály vezette be a lágy kábítószereket Magyarországon. Sőt félre a prüdériával, ez a korosztály hajtotta végre a szexuális forradalmat saját testűleg! Szóval szó sincs ártatlan, naiv nénikékről és bácsikákról. A mai szépkorúak már nem háborúztak, de vannak értékes és aktív tapasztalataik mind a társadalmi, mind a technológiai változásokkal kapcsolatban. Könnyen lehet, hogy ebből a korosztályból kerül ki majd az a 20-30 százalékos réteg, amely a legfejlettebb és leginformációsabb társadalmakban sem internetezik. Nem azért, mert fél tőle és képtelen megtanulni, hanem éppen ellenkezőleg: nagyon is jól ismeri, és minden érdemének, előnyének elismerése mellett köszöni szépen, de nem kér belőle. (K. M.)

http://nol.hu/lap/infovilag/lap-20081222-20081222-26


« vissza

Időpont foglalás

 

Időpont foglalás ›
A foglaláshoz regisztráció szükséges.
Regisztráció ›
Ha már regisztrált, az oldal tetején található link segítségével beléphet.
Az orvos válaszol
Tegye fel kérdését - írásban válaszolunk Önnek Kérdezzen Ön is! ›
Mennyire tetszenek Önnek a megújult Citymed oldalak?